A legtöbb házban ma már működik egy olyan rendszer, ami tulajdonképpen ingyenes öntözővizet állít elő a növényeink számára.
Rendkívüli napokat-heteket él Magyarország az idei páratlan hőség miatt. Július utolsó napjaiban a Duna alacsony vízállása miatt már a Paksi Atomerőmű leállítása is tervbe került, a HungaroMet pedig azt jelentette, hogy hazánk 89 százalékán uralkodik közepes vagy annál súlyosabb aszály. Ilyen kritikus helyzetben sokan gondolkodnak el azon, hogyan tudnának spórolni a rendelkezésünkre álló természeti erőforrásokkal.
Az esővizet például – nagyon helyesen – egyre többen kezdik összegyűjteni, hogy inkább azt használják a kertjük öntözésére. De mit tegyenek, ha akár már hetek óta nem hullott jelentősebb mennyiségű csapadék a környékükön? Ekkor fordulhatnak egy ötletes megoldáshoz, hiszen légkondicionáló berendezés ma már a magyar háztartások többségében megtalálható.
Ennek a kültéri egységén át rendszeresen távozik úgynevezett kondenzvíz, mégpedig naponta legalább 25–30 liter is. Tudni kell róla, hogy ez tulajdonképpen desztillált vagy ioncserélt víz, amely úgy keletkezik, hogy a levegőben meglévő páratartalom lecsapódik a készüléken, amit aztán a szabadba vezetnek. Sokakat elkeseríthet, hogy tápanyag, ásványi anyag lényegében nincs benne, de ettől függetlenül öntözővízként még felhasználható, hiszen a cél csupán az, hogy a talajban lévő tápanyagokat feloldja, befogadhatóvá tegye a növények számára.
Pró és kontra
Fontos azt is figyelembe venni, hogy a kondenzvíz baktériumokkal, valamint más biológiai és szervetlen anyagokkal szennyezett lehet, így tehát emberi fogyasztásra alkalmatlan. Érdemes emiatt megfontolni a kerti használatát is, hiszen nincs kizárva, hogy kárt is tehetünk vele a növényeinkben. Ha a keletkezése után azonnal kijuttatjuk, azzal csökkentjük a baktériumok felszaporodásának esélyét.
Bizonyos szakértők szerint a kondenzvíz még a közüzemi víznél is jobb, hiszen nincs benne klór vagy más kemikália. A növényeknél felhasználva nincs szükség a szűrésére, ülepítésére, viszont öntözés előtt nem árt egy-két órán át a napon hagyni, hiszen kissé hidegen érkezik ki a rendszerből. Ha esővízzel keverjük, máris hatékonyabbá és természetesebbé válik, bár a légkondicionáló berendezés ezt közvetlenül a levegőből vonja ki, vagyis nincs benne semmi mesterséges.
Speciális rendszert is tervezhetünk a kondenzvíz összegyűjtésére:
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!