Éppen tizenkét éve, hogy Pünkösd haváról írtam. Így utólag átolvasva, mintha mit sem változott volna a világ, pedig mennyit fejlődtünk. Az értékrendünk is?
Hajnalodik. Lassan elválnak a színek a szürkeségtől. A kissé ködös reggelen nehezen birkózik a Nap a sötétséggel. A ködfátyolon áttetszik az egyre emelkedő, halványan fénylő Napkorong. Egy repülő megy át előtte. A maga után húzott csík kettészeli, és a Nap szétesik, mint a megtört kenyér.
A Húsvét utáni 50. nap adta e hónap ősi magyar elnevezését. A Lélekről szól. Lángnyelvek, tanúságtétel…
Május van. Ez a hónap hozza meg az igazi tavaszt, mert amerre jár, a lába nyomán virágok sarjadnak. A virágok között az illatoktól megrészegült méhek cipelik terheiket és gyűjtenek, csak gyűjtenek, mert ez a dolguk.
A május érintésére élet fakad és minden élet forrása a szerelem, ami nem más, mint valami megmagyarázhatatlan belénk oltott vágy, a teljesség igénye, az élet szolgálata, az örömök öröme.
Ez lenne hát a Május? Ez is, meg sok minden más is. A még sorjázó vagy már növekvő vetések, az égre törő búza, a kaszaérett lucerna és a repcék aranyló tengere.
Azért is szép ez a hónap, mert most jutunk először lélegzethez a tennivalók sokasága után. Persze ez sem ilyen egyszerű, mert a munkák zömét elvégeztük ugyan, de nem fejeztük be, mert a kórokozók és kártevők miatti aggódásunk állandó ébersége sarkall. Ráadásul ez az év még újabb gondokkal tetézte a gazdálkodók amúgy sem könnyű életét: a belvízzel és árvízzel. Áprilisi számunkban már közöltük Dr. Birkás Márta erre vonatkozó talajművelési tanácsait, mostani számunkban pedig megkíséreljük bemutatni azokat a növénykultúrákat, amelyek még eredményesen termeszthetők. Ez az a köztes időszak, amikor már fővetésről nem és másodvetésről még nem beszélhetünk, de nem is ez a lényeg, hanem a termesztési cél. Amennyiben sikerül május elején már rámenni a talajra, úgy még nem késtünk el. Vethetünk rövid tenyészidejű kukoricát, vagy szilázsnak valót. A szójáról se feledkezzünk meg. Ahogy múlik az idő úgy csökken a vethető növények száma, de azért még itt is számos lehetőség van akár áru, akár takarmány, akár zöldtrágya céljából kívánjuk azokat termeszteni.
Ezeket a lehetőségeket még bővebben kifejtjük jelenlegi lapszámunkban. Érdemes arra is figyelemmel lenni, hogy ezek a késői vetések miként illeszthetők a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Agrár-Környezetgazdálkodási (AKG) célprogramjában meghatározott támogatások igénybevételére jogosító gazdálkodási célokhoz. Mentsük, ami menthető, vagy még inkább: próbáljuk meg a belvíz okozta hátrányokat előnnyé változtatni.
Minden időszaknak, minden hónapnak megvan a maga problémája, de a szépsége is. Az áruházak, a szűnni nem akaró gépkocsiforgalom és a szórakozóhelyek világába bonyolódott városi ember, aki talán ezen stresszhatároknak is köszönhetően belekeseredett a volt, vagy valós sérelmeibe, aki belefáradt az önzésébe, talán nem is érti, hogy miről beszélünk. Hogyan is érthetné, ha nem látta még a végtelen mezők távolában felkelő napot, nem hallotta az éjsza-kai erdő sejtelmes neszeit, nem érezte a föld illatát és nem feküdt még hanyatt a felhőket bá-mulva a májusi réten.
Túlságosan racionálissá vált világunk, amely a haszonhatások mindenek felettiségéről szól, idegenként tekint a föld adta ősi értékekre, mintha nem ezekből a forrásokból táplálkoznánk valamennyien. Pedig a föld sok mindenre tanít. Megtanít a ragaszkodásra, a munka be-csületére, az újrakezdés reményére, a verejték teremtő erejére és a tiszteletre, – a természet tiszteletére.
Ezek az értékek ma a hiánygazdálkodás kategóriájába tartoznak. Kivételek persze vannak. Jó lenne, ha a kivételek lennének többségben.
A tábla széléről 2006-ban – Dr. Bódis László
Dr. Bódis László blogja
Dr. Bódis László (1942-2019)
Eredetileg a pálya széléről akartam jelentkezni, mondván, hogy onnan szoktak bekiabálni az okoskodók a pályán küszködőknek. Valahogy én is így érzem magam, amikor a taccsvonalról próbálok beleszólni a „nagyok” dolgába vagy azokéba, akik ténylegesen művelik a szakmát, esetleg amikor csak el akarom mondani a gondolataimat, netán zsörtölődéseimet, amik néha eszembe jutnak; koromnál fogva már egy kicsit kívülállóként.
