27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Támogatások, pályázatok

Önkéntes lesz az AKG és ÖKO hosszabbítás!

Agrofórum Online

A COVID berobbanása és az új EU ciklus csúszása miatt tavasszal felröppent a hír, hogy az AKG15 és ÖKO15 programban részt vevőknek hosszabbítani fogják a kötelezettségvállalási időszakot, így az idén év végével nem jár le. Részleteket azonban eddig nem közölt az irányító hatóság (IH).

Most viszont tájékoztató levélben írt az érintetteknek a tervezett intézkedésekről, melyben az alábbiakat közölték a kedvezményezettekkel:

  1. Az átmeneti időszak hossza még nem tisztázott, az IH egy éves hosszabbítást
  2. A tervezet szerint a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbítása önkéntes lesz, amelyről a támogatásban már érintettek ügyfélkapun keresztül nyilatkozhatnak majd a pályázati felhívás megjelenését követően.
  3. Csak és kizárólag a programban már bennlévő teljes területükkel mehetnek tovább az érintett gazdálkodók. (Kivételt csak az képezhet, ha valamely területre, területrészre nem lehetséges a jogszerű földhasználat teljes évvel történő meghosszabbítása. Ekkor az érintett kötelezettségvállalással érintett terület egészét vissza kell majd vonni.)
  4. A képzési kötelezettséget teljesíteni kell év végéig! (A kötelezettségvállalási időszak eredetileg tervezett 5 évében egyszer, tehát 2020. december 31-ig kell teljesíteni.) Abban az esetben azonban, ha az utolsó évre a kötelezettség átadásra kerül sor, úgy az átvevőnek – ha még nem volt képzésen – a kötelezettségátadásra vonatkozó kérelem beadását követő évben kell teljesítenie a képzési kötelezettséget.
  5. AKG-ban részt vevők „felmentést” kapnának a talajvizsgálat lejárta után az ismétlésről (eredetileg 5 évnél nem régebbi talajvizsgálati eredménnyel kell rendelkezniük), abban az esetben, ha a hosszabbítás egy évében a nitrátérzékeny területeken NEM használnak műtrágyát. A tápanyaggazdálkodási-terv elkészítéséhez a 2020-ban még érvényes talajlabor eredmények értékei használhatóak.
  6. A vállalt és a kötelező középmély lazítás elvégzésére, a zöldtrágyanövény termesztésére, vagy istállótrágya, vagy baktériumtrágya kijuttatására, valamint a növényvédőszer mentes tartós zöldugar/méhlegelő szegély fenntartása vonatkozó előírásokat a kötelezettségvállalási időszak eredeti (első) 5 évében kell teljesíteni. Az ellenőrzésre az 5. év végén kerül sor. Ugyanakkor a hosszabbítás évére az IH nem tervez újabb kötelezettségre vonatkozó előírást.
  7. A korábbi 5 év átlagában tervezett és megvalósított vetésszerkezeti arányok a 6 év átlagában nem lesznek elegendőek! Tehát az utolsó évben a meghatározott – vagy vállalt – vetésszerkezeti arányokat önállóan, adott egy évre vonatkozóan kell betervezni. Vetésszerkezeti előírások 6. évben történő teljesíthetősége miatt várható a zöldugar fogalma módosul, mely szerint az első öt támogatási évben legalább három egymást követő, a hatodik támogatási évben legalább egy évig tartó állandó vagy időszakos zöld növényi borítottságot jelentsen.
  8. Természetesen a növényvédelmi és talajvédelmi szakirányító bevonása esetén a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbítása időtartamára a szerződéseik hatályát is meg kell hosszabbítaniuk! (Forrás: NAK)

A tájékoztató levélben leírt részletszabályokat természetesen fenntartással kell kezelni mindaddig, míg az uniós jogszabály és az ez alapján kihirdetésre kerülő módosított pályázati felhívás megjelenik, hiszen a leírtaktól eltérő szabályozás is napvilágot láthat. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Több milliárdos vízügyi támogatással az aszály ellen

2025. június 30. 12:10

Ingyenes vízdíj, vízvisszatartó fejlesztések és öntözésmodernizáció: komplex kormányzati intézkedések támogatják a gazdákat az aszály ellen.

Több milliárdos pályázat segíti a tanyán élők fejlesztéseit

2025. június 23. 13:10

Ősszel indul a 15 milliárd forintos keretösszegű támogatás, amely korszerű infrastruktúrát és élhetőbb környezetet céloz a tanyákon.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Megkezdték az AKG és ÖKO támogatások kifizetését

2023. március 23. 10:41

Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók.

Az AKG zöldugarra vonatkozó tudnivalók

2022. március 11. 08:32

A 2021-es AKG-ban résztvevőknek 2022. január elseje óta kell az AKG szabályainak megfelelően gazdálkodni, annak ellenére, hogy támogatói okiratot még nem kaptak.

Végre: megkezdődött az AKG és ÖKO támogatások előlegfizetése

2023. november 24. 12:10

Megkezdődött a 2023. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások előlegfizetése – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Megjelentek az AKG hosszabbítás részletei!

2020. november 24. 19:28

Sok érintett (2015-ös AKG-s) tűkön ül nyár eleje óta, amikor is felröppent, hogy a késlekedő EU-s költségvetés miatt egy évre meghosszabbítják ezt a programot. November 23-án végre hivatalosan is közzétették a pályázati portálon a részleteket, ezeket kell tehát tudnia mindenkinek, aki érintett.