Gépinfo
Gépinfo

Kiugróan nő a magyar lízingpiac

Kiugróan nő a magyar lízingpiac

MTI

Több éve az európai uniós átlag csaknem kétszeresével nő a magyar lízingpiac - közölte a Magyar Lízingszövetség főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Tóth Zoltán elmondta, hogy 2019-ben rekordot döntött a lízingpiac: a kihelyezett összeg csaknem 740 milliárd forintot tett ki, amely 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A 3,5 tonna feletti teherautók kivételével minden területen bővülés volt. A személy- és kisteherautók finanszírozásában 11 százalékkal nőtt a kihelyezett összeg, és jól szerepeltek a mezőgazdasági gépek és az építőgépek is – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának is pozitív hatása van a gépjárműpiacra: decemberig több mint 1800 lízingszerződést kötöttek új, hétüléses autókra, a lízingcégek pedig 5,2 milliárd forinttal finanszírozták ezeket a vásárlásokat.

Idén januárban már több mint ötszáz szerződés született új hétüléses autókra, és 1,2 milliárd forintot finanszíroztak. Ez azt mutatja, hogy 2020-ban jelentős kihelyezések lesznek ezen a területen – mondta Tóth Zoltán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Ez a Toyota pickup 2,6 millió kilométer után ment nyugdíjba

2024. március 24. 16:10

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

Ismét növekszik a magyar lízingpiac

2018. november 13. 10:46

Az agrárgépek évek óta az egyik legkiegyensúlyozottabb szegmenst jelentik a lízingpiacon és ez a folyamat itt is segíti azt, hogy a teljes géppark mielőbb megújuljon.

Segíti a minisztérium a mezőgazdasági gépesítettség fejlődését

2020. január 15. 09:34

Hazánkban a gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozók 2018-ban 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, emellett alkatrészekre is több mint 49 milliárd forintot fordítottak, amely minden eddigi mezőgép-értékesítést felülmúlt.

Az MKB Csoport két tagja is az AgrárgépShow-n

2018. január 23. 09:25

A HUNGEXPO-n megrendezésre kerülő Agrárgépshow 2018 az év legnagyobb hazai agráripari kiállítása, ezért az MKB Pénzügyi Csoport számára kiemelten fontos, hogy teljes agrárportfoliójával képviselje magát az eseményen.

Kilőtt az első félévben a lízingpiac

2019. július 25. 14:17

A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 45,2 milliárd forint volt, ami 15 százalékos emelkedés.