Terményárak

Folytatódott az áremelkedés szinte minden terméknél

Agrofórum Online

Augusztus utolsó napjai jelentős áremelkedést hoztak a terménypiacokon, elsősorban a kereslet jelentős megugrása miatt. A vezető termék a búza mellett a kukorica volt és megint csak Kína kereslete miatt ugrottak meg a jegyzések.

A kereskedelmi jelentések szerint a vételek mennyisége meghaladta a 1,5 millió tonnát kukoricából és szójababból is jelentős mennyiségeket kötöttek le. A búza esetében a leglátványosabb emelkedés a Fekete-tengeri piacokon következett be, összességében immár 10,-SUD/to-val magasabbak a jegyzések, mint egy hete-10 napja és további 5-10 USD/to-s erősödésre van kilátás az orosz belső eladói ajánlatok áremelkedése és a kikötői költségek növekedése miatt.

Szokásos összefoglaló táblázatunkban is követhető, hogy az orosz és ukrán árak emelkedése a romániai kikötőkben érvényes árakat is feljebb vitte. Az áremelkedés mögött a fizikai kereslet megugrása állt, Egyiptom, Törökország és más Földközi tenger térségbeli országok is jelentkeztek jelentős vételekkel.

A jegyzések emelkedésének az sem tudott gátat szabni, hogy a búza és a kukorica, de a szója várható termésére vonatkozó becslések ismételten magasabb adatokat hoztak. Az európai árakra viszont ez azért sem jelentett nyomást, mert a francia kukorica termésnél csökkenésre van kilátás és az orosz területek időjárás-előrejelzése is inkább a csökkenés irányába hathat.

A jegyzéseknél egyébként mind a repce, mind a búza árak az elmúlt két-három hónap felső értékeit közelítették meg, a repce esetében ez 385,- EUR/to-s, a búzánál 190,- EUR/to-s szintet megközelítve. A kukorica novemberi határidős jegyzése öt hónapos csúcsot ért el, mindössze 2 EUR/to-val maradt el a 170,-EUR/to-tól. Ezek a tendenciák szeptember elején még továbbra is érvényesülhetnek, elsősorban amiatt látom így, mert az USA-t érintő hurrikánok tovább súlyosbíthatják a már eddig is jelentős károkat. A károk mértékét enyhítendő az USA kormányzata akár 1 milliárd dolláros támogatási programot kezdeményezett és amellett, hogy a fizikai piaci kereslet is élénkül, ez javíthatja a termelői hangulatot.

A közét-távú előrejelzések szerint Argentínát elérheti és szárazságot eredményezhet az El Nino áramlat, amely a 2020/21-es szezon második felében eredményezheti az árak erősödését.

A barchart.com ábráján a fekete vonal mutatja a búza, a zöld a kukorica napi záróárainak alakulását Párizsban a MATIF-on, a legközelebbi határidőre:

A hazai piacot is érintette már az áremelkedés hatása, igaz egyelőre még a napraforgó árindikációi emelkedtek, az ó-kukorica iránti kereslet is megjelent ismételten, bár ez csak korlátozott mennyiségre vonatkozik.

A búza árát befolyásolja, hogy továbbra sem jelentkezett érdemi export-kereslet és ami volt, az sem a közeli határidőkre szólt, hanem már 2021. évi szállításra. A közeli határidős szállításoknál érezhető, hogy a belső kereslet sem tudja felvenni a felajánlott mennyiségeket és ez kényszerhelyzetbe is hozta a termelőket, akiknek kell a tárolóhely a napraforgó és majd a kukorica tárolásához. Ez a helyzet valamelyest előre látható volt, jobbak lettek a hozamok és ez többeknél, akik kivártak, most visszaüt.

A napraforgót sok helyen már deszikkálták, a betakarítása is napokon belül tömegesen megkezdődik, remélhetően jó eredményekkel. Az áraknál is látszik, hogy indul a betakarítás, a normál és a magas olajsavas napraforgó árszintje összeért – most a normál napraforgó ára emelkedett, míg a magas olajsavas árszintje változatlan maradt.

Az új-termésű kukorica árszintje érdemben nem változott a Forintban elérhető magasabb ár a Forint 10 Ft/EUR-os gyengülése miatt következett csak be, egyébként a jellemző EUR/to-s árszint táblázatban jelzett emelkedése a szállítási határidő változását jelzi, immár az október-decemberi időszakról a kereslet áttevődött a 2021. évi második negyedéves időszakra és csak korlátozott jelenleg a korábbi szállítási időszakra az érdeklődés.

Összességében úgy látszik, van tér az árak emelkedésére itthon is, főként, ha a fekete-tengeri kínálat csökkeni fog, amire a kukorica esetében is van esély, míg a búza árának ottani emelkedése itthon is befolyásolhatja 2-3 hónapos időtávon belül az árakat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Terményárak: főszerepben a spekuláció

2021. február 8. 08:42

Február első hetében még mindig a megelőző heti kínai vételek okozta meglepetés dominált, de már átvette a vezető szerepet a spekuláció.

Black Friday volt – a fizikai piacon nem estek a jegyzések

2021. december 7. 10:21

Kettévált a piac az elmúlt héten – a tőzsdei jegyzések nagyot zuhantak, míg a fizikai piacokon, ahol a tényleges üzletkötések történtek, maradtak az árak a korábbi szinteken.

Terményárak: minden mínuszban és a forgalom csökkenése mellett a termés is jónak ígérkezik

2020. március 16. 08:16

A válság már érezteti hatását: minden jegyzés a kereslet csökkenése miatt határozottan lefele tart, még ha időnként van is egy-egy korrekciós nap.

Terményárak: az időjárás mozgatja ismét a jegyzéseket

2020. november 23. 06:59

Az árak alakulása is mutatja, hogy az európai piaci jegyzések is követték a bizonytalanságot is és egyelőre inkább oldalazó mozgás volt jellemző.