A tábla széléről

A Telihold vonzásában

Agrofórum Online

Ehhez hasonló a címmel írtam egy bevezetőt az augusztusi lapszámunkhoz. Eredetileg valamiféle visszaemlékezés lett volna az elmúlt öt, majdnem hat évtized mezőgazdaságára, de a gondolataim – ki tudja mi okból – személyessé váltak és az emlékek leginkább rólam és nem a mezőgazdaságáról szóltak.

Mielőtt kihajítottam volna az írást az jutott eszembe, hogy ide a blogba „átmentem”, ha már egyszer megírtam, és némi tanulság is leszűrhető belőle. Itt kevesebb az esélye, hogy beleütközik az olvasó, ha meg igen, vagy elolvassa, vagy nem – ez már nem rám tartozik.

Teltek, múltak a forró augusztusi napok, jól vagy kevésbé megérdemelt pihenésünket töltöttük a Balatonnál. Alkonyodott.

Kérdezem az egyik kamaszodó fiamtól:

– Lemegyünk esti fürdésre?

– Benne vagyok – válaszolta.

Az északi part akkor még kevésbé felkapott településén nyaraltunk (ki írjam, ne írjam? Leírom: Balatonszepezd). Lassan tempózva úsztunk a délipart irányába. Szemben a dombokon felderengett egy halvány vöröslő fény.

Először döbbenten néztük:

– Szerinted ez mi lehet? – kérdezte a fiam.

– Hm. – volt a tanácstalan válaszom.

A távoli vörös izzás lassan egyre feljebb emelkedett és a fénye is tisztult.

Időbe telt, amíg a Hold kibontakozott a dombok szorításából, és felkúszva az égre, levetni készült vörös gúnyáját, hogy ezüstbe öltözve verjen hidat a Balaton tükörsima vizére.

– Így emlékszel rám? – kérdezte most az évtizedek múltával a Telihold.

– Feledhetetlen élmény volt. – vettem fel a beszélgetés fonalát. – De találkoztunk mi már korábban is.

– Hát persze. – válaszolta.

Kezdő udvarló voltam. Esti barangolásunk közben az akkori szerelmembe karolva, (ma is a feleségem a történtek ellenére) felnéztem az égre és ennyit mondtam:

– De szépet süt a pofánkba a Telihold. (Néma csend, majd kis idő múlva.)

– Már akinek pofája van – mondta elhúzódva, és szótlanul ballagtunk tovább. (Mekkora faragatlan barom vagyok – mondtam magamban.)

– Nem a szakmáról meg a mezőgazdaságról akartál firkálni. Ne pocsékold a papírt! – utasított rendre a Telihold.

– Hát ott még nem tartunk – mondtam. – Ne siettess!

–  Jó-jó, de megint elfogsz kalandozni.

– Igen, mert mindig eszembe jut valami: Az egyetemi évekről például egy könyvet teli tudnék írni.

– Könyörgöm, kíméld meg az olvasót!

Egy dolgot azért elmesélnék, mert van némi kapcsolata azzal, amit művelni merészelek az Agrofórum hasábjain.

Volt egy olyan tárgyunk – a pontos nevére már nem emlékszem – hogy újságírás, vagy valami hasonló (ma ezt bizonyára kommunikációnak titulálják). Bementem vizsgázni és miután tudtam az anyagot (szerintem) megdicsőülten jöttem ki a rosszhírű vizsgáztató „barlangjából”.

– Na, hogy ment? – kérdezték szinte rám vetülve.

– Hát, hogy ment volna? – kérdeztem vissza, kellő önérzettel, és odanyújtottam az indexemet.

Elképedve néztek rám:

– Ez kettes…

– Mi? – kérdeztem felháborodva, majd kikaptam a kezükből az indexemet és berontottam a „barlangba”.

– Tanár úr! Itt valami tévedés történt.

– Nem tévedés – mondta egykedvűen – de ha nem tetszik ki is rúghatom. Sunnyogva jöttem ki, mint ahogy a rajzfilmekben, behúzott farokkal a kutyák szoktak, amikor pórul járnak.

– Ennyi? – kérdezte a Telihold – mert ilyen történetet százával tudnak mesélni a hallgatók.

– El sem meséltem volna, ha nem lenne folytatása. Néhány napra rá, mondom kiszellőztetem kicsit a fejem egy Budakeszi környéki erdei sétával. Álmodozva bandukolok, amikor meglátom az én kíméletlen vizsgáztatómat előttem andalogva, de nem egyedül.

A hölgy szerelmesen karolt az egyébként jóképű férfiba.

Akkor ismertem rá az egyik – nem akarom jellemezni – nem az erkölcseiről híres tanárnőnkre.

Kibújt belőlem a rosszabbik énem:

– Kézcsókom Tanárnő, Tiszteletem Tanár úr – köszöntem rájuk.

Aztán otthagytam őket és vissza se nézve mentem tovább.

Akkor – de rég is volt – azon morfondíroztam, hogy ha másnap bemennék az egyetemen a „barlangba” és megkérdezném:

–  Tanár úr! Biztos, hogy kettest akart nekem adni? – vajon mit reagált volna.

– Azt nem tudom – mondta a történetemet elunva a Telihold, még az is lehet, hogy tényleg kirúgott volna – de hogy ebben az írásban szó sem esett az akkori időszak mezőgazdaságától az biztos. Összehordtál itt hetet-havat, csak a lényeg maradt ki.

– Talán majd legközelebb – mondtam elszottyanva, ha még egyáltalán kíváncsiak lesznek rám.

A végére hagytam a lényeget, hogy azért mégse legyen tanulságok nélkül ez a Telihold számára is unalmas írás:

– Meggondolatlanul ne beszéljünk, pláne udvarlás közben.

– Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy amiről azt hisszük, hogy jól csináltuk, az valóban jó volt-e.

A tábla széléről – Bódis László

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Addig adj, amíg adni tudsz!

2020. december 6. 06:36

Karácsonyra készülve az erdők-mezők is ünnepi ruhába öltöznek; legalábbis ebben reménykedünk, mert még ilyen vén fejjel is arról álmodozik az ember, hogy fehér Karácsonyunk lesz.

„Korhadt fakeresztek”…

2019. november 5. 18:02

Novemberre készülve az ember akaratlanul is belekerül abba a ködös, sáros, pocsolyás hangulatba, amelynek vége az elmúlás.

Támad a drótféreg, sok helyütt újra vetik a kukoricát

2019. június 7. 13:15

Soha nem látott drótféreg fertőzés tizedeli a kukorica és a napraforgó vetéseket egyes dunántúli megyékben (Lehet, hogy másutt is!)

Búzatermesztésünk jövőjéről

2019. április 24. 14:34

Lehet, hogy rosszul gondolom, de néhány tíz, vagy akár ötven hektáron is, önállóan, nem lehet gazdaságosan búzát termelni, mert vagy nincs hozzá elegendő eszköz, vagy túl sok van – ami nincs kihasználva.

Gázt adott a Yamaha! - Erősítenek a mezőgazdasági robottechnológiában

2018. december 1. 11:37

A 12 millió új-zélandi dollárt érő befektetés révén startup, a Robotic Plus 15 százaléka került japán kézbe.

Ötödik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó - szerb kollégáival tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. április 21. 09:18

A tárgyalás legfontosabb témái az állat- és növényegészségügyi hatósági együttműködés, az agrár-élelmiszergazdaságra, az agrárdigitalizációra és a precíziós gazdálkodásra, valamint a GMO-mentes mezőgazdaságra vonatkozó együttműködés voltak.

Megújuló energiák az agráriumban

2018. május 21. 04:45

Egyre gyakrabban láthatunk napelemtől roskadozó háztetőket, ahol a használati meleg víz „terem”, és impozáns szélgépeket, amelyek szorgalmasan állítják elő az energiarendszerbe visszatáplálható kilowattokat.

Mabisz: a biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak

2022. november 8. 11:42

A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.