Agrárközélet
Agrárközélet

Korszakváltást jelent az agráriumban a digitális agrárstratégia

Korszakváltást jelent az agráriumban a digitális agrárstratégia

MTI

Korszakváltást jelent Magyarország Digitális Agrárstratégiájának (DAS) kidolgozása, az ebben foglalt intézkedések elősegítik a hazai agrárium digitalizációját és versenyképességének növelését - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a stratégiát ismertetve kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb a termelési potenciál. Az agrármodernizáció, az agrárdigitalizáció azt a célt szolgálja, hogy Magyarország a folyamatok hatékonyabb szervezésével és a feldolgozottság növelésével jobban ki tudja használni az élelmiszertermelésben rejlő lehetőségeit – fejtette ki a miniszter.

A Magyar Közlönyben augusztus elején jelent meg a stratégia, első lépésként az Agrárminisztérium (AM) szeptember 30-ig intézkedési tervet készít a kormányhatározatban foglalt feladatok finanszírozása és megvalósítása érdekében.

Nagy István kiemelte, hogy a tervezett fejlesztések csökkentik a mezőgazdaság szereplőinek adminisztrációs terheit. A szaktárca elérhetővé teszi a gazdálkodók számára azokat az információkat, adatokat, elemzéseket, amelyek növelik az agrárgazdaság versenyképességét – mondta.

A miniszter hangsúlyozta: a versenyképesség, a generációváltás és a fenntartható gazdálkodás területén is olyan új kihívásoknak kell megfelelni, amelyeket csak teljesen új stratégiával és szemlélettel lehet végrehajtani – fogalmazott.

Kiemelte, hogy a gazdaságok modernizálásával, illetve a DAS intézkedései révén ingyenesen biztosított információkkal megelőzhetők a klímaváltozás hatására kialakult szélsőséges időjárás okozta károk.

Kitért arra is, hogy az Agrárminisztérium a DAS-t érvényesíteni fogja a Közös Agrárpolitika 2020 utáni tervezésénél, ez alapján tesz majd javaslatot az európai uniós források felhasználásának tervezésekor a stratégiában megfogalmazott programok támogatására.

A digitalizált élelmiszertermelés sikerének kulcsa a stabil és gyors adatforgalom – mutatott rá az agrárminiszter. Hozzátette, az új generációs hálózatokkal lefedettségnek és a szupergyors szélessávú infrastruktúrának köszönhetően Magyarország jól szerepel a szélessávú internet-hozzáférés terén az EU 28 tagállama között. A belföldi telekommunikációs szolgáltatók Európa élvonalához csatlakozva megkezdték a következő generációs G5 hálózatok tesztelését.

Nagy István kiemelte azt is, hogy a DAS nagy hangsúlyt fektet az agrár-szakképzésre és felsőoktatásra, valamint a felnőttoktatásra. A mezőgazdasági képzésekben résztvevő tanulók, hallgatók, illetve a gazdálkodók digitális tudásának fejlesztése felkészíti a magyar agrárszakembereket arra, hogy sikeresen megbirkózzanak a 21. század kihívásaival – fejtette ki.

Hozzátette: az Okos gazda program célja a digitális agrárgazdasággal kapcsolatos ismeretek beillesztése a mezőgazdasági szakképzés tananyagába. Emellett a tanulók gyakorlati ismereteinek bővítéséhez biztosítja az oktatók képzését, a megfelelő tárgyi feltételeket, valamint szakmai partnerek bevonását.

A magyar agráriumban a digitális technológiák hatékony felhasználásához, üzemeltetéséhez 2500-3000 agrárinformatikusra lesz szükség. A miniszter ezért különösen fontosnak nevezte, hogy a közeljövőben agrárinformatikai képzések induljanak. Szükség van agrárinformatikai specialisták, szaktanácsadók képzésére is, akik segítenek az agrárgazdaság szereplőinek a digitális technológiák alkalmazásában – jelezte.

A sajtótájékoztatón Gál András Levente, a Digitális jólét program szakmai vezetője egyebek mellett kiemelte: becslések szerint mintegy 120 ezer magyar agrárvállalkozónak lehet szüksége napi szinten információkra, ha precíziós gazdálkodásba kezdenek, a digitális agrárakadémia létrehozásával várhatóan 2020 januárjától el tudják érni ezeket a gazdákat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Precíziós konferencia: ahol a hagyomány és az újdonság kéz a kézben járnak

2019. január 14. 09:36

A mezőgazdaságban tért nyerő digitalizáció hatására - minden évben a KITE Zrt. növényvédelmi képzésének kiegészítő rendezvényeként – szervezik a precíziós konferenciát, melyre a modernizáció iránt érdeklődő gazdálkodókat várják.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.

Még 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van a hazai agráriumban

2019. szeptember 6. 11:08

Az agrárgazdaság korszakváltását Magyarország digitális agrárstratégiája segíti, amely elsőként készült el Európában.

Fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése

2019. március 1. 12:03

Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is.