Nagyvilág

A mágikus 221. év: kabócák trilliója szállja meg Amerikát

Agrofórum Online

2024. április végén, tehát néhány napon belül kabócák milliárdjai, sőt trilliója lepi el az Egyesült Államokat. Ráadásul a jelenség a szakértők szerint csak minden 221. évben fordul elő.

A kabócainvázió, bár hihetetlennek tűnik, mégis megtörténik, és a szakértők a különleges ritmusára is magyarázattal szolgálnak. Legutóbb 1803-ban került rá sor, amikor énekes kabócák két faja egy időben szinte robbanásszerűen kelt ki a földből, és a rovarok milliárdjai, sőt trilliója lepte el a környezetet, a Közép-Nyugat és a Délkelet összesen 16 államában.

A kabócainvázió oka

A magyarázat a különös jelenségre ezeknek a rovaroknak az életciklusában rejlik. Két külön fajról van ugyanis szó, amelyek közül az egyik 13 évet, a másik pedig 17 évet tölt a föld alatt különféle fejlődési stádiumokban. Amikor kikelnek, nimfa állapotban már csak egy céljuk van: a szaporodás, amire néhány hetük marad – majd az állatok elpusztulnak.

Tehát két prímszámról van szó, 13, illetve 17 évről, amíg ezeknek a fajoknak az egyedei a föld alatt rejtőznek. Viszont az a jelenség, hogy mindkét faj egyedei egy időben kerülnek napvilágra, csak 13×17, tehát minden 221. évben fordul elő, amikor a számuk viszont hatalmasra duzzad. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegit követően a következő hasonló jelenségre csak 2244-ben kerülhet sor.

A leggyakrabban erdős, akár lakott, de fás területen lehet velük találkozni, mezőgazdasági művelésű földeken kevésbé. Hogy némi fogalmunk legyen, mennyi valójában trillió kabóca: 25 400 000 km hosszúságú egyenest tennének ki egymás után felsorakoztatva őket. Ez elég a Föld–Hold távolság oda-vissza történő megtételéhez  – 33-szor.

Teljesen ártalmatlanok

Az amerikaiak már tudják, mi, európaiak pedig most megjegyezzük, hogy a kabócák teljesen ártalmatlanok. Betegségeket sem terjesztenek, nem is csípnek vagy harapnak, ám azzal kellemetlenségeket okoznak, hogy ügyetlen mozgásuk miatt szinte bárkire vagy bármire rápottyanhatnak. A növényeket ugyan megcsócsálhatják, de rövid „felnőtt” életük miatt még ez a kár is elhanyagolható.

Hasznuk is van ugyanakkor. Egyrészt kelés közben a talajt fellazítják, benne élve pedig szerves anyagban gazdagítják. Másrészt pedig rengeteg állatnak jelentenek fehérjében gazdag táplálékforrást.

Ezzel kapcsolatban még egy kutatás is készült, hogy a kabócán „hízó” madarak – az ökörszem méretű kék szúnyogkapótól a hattyúkig – kabócainvázió idején mérhetően kevesebb a növényzetre káros rovart fogyasztottak, ami a környezetben élő növényzet állapotán is meglátszott.

Életmódjuk

A különleges populáció akkor kel, amikor az egyre melegedő tavasz hatására a talaj 18 Celsius-fokosra melegszik fel, 15 cm mélyen, amit egy nagyobb eső követ. A nimfák a földből előbújva levedlenek, majd táplálkoznak és párt keresnek.

A hím kabócák a testük oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom hártyácskák sorának rezegtetésével hívják fel magukra a figyelmet. A hímek olyan hangosan és hosszan ciripelnek, ahogyan csak tudnak, ezzel jelezve, hogy párzásra alkalmasak. A hangerejük együttesen sokszor meghaladhatja egy repülőgépét is. Párzás után pedig, 5-6 héten belül elpusztulnak – és csak újabb 13, illetve 17 év elteltével kerülnek elő ismét.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Borzasztó ok miatt büntették meg a gazdát, milliókat kell fizetnie

2025. december 27. 09:10

Az elővigyázatlanság és a csökönyösség alkalmanként komoly veszélyhelyzeteket teremt, amit egy közelmúltbeli eset is alátámaszt.

Titkos története van a karácsonyi növénynek, meglepő dolgot árulunk el róla

2025. december 26. 16:10

Nagyjából 1700 éve ünneplik hivatalosan a keresztények a karácsonyt, amelyhez az idők során egyre több hagyomány tapadt.

A forralt boron túl: mit iszik a világ télen?

2025. december 25. 14:10

A forralt bor csak az egyik szereplő a téli italok világában. Nemzetközi körképen mutatjuk be, mivel védekeznek a hideg ellen más országokban.

Vizet kerestek a sivatagban – amit 48 óra alatt találtak, mindenkit meglepett

2025. december 20. 14:10

Olasz szakemberek olyan helyen találtak vízre utaló jeleket, ahol eddig csak a homok uralkodott.

Rekordszinten az amerikai agrárexport

2020. november 26. 06:47

A szójabab exportját az aktuális pénzügyi évben rekordszintű, 26,3 milliárd dollárra ugorhat.

Drágulhatnak itthon az amerikai termékek a védővám miatt

2018. június 26. 09:21

Az amerikai árukat importáló hazai cégeknek semmiféle pluszbevallást, dokumentumot nem kell benyújtaniuk.

Nőttek az amerikai frisspiaci almakészletek

2020. március 20. 09:02

Az Egyesült Államok egyértelműen több almát fog feldolgozni almalé céljára ebben az évben.