Terményárak
Terményárak

Az energiapiac húzza felfelé a szójabab árát

Az energiapiac húzza felfelé a szójabab árát

Agrofórum Online

Vegyes hangulatban telt a kereskedés a keddi napon az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1,4 százalékkal, a kukorica pedig 0,6 százalékkal lett olcsóbb. A szójabab mindeközben 1,3 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal drágult. Európában a kukorica és a repce ára emelkedett, miközben a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa csökkent.

A búza határidős ára mínuszba fordult, miután három egymást követő nap nyeresége a piacot augusztus közepe óta a legmagasabb szintre emelte. A búza árának gyengülése lejjebb húzta a kukorica árszintjét is. A szójabab ára magasabbra került, az elmúlt 11 kereskedési napból 10 emelkedést hozott. „A kereskedők az energiákra összpontosítanak, és ez segíti a szójabot” – mondta Terry Reilly, a chicagói Futures International vezető elemzője.

Az olajárak kedden megugrottak, a Brent határidős ára hároméves csúcsot ért el, míg az amerikai kőolaj 2014 óta a legmagasabb értéket érte el, miután az OPEC+ termelői csoport ragaszkodott a tervezett kitermelés-növekedéshez, ahelyett, hogy még több kőolajat termelnének. Ez érződik az üzemanyagok biokomponenseinek piacán is.

A gyors tempójú betakarítás az USA középnyugati részén éreztette hatását a piacon. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) adatai szerint a kukorica betakarítása 29%-a befejeződött, megelőzve az ötéves 22%-os átlagot, és ez megfelel a piaci várakozásoknak. „Az új készletek érkezése némi nyomást gyakorol az árakra” – közölte az Agritel tanácsadócég.

Az IHS Markit Agribusiness magánanalitikai cég 2021-es USA kukoricatermelésének becslése meghaladja az USDA előrejelzését. Reilly szerint az esőzések a legfontosabb amerikai termőterületeken javították a nemrégiben vetett őszi búza terméskilátásait, és nyomást gyakoroltak a határidős piacra. Az USDA szerint az őszi búza 47%-át elvetették már, ez 1 százalékponttal megelőzi az ötéves átlagot.

Európában a malmi búza 262,75 euróba, a kukorica 237,75 euróba, a repce 662 euróba, a takarmánybúza pedig 200,05 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A vártnál nagyobb lehet az amerikai szójababtermés

2024. május 10. 10:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica és a repce olcsóbb lett.

Őszre csökkenhetnek a terményárak

2024. május 9. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett, de a repce kurzusa pluszban zárt.

Fél éves csúcsról fordult le a búza ára

2024. május 8. 12:10

Európában a malmi búza és a repce olcsóbb lett, a kukorica stagnált, a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.

Kilőttek a terményárak az időjárási aggályok miatt

2024. május 7. 12:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ugyanakkor a takarmánybúza stagnált.

RAPOOL-terméseredményért egy hordó sör jár!

2020. július 2. 11:44

Önnek is jól csúszik egy kis sör a nyári munkák végeztével?

A repce és az árpa gyengébb, a búza megfelelő minőségű

2019. július 15. 08:47

Az étkezési búzák fehérje- és sikértartalma megfelelő, sütőipari értékcsoport szerint jellemzően a B1 és B2-es besorolásúak, teljesítve ezzel a hazai malomipar követelményeit. Az első tételek alapján nincs ok aggodalomra, de ünneplésre sem. Minőség szempontjából jó-közepes évre számíthat a szántóföldi ágazat.

Eladói fölénnyel indult a hét az európai parketteken

2023. február 21. 06:36

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az orosz támadások hírére szárnyalt a búza ára

2023. július 25. 08:10

Az ukrajnai exportútvonalakat ért támadások felerősítették a kereskedők figyelmét a globális gabonaellátást és az élelmezésbiztonságot fenyegető hosszú távú fenyegetésekkel kapcsolatban.