Terményárak

Az exportkereslet megugrása után konszolidálódott a kukorica ára

Agrofórum Online

Alapvetően korrekció követte a csütörtöki pozitív napot pénteken. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1,23 százalékkal, a szójabab pedig 0,6 százalékkal lett olcsóbb. Mindeközben a repce ára 2,8 százalékot szedett magára. Európában sem volt túl jó a hangulat, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára csökkent, a kukorica pedig drágult.

A chicagói kukorica árszintje csökkent pénteken, miután egy nappal korábban erőteljes fellendülés következett be. Csütörtökön a piac mérlegelte az erős kínai kereslet hatásait.

A búza és a szójabab szintén alacsonyabb szinten fejezte be a napot, bár érdekes, hogy a Minneapolis Grain Exchange (MGEX), azaz a minneapolisi gabonatőzsde adatai pluszt mutattak a búza határidejére, amikor az Egyesült Államok középnyugati részének nagy részét hidegfrontot jósoltak a szakemberek.

A piaci szereplők korrigálták a pozícióikat az amerikai ünnepi hétvége előtt, a piacok hétfőn zárva lesznek a tengerentúlon.

Európában is hasonló hangulat uralkodott, jellemzően eladói fölény alakult ki. A malmi búza szeptemberre 75 eurócentet vesztett értékéből Párizsban, így 211,25 euró/tonnás árszint alakul ki. Decemberre kisebb volt a manusz, csak 50 eurócent, ez 209,75 euró/tonnás kurzust eredményezett. Előbbi határidőre 17 580, utóbbira 20 796 kontraktust kötöttek a befektetők, ez átlagos érdeklődésnek mondható. Nem mozogtak túl nagy tartományban az árak, a közelebbi határidő a 209 és 212,75 eurós sávban, a távolabbi pedig a 207,75 és a 211 eurós értékek között mozgott napon belül. A repce piacán az 519,75 eurós záró érték 50 eurócentes árcsökkenést jelentett, itt az 515,25 és 523,25 eurós jelentette a két napon belüli szélős értéket az üzletkötésekben. A kukorica kivételt jelentett a maga tonnánkénti 2,75 eurós áremelkedésével, így 267,75 euró/tonnán ment hétvégi pihenőre a kurzus. Pedig napközben még 275 eurón is kötöttek üzletet a kereskedők, a minimum értéket a 264 euró/tonnás szint jelentette. Londonban a takarmánybúza ára csökkent, pontosan egy angol fonttal. Ez 195 angol font/tonnás árszinthez vezetett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Emelkedést várnak a szójabab grafikonján

2019. szeptember 27. 10:34

Az optimizmust az fűti, hogy Kína amerikai szójababot vásárolt, ezzel szemben áll, hogy az afrikai sertéspestis korlátozza a keresletet.

A kedvező időjárás miatt csökkentek az árak

2023. április 21. 08:44

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Csendesen zajlott a kereskedés a gabonapiacokon

2020. április 29. 08:40

Chicagóban a búza 0,4 százalékkal drágult, azonban a kukorica és a szójabab ára minimálisan csökkent, szinte stagnál. Európában sem voltak nagy mozgások és vegyes képet mutatott a párizsi parkett.

Péntek a mínuszok napja volt a gabonapiacokon

2020. március 7. 09:48

A kukorica kurzusa 1,1, a búzáé 0,8, a szójababé pedig 0,4 százalékkal csökkent Chicagóban. A repce is 0,7 százalékkal kerül kevesebbe Észak-Amerikában. Párizsban sem jobb a helyzet, mindegyik főbb agártermék vesztett értékéből.