COVID-Agrár

A földvásárlási kölcsönre is kiterjed a moratórium

NAK

A koronavírus-járvány kapcsán hozott hitelvisszafizetési moratórium bevezetése érinti a „Földet a gazdák!” programban részt vett agrárkamarai tagokat is. Aki élni kíván a lehetőséggel, annak automatikusan meghosszabbodik a hitelidőszaka, aki nem szeretne élni vele, annak erről a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felé nyilatkoznia szükséges.

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) a közelmúltban – az MNB-NHP Földvásárlási Hitelprogram keretében – létrejött 4353 darab kölcsönszerződéssel, összesen 114 milliárd forint kihelyezett kölcsönösszeggel finanszírozta a „Földet a gazdák!” programban részt vevő, agrárkamarai tagsággal rendelkező őstermelő és egyéni vállalkozó gazdák földvásárlását. A koronavírus-járvány miatt hozott első kormányzati intézkedések egyike volt a hiteltörlesztési moratórium bevezetése – azaz a banki ügyfelek fizetési haladékot kapnak 2020. december 31-ig az eredeti szerződésből eredő tőke- kamat-, illetve díjfizetés kötelezettségei teljesítésére –, és ez a rendelkezés vonatkozik a földvásárlási hitelekre is.

Az MFB internetes oldalán közzétette a hiteltörlesztési moratóriummal élni kívánó, illetve a visszafizetést folytatni akaró gazdák számára a tudnivalókat. Ezek közül emeljük ki a legfontosabbakat.

  • A bank a fizetési moratórium alatt mindenkinek továbbra is megküldi a szerződés eredeti feltételei szerint esedékessé váló kamatfizetésről és tőketörlesztésről szóló fizetési értesítőt.
  • Amennyiben a gazdálkodó úgy dönt, hogy nem kíván élni a fizetési moratóriummal és a fizetési kötelezettségeit teljesíti, akkor teljesítéseit a bank jóváírja a szerződés eredeti feltételei szerint. Ebben az esetben nem kerül sor a szerződés futamidejének a kormányrendeletekben foglalt meghosszabbítására, és elkerülhető a hosszabb futamidő miatt felmerülő többlet kamatköltség. Ez esetben az érintett ügyfélnek legkésőbb 2020. április 30-ig a foldhitelbackoffice@mfb.hu címére elküldött levélben nyilatkoznia kell arról, hogy nem kíván élni a moratóriummal.
  • Amennyiben a gazdálkodó úgy dönt, hogy igénybe veszi a moratóriumot, akkor a fizetési moratórium időtartama alatt esedékessé vált, valamint az eredeti szerződés szerint a fizetési moratórium lejárta után esedékessé váló kamat- és tőketartozást együttesen kell megfizetnie úgy, hogy azok együttesen sem haladhatják meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. Ez esetben a futamidő a fizetési moratórium időtartamát meghaladó mértékben is meghosszabbodhat és többlet-kamatköltséggel járhat. Az ügyfélnek ilyenkor nincs teendője, a bank a hivatkozott kormányrendeletekben meghatározott módon kezeli a szerződését.
  • A fizetési moratórium időtartama alatt is lehetőség van a tőketartozás részleges vagy teljes előtörlesztésére, függetlenül attól, hogy a fizetési kötelezettségeit az eredeti szerződés szerint teljesíti, vagy él a fizetési moratóriummal. Az előtörlesztési szándékot külön jelezni kell a banknak egy ún. előtörlesztési értesítő megküldésével.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a földvásárlási hitelügyletben érintett tagjait, hogy valamennyi gazdasági körülményeiket mérlegelve döntsenek, és tegyenek eleget a bank által megfogalmazott kéréseknek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A rágcsálnivalókat és a macskaeledeleket keresik a koronavírus miatt a britek

2022. február 14. 07:03

A teljes brit kiskereskedelmi szektorra vonatkozó felmérések azt mutatták, hogy a fogyasztói kiadások megemelkedtek.

A koronavírus veszélyezteti a sertéstartó cégeket

2022. január 25. 08:17

Az ágazat számos szereplője szerint sok állattenyésztő gazdaságra nehezedik nyomás a koronavírus miatt kialakult helyzetben késedelmesen folyósított segély miatt Németországban.

A koronavírus állíthatja meg a szarvasmarha-árak szárnyalását

2022. január 2. 05:36

Az új koronavírus-változat miatti szigorúbb követelmények és korlátozások végső soron további árnyomást is eredményezhetnek.

Rekordszinten a teafogyasztás a koronavírus miatt

2021. október 29. 05:47

Különösen a gyógyteák és a gyümölcsteák örvendnek egyre nagyobb népszerűségnek, és négy százalékos értékesítési növekedést értek el.

Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya

2019. május 23. 09:33

A mezőgazdaságban továbbra is a forinthitelek a meghatározóak, részesedésük a mezőgazdaság hitelállományán belül változatlanul 90 százalék felett van.

Több mint 54 milliárd forint kedvezményes hitelt igényeltek

2020. július 8. 08:02

Az ágazat modernizációs folyamatait jelzi, hogy 2020 első negyedévben 30,8 százalékkal bővült a beruházások volumene, amely a kedvező hitelkörnyezetnek köszönhető.

Meghökkentő elemzés: a holland mezőgazdasági termelés elérte korlátait

2023. augusztus 17. 15:10

A mezőgazdasági termelés elérte a korlátait Hollandiában – tett egy meglepő kijelentést a helyi Rabobank elemzése. A pénzintézet meglátása szerint komoly változtatásokra van szükség a további előrelépéshez.

Őszinte, kemény hangú jelentés a zöldség-gyümölcs ágazatról

2024. július 22. 15:10

Az európai versenytársak és a vevők versenyre kényszerítenek: a jó minőséget a lehető legalacsonyabb áron kell piacra vinni.