Növénytermesztés

Gyuricza Csaba: heti 100 milliárdos is lehetett a kukoricakár

Agrofórum Online

70 ezer forintos tonnánkénti ár mellett, hektáronként heti egy tonna veszteséggel számolva jött ki az összeg, és ez még optimista jóslat.

Miután problémamentesen lezajlott az őszi árpa és a búza aratása Magyarországon, a figyelem a kukorica (és a napraforgó) irányába fordult. Júniusban még akár rekordtermésekről is álmodhattunk, ám utána újra bebizonyosodott, hogy öntözés nélkül meglehetősen rizikós a termesztés.

Júliusban alkalmanként 40 Celsius-fokot is meghaladó kánikula, illetve hetekig tartó aszály sújtotta a hazai földeket. Ekkor a kukorica virágzása már véget ért, de a növények így is megsínylették a mostoha időjárást, és immár sokkal szerényebb terméskilátásaink vannak.

Bizonyos számítások szerint hektáronként akár 2-3 tonnával is csökkenhetnek az előzetesen kalkulált hozamok. Bár sok helyen lényegében az utolsó pillanatban frissítő eső érkezett, ám országos szinten így is kieshet akár másfél millió tonna termés.

Heti százmilliárd forintos kukoricakárról beszélt Gyuricza Csaba is, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora a 24.hu hírportál érdeklődésére válaszolva. Mindezzel együtt az évszázad aszályát hozó 2022-es évnél jobb szezonra számíthatunk, bár már így is voltak olyan pillanatok, amikor nem az volt a kérdés, hogy mennyi termést hoz a növény, hanem az, hogy életben marad-e egyáltalán.

Az extrém hőség miatt olyan intenzív a levélen keresztüli párologtatás, hogy ezzel nem tud lépést tartani a gyökéren keresztüli vízfelvétel. Nedvességdeficit alakul ki, a növény elkezd kiszáradni

– magyarázta Gyuricza Csaba a 24.hu oldalnak. Problémát jelentett, hogy éjszakára sem csökkent jelentősen a hőmérséklet, márpedig így a növényeknek nem volt alkalmuk regenerálódni.

A rektor úgy gondolja, hogy ilyenkor látszik meg igazán a megfelelő talajművelés hatása, hiszen ettől függ, mennyi nedvességet tud megtartani a föld, és túl tudja-e élni a növény a kritikus időszakokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

A termésbesorolások a vártnál kisebb mértékben csökkentek

2023. augusztus 30. 08:40

Erős eladói nyomást lehetett tapasztalni a hét második kereskedési napján a terménypiacokon, mind a tengerentúlon, mind a kontinensünkön.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (12. rész)

2020. január 22. 11:00

A rendkívül magas kukoricamoly fertőzöttség mellett neuralgikus pontja a kukoricatermesztésnek a gyapottok-bagolylepke hernyók károsítása volt.

Emelkedtek a terményárak

2023. augusztus 24. 08:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.