13℃ 10℃
május 7. Gizella, Gusztáv, Bendegúz
Növénytermesztés

Mérföldkőhöz érkezett a Yara

Yara Hungária Kft.

Magyarországon hivatalosan 2008. márciusában kezdett a Yara, ami nemcsak a magyarországi piacot, de Romániát és a balkán országokat is érintette.

2007. őszén jelentették be a norvég Yara és a finn Kemira GrowHow műtrágyagyártók és forgalmazók akvizícióját. A Kemira GrowHow ebben az időben Európa elsőszámú műtrágya gyártója volt, a Yara pedig világviszonylatban töltötte be ezt a helyet. A két vállalat összeolvadásával a Yara tovább erősítette pozícióját a világban, és immár Európában is a legmeghatározóbb műtrágya gyártóvá vált.

Magyarországon hivatalosan 2008. márciusában kezdett a Yara, ami nemcsak a magyarországi piacot, de Romániát és a balkán országokat is érintette.

A 10 éves évforduló alkalmából a Yara az A38 hajón látta vendégül kereskedőit és a szaksajtó képviselőt, ahol 2007-ben a megalakulásukat is ünnepelték.

A Yara a nagyvilágban és Magyarországon

Olaf Günther-Borstel ügyvezető igazgató videoüzenetében röviden beszélt a Yara világban betöltött szerepéről. Elmondta, hogy 160 országban több mint 15 millió gazdálkodó számára 15 ezer kolléga közös munkája biztosítja a kiváló minőségű műtrágyát és gyártásukhoz, valamint felhasználásukhoz szükséges szakmai tudást.

Éri Ferenc kereskedelmi igazgató előadásában összefoglalta, mi is történt az elmúlt időszakban a Yara Hungária Kft. életében, a cég portfóliójában. Beszélt a hazai piac kihívásairól, nehézségekről, valamint a sikerekről.

Mindkét vezető kiemelte, hogy a Yara központi stratégiája még inkább előtérbe helyezi a termelőket, a termelők igényeit, elvárásait. Ennek a stratégiának a bevezetése Magyarországon nem okoz különösebben nagy változást, hiszen már a kezdetek óta szoros és interaktív kapcsolatot ápolnak a gazdálkodókkal.

Éri Ferenc előadásában néhány számadatot is felvillantott a vállalatuk életéből:

A Yara Hungária Kft. összesen 34 alkalmazottal dolgozik, akik Magyarországon, Romániában és a Balkánon végzik az értékesítést, és minden ehhez tartozó feladatot a marketing, a logisztika és a pénzügy területén.

Az utóbbi két évben a magyar szaktanácsadói csapat 3 fővel bővült, hogy még inkább törekedjenek a Yara által kitűzött célokhoz és még közelebb kerüljenek a termelőkhöz.

Széles portfólió

Jelenleg több mint 70 féle termék található a Yara portfóliójában, amely az évek során nőtt, és annyiban módosult csak, amennyiben a piaci visszajelzések azt megkívánták. A termékpaletta lefedi a szántóföldi és kertészeti tápanyagellátás teljes vertikumát, vagyis a nitrogén és más monoműtrágyáktól, a szántóföldi és kertészeti NPK műtrágyákon át a speciális lombtrágyákig bezárólag minden megtalálható.

Kiemelt figyelmet kap a kiváló minőségű, és egyre nagyobb piaci részesedést követelő YaraVita lombtrágya család, amely 2008. év második felétől van jelen a piacon. Azóta több mint háromszorosára emelkedett az éves eladott mennyiség. 2017-ben 8-10% körüli piaci részarányt tudhatott a Yara magáénak. Ez a fejlődés részben annak is köszönhető, hogy a lombtrágyázás ma már a tápanyagellátási technológiák szerves részét képezi.

A Yara 2012-től értékesít nitrogén műtrágyát a magyar piacon. A YaraBela Extran és a kénes kiegészítésű YaraBela Sulfan – bár a gyárak távolságának köszönhetően hátrányos helyzetből indulnak a piacon, mégis eredményes éveket tudhatnak maguk mögött.

2008-2009-ben a válság az NPK piacot is érzékenyen érintette, ami először egy intenzív árrobbanást, majd a következő évben ugyanilyen intenzív árzuhanást produkált. Bár 2011-ben rossz évet zártak, azóta a stabil és lojális termelői körnek, valamint a termékeik kimagaslóan jó fizikai és kémiai minőségének köszönhetően, ill. a keleti import ellenére, az eladott műtrágya mennyiség évről évre egyre nagyobb.

A kertészeti szegmens egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe ma Magyarországon, hiszen egyre csökkenő termőfelület mellett a profitszint is egyre kisebb mind termelői, mind kereskedői szinten egyaránt. Bár a versenytársak is egyre erősebbek, a Yara piaci részaránya több mint 50%.

A Yara szakemberei hálásak annak a partneri körnek, akik a kezdetek óta velük együtt dolgoznak azon, hogy a hazai termelők megbízható forrásból kiváló minőségű műtrágyával gondoskodhassanak élelmiszereinkről. Ezúton is köszönik az együttműködésüket, támogatásukat! Hiszik, hogy nemcsak további tíz év, de sokszor tíz évnyi együttműködés vár rájuk!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősödik az RAGT: felvásárolta a Deleplanque Csoportot

2025. május 3. 16:10

A francia RAGT lezárta a Deleplanque Csoport felvásárlását, ezzel tovább bővíti vetőmag-portfólióját és megerősíti európai jelenlétét.

„Kukoricázz velünk!” – termelési verseny 2025

2025. április 23. 13:10

A Kukorica Kör Egyesület idén is meghirdette a „Kukoricázz velünk!” termelési versenyt! Az eddigi évekhez hasonlóan a 2025-ös versenyben sem a legnagyobb terméseredményt díjazzák.

Biztonságban a tavaszi munkák alatt

2025. április 13. 11:10

A mezőgazdasági szezon indulásával a szabadban végzett munkák száma és a baleseti kockázat is megnő, különösen a villamos hálózatok közelében.

Segítség a mikotoxinok elleni védekezéshez - új kiadvány

2025. április 9. 16:10

A „Mikotoxinok árnyékában: hogyan előzhető meg a gabonafélék toxinszennyeződése” című kötet bemutatja azokat az agronómiai és tárolási gyakorlatokat, amelyekkel mérsékelhető a mikotoxinszint a terményben.

Nitrogénműtrágyák és startertrágyák - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (I. rész)

2018. március 13. 16:27

A különböző nitrogénműtrágya típusok jellemzése, a tápanyag-antagonizmussal kapcsolatos kérdések, a relatív tápanyaghiány okai, a startertrágyák típusai, jellemzői és hatékonysága.

Tegyük a hangsúlyt a fajsúlyra: proaktivitás, új köntösben

2023. április 12. 07:36

Évről évre, egyre szűkülő mozgástérben vagyunk, és be kell látnia annak, aki még nem tette: rá vagyunk kényszerítve a hatékonyságra. Különösen igaz ez a felhasznált inputanyagokra, köztük is a lombtrágyákra, melyekre mindig az alap- és fejtrágyázásra épülő támogatásként, és soha nem azok helyettesítőjeként kell tekintenünk.

Új év – változatlan feladatok!

2019. január 29. 11:39

Kipihenve az év végi ünnepeket, lassan mindenki kezdi tervezni az évet. Komplex feladatról van szó, növényvédelmi munkák összeállítása, vetőmag beszerzése, adminisztráció, vetésváltás stb. mellett a tápanyag-utánpótlás kérdéseire is megfelelő válaszokat kell keresni.

Ne a tápanyagellátás legyen limitáló!

2023. március 7. 07:36

A kalászosok és a repce első (és talán legfontosabb) fejtrágyázása a legtöbb helyen már megtörtént, ami azonban csak az első lépés a siker felé vezető úton.