Támogatások, pályázatok

Új területeken nyílik lehetőség az erdőgazdálkodás támogatásra

Agrárminisztérium

A magán erdőgazdálkodás kulcsszerepet játszik az erdők kezelésében, az ország faanyaggal történő ellátásának stratégiai munkájában, a vidék népességmegtartó erejének növelésében – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók rendezvényén, Veszprémben.

Zambó Péter szerint az Agrárminisztérium részéről az ágazathoz való felelős hozzáállást legjobban a Közös Agrárpolitika támogatási keretei mutatják. Az agrártárca a támogatási rendszer kialakításának folyamatában is kiemelt figyelemmel kezelte a magán erdőgazdálkodók szakmai szervezeteinek véleményét, ötleteit és észrevételeit és építette be a KAP Stratégiába.

Az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár közös eredménynek nevezte, hogy a jelenlegi költségvetési ciklusban mintegy 310 milliárd forintnyi forrás áll az ágazat rendelkezésére, a támogatási összegnek pedig a döntő többsége a magán szektorban hasznosul.

Fotó: Fekete István

Zambó Péter ismertette: az ágazat korábbi teljesítőképességét is elismeri, hogy a közelmúltban meghatározott menetrend alapján az erdészeti szektor az elsők között, már 2024 februárjában számíthat a kiírások megjelenésére.

Új területeken nyílik lehetőség az erdőgazdálkodás támogatására, mint például a képzési, tanácsadási rendszerek kialakítására szolgáló fejezetek vagy éppen a fiatal erdőgazdálkodók vállalkozás indítását segítő kiírások. Ez a forrásnövekedés az államtitkár szerint ösztönzőleg hat a magán erdőgazdálkodás teljes vertikumára.

Mintegy ötszázezer magyar ember birtokolja az ország erdőterületének közel felét. Cél, hogy az erdő ne tulajdonosi tehertétel, hanem vonzó gazdálkodási alternatíva legyen a magyar agráriumon belül. Ezt szolgálják a születő jogszabályok és a magánerdőket előnyben részesítő támogatási rendszer – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy megfelelő ösztönzést kívánnak adni azok számára is, akik zöld befektetésként tekintenek erdeikre. Akik nemcsak a faanyag hasznosítására, hanem az erdők környezeti értékének növelésére alapoznak.

Ezért a Közös Agrárpolitika erdészeti támogatásainak jelentős részét zöld célkitűzésként fogalmazták meg. Felhasználásukkal növelhető az erdők alkalmazkodóképessége, erősíthetők a klímaváltozást csökkentő hatásaik, tudatosan fejleszthetőek az erdei ökoszisztéma nem anyagi jellegű szolgáltatásai.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tagdíjkedvezménnyel segít a NAK 300 ezer tagnak

2025. május 30. 11:10

Fagykár, jövedelmi nehézségek és fiatal kor miatt jár kedvezmény. A NAK több mint 1,6 milliárd forintnyi tehercsökkentést nyújt.

Ingyenes pályázatírással segíti a fiatal gazdákat a NAK

2025. május 29. 11:10

A NAK falugazdászai ingyenesen segítenek a fiatal gazdák támogatási kérelmeinek elkészítésében és benyújtásában.

Újabb pályázat az állatbetegségek megelőzéséért

2025. május 23. 15:20

Június 25-től pályázhatnak a szarvasmarha-, juh- és kecsketartók járványvédelmi beruházásokra – akár 70%-os támogatással.

Erdészeti támogatások: elindult a kifizetés

2025. május 22. 12:10

Erdőtelepítésre, károk helyreállítására és Natura 2000 területekre is milliárdos támogatások érkeznek a következő hónapokban.

Az erdészeti ágazatban tevékenykedőket segíti a NAK

2023. december 19. 15:10

Bővíti az erdészeti ágazatban tevékenykedőknek nyújtott tájékoztatási szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Fókuszban a kertészeti és erdészeti gépek: Alfa-Gép

2024. január 24. 09:40

Jól ismert termékekkel és újdonságokkal egyaránt jelentkezett az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon a kertészeti és erdészeti gépek specialistája, az Alfa-Gép Kft.

Tudta, hogy miért szedik a makkot? És azt, hogy ez engedélyköteles?

2023. október 30. 14:10

Nem túl rég megszokott látvány volt, hogy október hónap végén, november elején makkszedők tucatjai jelentek meg erdőkben és a kisebb, nagyobb települések utcáin is. Napjainkban azonban ez már közel sem jellemző látvány. Mi lehet ennek az oka?

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

2024. március 25. 16:10

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás.