Terményárak

Hét és fél éves csúcson is járt a kukorica ára

Agrofórum Online

Jellemzően korrigáltak az agrárpiaci árjegyzések a rövidebb hét utolsó kereskedési napján. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 2,4 százalékkal lett olcsóbb, igaz a repce árszintje 4,1 százalékkal lőtt ki. Európában egyértelmű volt a korrekciós trend, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza ára is csökkent.

Az Egyesült Államokban a kukorica határidős ára növekedett, az árszint 2013 óta a legmagasabbra emelkedett, amit az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) jelentése okozott a vártnál kisebb vetésterülettel kapcsolatosan. Így a globális gabonaellátás miatt újjáéledtek az aggodalmak. A szójabab határidős ára profitrealizálás után csökkent az egy nappal korábbi rali után. A kukorica és a szójabab piacán a 2021-es betakarításra helyeződött át a hangsúly.

„A szerdai áremelkedés valódi okozója a tervezett vetésterület csökkenése volt. Ez okozta a profitrealizálási hullámot ” – írta Arlan Suderman, a StoneX áruközgazdásza ügyfeleknek szóló feljegyzésében.

Európában is eladói fölény alakult ki. A szerdai áremelkedések után a malmi búza ára 6,25 euróval a 209,25 euró/tonnás szintre csökkent májusra. Elég nagy volt az érdeklődés, összesen 34 759 üzletet kötöttek, szeptemberre is 20 903 kontraktus jött létre. Utóbbi határidőre 2,5 eurós mínusz után 196,5 eurós árszint alakult ki. A kukorica 214,25 euró/tonnás értéke 2,5 eurós tonnánkénti árcsökkenést jelentett. A repce jegyzésára nem kevesebb, mint 20 euróval csökkent és 494 euróba került ezután egy tonna. Ilyen alacsonyan, az 500 eurós lélektani határ alatt utoljára egy hónapja járt a kurzus. Londonban a takarmánybúza 3,65 angol fontos csökkenés után 190,35 angol fontba került tonnánként.

Pénteken az Egyesült Államokban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban sem nyitnak ki a tőzsdék. Hétfőn a chicagói parkett már kinyit, de Franciaországban és az Egyesült Királyságban, így az európai agrárpiacokon ekkor sem lesz kereskedés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágul a búza az orosz exportárak emelkedésével

2024. október 10. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

Mélybe lökte a szójababot a kínai ösztönzőcsomag hiánya

2024. október 9. 07:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica és a repce is olcsóbb lett.

Drágult a búza az ukrán hajót ért rakétatámadást követően

2024. október 8. 06:40

Európában a malmi búza mínuszban, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.

Folytatta a zuhanást a búza

2024. október 5. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce drágult.

A kánikula ellenére is növekedhet a német búza- és repcetermés

2022. július 17. 07:32

Németország 2022-es búzatermése 5,3 százalékkal, 22,51 millió tonnára nőhet.

Mi okozza a repce alsó levélnyelein mutatkozó barna színű, a bőrszövet felhasadásával járó tüneteket?

2021. március 12. 09:46

A repcetáblákat járva egyes növények alsó levélnyelein markáns tüneteket láthatunk, barnás foltokat, felhasadt bőrszövetet, a levélnyél szöveteinek mélyére hatoló sérüléseket, amelyek a leggyakrabban a szárhoz közeli részeken alakultak ki. Ezek a sérülések, bár talán első hallásra furcsának tűnhet, de az őszi, kártevők elleni védekezésünk eredményét, vagy éppen eredménytelenségét mutatják.

Határszemle Képgaléria Videó

Az angol búza vetésterülete 28 százalékkal nőtt

2021. augusztus 20. 10:36

A kedvezőbb időjárás lehetővé tette a gazdák számára, hogy ősszel többet vessenek, így visszatérnek a korábban várt szintekre a gabonafélék tekintetében Angliában.

A repce ára is összeomlás előtt áll?

2024. március 21. 16:10

Kisebb repcetermés várható az Európai Unióban idén, Ukrajna viszont készen fog állni az exportra. Az olcsó terményük keményen letörheti az árakat.