A vállalat a második negyedévben 80 centes egy részvényre jutó igazított eredményről számolt be, ami 20 centtel haladja meg az elemzők által előre jelzett profitot.
Árbevétel soron 6,65 milliárd dollárt értek el, ami szintén pozitív meglepetés. Organikus árbevétel növekedés terén 7,4 százalékos volt a negyedéves teljesítmény. A vállalat bruttó marzsa jelentős mértékben, 4,1 százalékponttal teljesítette felül a 32,8 százalékos Wall Street-i elvárást. A Kraft Heinz profitálni tudott a korlátozások ideje alatti élelmiszer felhalmozási trendből, köszönhetően hogy jelentős kereslet mutatkozott a vállalat brandjei iránt – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. A gyorsjelentést követően 3,3 százalékkal esett a Kraft Heinz részvényeinek árfolyama New Yorkban. Az elmúlt hónapban így is 8 százalékkal emelkedett a kurzus.
A Kraft Heinz Company fűszereket, szószokat, sajtot és tejtermékeket, húsokat, frissítő italokat, kávét és egyéb élelmiszeripari termékeket is gyárt. A cég teljes bevételének 26 százaléka ketchupokból és szószokból származik, a sajtokból és a tejtermékekből 20, snackekből és fagyasztott termékekből is 20 százaléknyi.