Növénytermesztés

Bemutatóról bemutatóra II. – Kukorica fajtabemutató Martonvásáron

Agrofórum Online

Szeptember 4-én országos gabonatermesztési tanácskozást és kukorica bemutatót tartott Martonvásáron az MTA ATK Mezőgazdasági Intézet és a Marton Genetics.

Szeptember 4-én országos gabonatermesztési tanácskozást és kukorica bemutatót tartott Martonvásáron az MTA ATK Mezőgazdasági Intézet és a Marton Genetics.

Míg Szegeden formabontó szervezésre hivatkozott tudósító kollégám, addig Martonvásáron klasszikus környezetben, a hagyományoknak megfelelően – és sebészi pontossággal – zajlottak az események. Jó volt látni, hogy az előadótermet megtöltő hallgatóság jelentős arányban gazdálkodókból tevődött össze.

Innentől pedig nehéz helyzetbe kerül a tudósító, ugyanis mi, az Agrofórum munkatársai, önmérsékletet tanúsítva megegyeztünk egymással, hogy az előadásokból csak azok legfontosabb megállapításait emeljük ki. Ilyen pedig több is volt, ezért erősen szubjektív az eredmény.

Dr. Bedő Zoltán akadémikus, az intézet igazgatója rövid köszöntő után Dr. Feldmann Zsolt helyettes államtitkárnak adta át a szót, a gabona ágazat helyzete és változások a hazai és nemzetközi szabályozásban c. előadásának megtartására.

A következő előadó, Dr. Marton L. Csaba a kukoricanemesítés eredményeit foglalta össze 1964-től napjainkig. A hazai hibridkukorica-kutatás történetére való visszaemlékezéséből kiemelve: fél évszázada, hogy Magyarországon 100 %-ban hibridkukoricát termesztünk. Ennek következményének bemutatására néhány érdekes számadat a hazai terméseredmények alakulásával kapcsolatban: 60 évvel ezelőtt az átlag 3 t/ha körül mozgott, majd a nyolcvanas évekre, meredeken emelkedve érte el azt az 5,5 t/ha, amely ±2 t/ha éves ingadozással az elmúlt majd’ 35 évre azóta is jellemző. Az előadó a következőkben a fajták vízhasznosításának fontosságára hívta fel a figyelmet.

Oross Dénes, a Marton Genetics ügyvezető igazgatója a martonvásári kukorica hibrid, valamint napraforgó és repce fajtaajánlatát mutatta be, és ismertette a vetőmagellátásuk helyzetét az idei év termesztési körülményeinek tükrében.

A teljes cikket az Agrofórum Szaklap októberi számában közöljük!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fenntartható kertészet: merre tart az ágazat?

2025. augusztus 16. 11:10

A kertészet a fenntarthatóság, technológia és sokszínűség útján fejlődik. Mutatjuk, milyen trendek formálják az ágazat jövőjét!

Szója lombvesztés: mostantól több is belefér

2025. augusztus 15. 16:10

A szójabab akár 66%-os lombvesztést is tolerálhat terméscsökkenés nélkül – új irány a rovarvédelemben és a permetezési stratégiában.

EU-s szigorítás nehezíti a gabonatermesztők dolgát

2025. augusztus 13. 16:10

2025-ben több hazai gabonatáblában is megjelent az anyarozs. Az EU-s szabályok szigorodása miatt a fertőzés kezelése még nagyobb odafigyelést igényel.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.