A tábla széléről

Ahol megbecsülik a múltat!

Agrofórum Online

A hagyományok tiszteletéről szerencsére egyre több szó esik, szaklapunkban és online felületünkön is.

Meghívást kaptunk Mosonmagyaróvárra, a május 9-én tartott rendezvényre, amelyet a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara, valamint az Óvári Gazdászok Szövetsége szervezett.

A múltba tekintő eseménynek két programpontja volt: Dr. Tenk Antal professzor emeritus „Dicső múltunk I.” című könyvének bemutatója (A részemre megtisztelő szavakkal dedikált példányt ezúton is hálásan köszönöm), és a Vár- és Intézménytörténeti kiállítási megnyitója, Dr. Kalmár Sándor egyetemi docens kalauzolásával a PHARE épületben.

*

Miről is szól a szerző által helyben dedikált, a függelékekkel együtt 414 oldal terjedelmű, igényes kiállítású könyv? A Magyaróvári Gazdasági Akadémia XIX. századi fénykorszakáról és nagy tanári karáról.

Több intézménytörténeti műre támaszkodva, illetve az utóbbi hatvan évben nagyrészt a szerző saját gyűjtéséből, valamint segítőkész munkatársaktól származó anyagok felhasználásával elkészült a kétkötetes intézménytörténeti könyv első része, amely az 1818-1918 közötti időszakot mutatja be. A könyv az első évszázad részletes krónikáján kívül számos tanár és híressé lett hallgató munkásságát is bemutatja.

*

A Vár- és Intézménytörténeti kiállítás áttekintő képet nyújt az egyetemi kar és az alapítása óta hozzá szorosan kötődő vár történetéről. Az egyes korszakok bemutatása során a leendő látogatók korabeli képeken és tárgyi emlékeken keresztül betekinthetnek a hallgatók egyetemi mindennapjaiba. Tájékozódhatnak arról a két évszázados sokszínűségről és szellemiségről, mely összekovácsolta és egységbe tömöríti napjaink óvári gazdászait is.

*

Köszönjük a meghívást, a könyvhöz gratulálunk – amelyet szaklapunk következő számában részletesen is bemutatunk – a kiállításról meg csak annyit: érdemes megnézni, és kicsit elmerengeni agrárfelsőoktatásunk egyik jeles intézményének is meghatározó személyiségeinek alkotó munkásságán.

A tábla – meg a katedra – széléről – Dr. Bódis László

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Addig adj, amíg adni tudsz!

2020. december 6. 06:36

Karácsonyra készülve az erdők-mezők is ünnepi ruhába öltöznek; legalábbis ebben reménykedünk, mert még ilyen vén fejjel is arról álmodozik az ember, hogy fehér Karácsonyunk lesz.

„Korhadt fakeresztek”…

2019. november 5. 18:02

Novemberre készülve az ember akaratlanul is belekerül abba a ködös, sáros, pocsolyás hangulatba, amelynek vége az elmúlás.

Támad a drótféreg, sok helyütt újra vetik a kukoricát

2019. június 7. 13:15

Soha nem látott drótféreg fertőzés tizedeli a kukorica és a napraforgó vetéseket egyes dunántúli megyékben (Lehet, hogy másutt is!)

Búzatermesztésünk jövőjéről

2019. április 24. 14:34

Lehet, hogy rosszul gondolom, de néhány tíz, vagy akár ötven hektáron is, önállóan, nem lehet gazdaságosan búzát termelni, mert vagy nincs hozzá elegendő eszköz, vagy túl sok van – ami nincs kihasználva.

Szemléletváltó és hiánypótló kiadvány jelent meg a talajélet témakörében

2020. szeptember 25. 04:38

A Phylazonit gondozásában megjelent Varga Sándor – A talajtermékenység mikrobiológiai alapjai és lehetőségei című szakkönyve.

Könyvajánló - Keszthelyi Sándor: Tárolt termény, élelmiszer és termék kártevők

2021. július 28. 08:40

2021. július közepétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor „Tárolt termény, élelmiszer és termék kártevők” című könyve. A munka az Inform Kiadó és Nyomda Kft. gondozásában az Adama Hungary Zrt. és a Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének kiemelt támogatásával valósult meg.

Nem közhely: minden, amit a ragadozó madarainkról és baglyainkról tudni lehet

2022. március 4. 14:10

A tudományos igényességgel, rendkívül látványosan összeállított „Magyarország ragadozó madarai és baglyai” dupla kötet 35 hónap alatt készült el, és így lett hazánk legjelentősebb szakmai kiadványa a témában.

Könyvújdonság a Kreatív turisztikai márkázásban (Mind the Gap)

2018. március 29. 07:30

Ezt a mezőgazdaságtól látszólag testidegen könyvet szóba se hoztam volna, ha a szerzője nem az egyik fiam, Bódis Gábor lenne.