Terményárak

Csökkentették az orosz terméselőrejelzést

Agrofórum Online

Az IKAR orosz mezőgazdasági tanácsadó közölte, hogy 74-75 millió tonnára csökkentette Oroszország 2021-es búzatermésére vonatkozó előrejelzését a több régióban tapasztalt alacsonyabb termelés miatt.

Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, Afrikába és a Közel-Keletre szállít leginkább. Gazdálkodói a száraz időjárás miatt a 2021-es termést alacsonyabb hozammal takarítják be, mint egy évvel ezelőtt. „Az okok egyértelműek: kisebb termés a középső, a volgai és az uráli régióban. A magas bizonytalanság azonban továbbra is fennáll” – mondta Dmitry Rylko, az IKAR vezetője.

Augusztusban az IKAR 77 millió tonnára számított a búzatermésben. Az IKAR jelenleg Oroszország 2021-es gabonatermését 117,5-120 millió tonnára várja, beleértve 17,5-18 millió tonna árpát és 14-14,5 millió tonna kukoricát – tette hozzá a tanácsadócég. Oroszország 85,9 millió tonna búzát takarított be 2020-ban.

Az IKAR azt is elmondta egy oroszországi regionális konferencián, hogy az ország 2021/22-es gabonaexportja várhatóan 39,5-40,5 millió tonna lesz, ebből 31-31,5 millió tonna búza – idézte az Interfax hírügynökség.

A 2021/22 -es gazdálkodási év július 1-jén kezdődött. A búzaexport becslése magában foglalja az orosz szállításokat az aszály sújtotta Kazahsztánba, amelynek szabad vámhatára van Oroszországgal, körülbelül 2,2 millió tonnával – idézte az Interfax az IKAR-t. Az Interfax szerint, hogy a kormány június 4-én bevezetett búzaexportadójából 430 millió dollár bevételre tett szert.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mélybe lökte a szójababot a kínai ösztönzőcsomag hiánya

2024. október 9. 07:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica és a repce is olcsóbb lett.

Drágult a búza az ukrán hajót ért rakétatámadást követően

2024. október 8. 06:40

Európában a malmi búza mínuszban, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.

Folytatta a zuhanást a búza

2024. október 5. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce drágult.

Az áremelkedés után hazavitték a profitot

2024. október 4. 07:10

Európában a malmi búza olcsóbb lett, a kukorica stagnált, a repce és a takarmánybúza kurzusa viszont pluszban zárt.

Pénteken egyetlen új hajó sem kapott engedélyt a Fekete-tengeren

2023. május 7. 05:37

Moszkva továbbra is a gabonamegállapodásból történő május 18-i kilépéssel fenyeget, mert akadályokba ütközik saját gabona- és műtrágyaexportja.

Az ENSZ támogatja a gabonaszállítás 120 napos hosszabbítását

2023. március 17. 08:03

Bár Oroszország konkrétan nem mondta el, miért csak 60 napos megújítást akar, azt kifogásolta, hogy saját élelmiszer- és műtrágyaexportját akadályozzák a nyugati szankciók.

A párizsi drágulás miatt került többe az orosz búza

2021. november 10. 04:47

Oroszország legtöbb régiójában továbbra is kedvező az időjárás a jövő évi betakarításra vetett őszi növények fejlődéséhez.

A sátán növénye lenne a kaukázusi medvetalp?

2024. március 13. 07:10

A kaukázusi medvetalp hazánkban is ismert és „rettegett” gyomnövény, hiszen erősen mérgező és súlyos, akár több hónapon keresztül gyógyuló sebeket ejt a bőrön.