Terményárak
Terményárak

Árutőzsdei termék lesz a durumbúza és takarmány-árpa

Árutőzsdei termék lesz a durumbúza és takarmány-árpa

Kép: euronext.com

Az Euronext a jövő év második felében várhatóan beindítja a durumbúza és a takarmány-árpa kereskedését az európai árutőzsdén.

Az Euronext egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy árupiaci termékeket dolgoz majd ki a durumbúzára és a takarmányárpára, annak érdekében, hogy bővítse az áruüzletágát. Jelenleg a fizikai teljesítést kínáló határidős ügyletekre összpontosítanak.

Eredetileg a durumbúza és takarmányárpa kerekedésének elindítását idénre tűzték ki célul, de ez a kapcsolódó kereskedési platform fejlesztése miatt nem jött létre.

„A platform jövőre lesz elérhető a második félévben” – mondta Nicholas Kennedy árupiaci vezető a Global Grain konferencián. „Most megerősítjük a durumbúzát és a takarmányárpával kapcsolatos hírt, egyelőre csak ezeket erősítjük meg, de tárgyalunk más termékekről is.”

Az Euronext árucikk-üzletágát a párizsi árutőzsde búza határidős piaca uralja, amely széles körben használnak referenciaként az európai gabonapiac számára.

Az új határidős termékek kidolgozása mellett az Euronext másfajta termékeket is kifejleszthet, például a malmi búza határidős és a fizikai szállításra, például a német vagy a fekete-tengeri búza közötti kereskedelmi árkülönbségekre szóló úgynevezett spread-eket is – tette hozzá Nicholas Kennedy. Az Euronext több árinformációs irodával is együttműködik fizikai referenciaértékek beszerzésében – fűzte hozzá az árupiaci vezető.

Az Euronext több tőzsde összeolvadásával jött létre. Az Euronext Paris Franciaország tőzsdéje, amely 2000 szeptemberében olvadt össze az amszterdami, a lisszaboni és a brüsszeli tőzsdékkel. Ezen országok együttese alkotja az Euronext NV-t, amely Európa második legnagyobb tőzsdéje a Londoni Értéktőzsde után. Az Euronext üzemelteti a MATIF határidős tőzsdét, amely határidős ügyletekkel és opciókkal kereskedik kamat- és nyersanyagpiacon, így az agrárpiacokon is. Az összes termék elektronikus kereskedelmet folytat az úgynevezett NSC rendszeren, amelyet az Euronext valamennyi tagja elfogadott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica ára hároméves mélypontra csökkent

2024. február 22. 13:40

Szinte mindegyik termény ára csökkent a szerdai kereskedési napon. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A repce 1,3 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A múlt héten ismét csökkent az orosz búza exportára

2024. február 21. 15:10

Az orosz búza exportára a múlt héten tovább csökkent a világpiaci árak gyengülése és – elemzők szerint – a szállítások némi növekedése közepette.

Csaknem 4 százalékkal lőtt ki a búza ára

2024. február 21. 10:10

Jobbára emelkedő árakat lehetett látni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.

Két és fél éves mélyponton a párizsi búza

2024. február 20. 13:10

Európában az eladók kerültek fölénybe a hétfői kereskedési napon a terménypiacokon.

Búza fajták hazai és export piacokra

2018. szeptember 17. 06:42

A kalászosok betakarítását a tervezettnél alacsonyabb nyugat európai terméskilátások az uniós és oroszországi területcsökkenés ellenére, az átmenő raktár készletek miatt egyes a felvásárlási árak alakulását tekintve bizakodó szakértők is mérsékeltebb optimizmussal várták.

Januártól indul a durumbúza kereskedése az Euronext piacon

2021. november 11. 04:47

A durumbúza határidős szerződéssel az Euronext a készpénzben kiegyenlített határidős gabonaügyletek felé tolja el a hangsúlyt.

Ígéretes az első „durum nap” Magyarországon!

2018. június 18. 18:54

A Magyarországon termesztett durumbúza vetésterülete tavaly elérte már a 33 ezer hektárt, amely az összes búza vetésterület valamivel több mint három százaléka.

Melyik búzafajtát válasszam?

2022. augusztus 8. 13:43

A szempontok tisztázása után portfóliónkban Ön is megtalálja az optimális megoldást.