Gépinfo

John Deere és JCB a Délvidéken – Szerbiát is meghódítja a KITE

Agrofórum Online

A KITE Zrt. leányvállalata 2017. május 1-jén nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt, amelyről a magyarországi anyacég és a KITE d.o.o. vezetősége együttesen tájékoztatta az iparági szereplőket a 2017. május 5-én, az újvidéki MASTER kongresszusi központban tartott sajtótájékoztatón.

Az eseményen felszólalt Guba Sándor, a KITE Zrt. elnöke, Czina Ferenc a leányvállalatok üzemeltetéséért felelős igazgató, Kiss Imre a KITE d.o.o. ügyvezető igazgatója és Djordje Miskovic a KITE d.o.o. műszaki kereskedelmi igazgatója.


A képen Guba Sándor, a KITE Zrt. elnöke, Czina Ferenc, a leányvállalatok üzemeltetéséért felelős igazgató, Kiss Imre, a KITE d.o.o. ügyvezető igazgatója és Djordje Miskovic, a KITE d.o.o. műszaki kereskedelmi igazgatója fognak kezet együttesen a KITE d.o.o. elindításáról szóló sajtótájkoztató helyszínén.

Guba Sándor elnök úr a KITE Zrt. tevékenységével kapcsolatosan tartott tájékoztatót, míg Kiss Imre a KITE d.o.o. terveiről, céljairól tájékoztatta a résztvevőket.

A sajtótájékoztatón beharangozták a közelgő 84. Mezőgazdasági Kiállításon való részvételt is, melyet 2017. május  13-19. között rendeztek Újvidéken. 60 ország több mint 1500 kiállítója között jelent meg a KITE d.o.o. impozáns standjával, ahol a John Deere gépek kapták a főszerepet. MIntegy 130000 fős tömeget vonzott az esemény, amelyből a KITE stand látogatóinak száma 25 000-re tehető.


A képen a 84. Szerbiai Mezőgazdasági Kiállítás KITE standját és a látogatókat látjuk.

Ám a pazar belépő óta sem áll meg az élet a határon túl. A KITE kollégái már szerveztek John Deere bált is a közeli Curog településen, amelyet John Deere falunak is hívnak, ugyanis a településen több mint 50 sárga-zöld szinben pompázó traktor és több mint 10 kombájntulajdonos van. Ráadásul a KITE d.o.o. a 32. gép eladásánál tart.

(KITE Zrt. nyomán)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.