Megújuló energia

Növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű

Agrofórum Online

Mintegy tíz százalékkal, évi 200 ezer tonnára növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű júliustól.

Mintegy tíz százalékkal, évi 200 ezer tonnára növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű júliustól – mondta a Pannon Hőerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese pénteken Pécsett. Rudolf Péter ezt egy sajtóbeszélgetésen azzal indokolta, hogy kedvezőbbé vált az erőmű 2013-ban átadott, második biomassza-tüzelésű blokkjának kapacitáskihasználása.

A vezérigazgató-helyettes utalt arra, hogy a 24 milliárd forintból épített, 70 megawatt hő- és 35 megawatt villamosenergia-termelő kapacitású, kalászosok szalmájával, kukorica- és repceszárral, energianáddal üzemelő berendezés révén az erőmű tavaly 3,5 milliárd forintot fizetett ki a mezőgazdasági melléktermékeket beszállító partnereinek, komoly bevételekhez juttatva a térség agrárvállalkozóit.

Rudolf Péter hangsúlyozta, hogy nem jelent ökológiai problémát e tüzelőanyag nem agrárcélú felhasználása, tekintettel arra, hogy az erőmű 100 kilométeres körzetében évi 7 millió tonna mezőgazdasági melléktermék keletkezik, és ennek mindössze 2-3 százalékát vásárolják fel. Az égetés után maradó, káliumban és foszforban gazdag hamu pedig, amely a tüzelőanyag 7-8 százaléka, a gazdálkodókhoz kerül, akik felhasználják a földművelés során.

A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az erőmű az agrárintegrátori rendszerének tervezett bővítésével, a bálázott tüzelőanyag mennyiségének növelésével emelkedő és kiszámítható jövedelmet ígér a gazdáknak.

A 270 dolgozót foglalkoztató pécsi erőmű fa- és lágyszárú tüzelőanyaggal üzemelő biomasszablokkjai 31 ezer háztartás, valamint 450 intézmény távhő- és melegvízellátását biztosítják a Dunántúl legnagyobb városában.

A második biomasszaberendezés üzembe helyezésekor Pécs az első magyarországi nagyváros volt, amelynek távfűtését teljes egészében megújuló energiából biztosították.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kockázatos vállalkozásba fogott egy család a szalmabálákkal, de kifizetődött a hatalmas ötlet

2025. november 30. 13:10

Három kilométeres körzetből szedett össze szalmabálákat egy szemfüles család, hogy aztán különleges célra használja fel azokat.

Ennyi ideig kell száradnia a tűzifának, mindenki rosszul tudja

2025. november 30. 09:10

Nagyjából 20 százalék alá kell leszorítani a tűzifa nedvességtartalmát ahhoz, hogy ideálissá váljon a fűtéshez. De vajon mennyi idő alatt érhetjük ezt el?

Sok-sok méterrel csökkent a talajvíz szintje a százezrével telepített kutak miatt

2025. október 26. 09:10

Az öntözés kedvezően hat a termesztett növények fejlődésére, ha azonban átgondolatlan a vízgazdálkodás, az katasztrófához vezethet.

Szél- és naperőművek: mennyit ér a termőföld?

2025. szeptember 29. 16:10

Egyre több gazda adná bérbe földjét megújuló energiához. Független felméréssel és versenyeztetéssel elkerülhető az áron aluli bérbeadás.

Hogyan érdemes optimalizálni az agrárvállalatok energiafelhasználását?

2023. január 30. 14:41

Nemcsak a takarmányra igaz, hogy az a legolcsóbb, amit mi magunk termelünk meg, ugyanez érvényes a villamos energia előállítására is. A napelem-beruházás az agrárszektorban rövid távon megtérül, főként hogy a jövőben pályázati forrásokkal is lehet majd számolni, amelyekre már most érdemes felkészülni.

Megújuló energiák az agráriumban

2018. május 21. 04:45

Egyre gyakrabban láthatunk napelemtől roskadozó háztetőket, ahol a használati meleg víz „terem”, és impozáns szélgépeket, amelyek szorgalmasan állítják elő az energiarendszerbe visszatáplálható kilowattokat.

WWF: Van-e elég fenntartható biomassza Magyarországon?

2022. szeptember 15. 10:36

A biomassza felhasználásának növelése lett az egyik válaszreakció az energiaválságra, holott annak döntő részét biztosító erdeink védelme nem csak természetvédelmi, hanem klímavédelmi szempontból is kulcsfontosságú: a hazai erdők éves szinten az ország kibocsátásának közel egytizedét képesek elnyelni.

Meglepő dologra szövetkezett Németország és Brazília

2023. december 11. 08:10

Németország és Brazília intenzívebbé teszi a mezőgazdasági együttműködést, amelynek egy energetikai kérdés, méghozzá a hidrogén áll a középpontjában.