Milyen módjai léteznek az erdőgazdálkodásnak? Mit jelent a vágásforduló és a száradéktermelés? Hogyan kapcsolódik mindez az erdei élőhelyek megőrzéséhez?
Az erdőgazdálkodás módja nagyban meghatározza, hogy milyen arányban fordulnak elő egy erdőben holtfák, idős fák és odvas fák. Ezzel együtt az erdőkezelés módja kihat az erdei élőhelyek megőrzésére, és az idősebb, odvas vagy holtfákhoz kötődő állat- és növényfajok védelmére is. Éppen ezért fontos (lenne) az erdészeti kezeléseket úgy megtervezni, hogy minél több korhadó fa, idős fa és holtfa maradjon az élőhelyen.
Ismerjük meg az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó legfontosabb fogalmakat, az erdőgazdálkodás módjait és a kezelésekhez kötődő esetleges problémákat, hogy értőbb szemmel közlekedhessünk a kirándulások alkalmával az erdőben!
A probléma
Ahogy az az előző cikkekben is kiemelésre került, a holtfáknak, az idős fáknak és a korhadásnak induló fáknak nagyon fontos szerepük van egy egészséges erdő vérkeringésében, így célszerű lenne mindegyikből meghagyni a megfelelő mennyiséget az adott élőhelyen.
A hazai odúlakó emlős-, madár-, kétéltű- és rovarfajok szempontjából a holtfák és az odvas fák jelenléte kiemelkedő jelentőségű, azonban ezek száma és megfelelő mérete a hazai erdőkben igen csekély. Ez részben azzal is magyarázható, hogy a hazai erdőkben nagymértékben felülkerekedik a gazdaságosság fontossága a hosszútávú élőhely-védelemmel szemben.
Fontos fogalmak
Az európai és a hazai erdőgazdálkodási gyakorlatban az egyes kezelési módok (pl.: tisztítás, gyérítés, véghasználat), és különösen az úgynevezett száradéktermelés közvetlenül befolyásolják a korhadó és holtfák mennyiségét, jelentősen csökkentve a fás élőhelyek diverzitását. A száradéktermelés azt jelenti, hogy a szórványosan megjelenő, lábon száradt fákat az egészségügyi termelés égisze alatt eltávolítják. Egyes helyi erdővédelmi rendeletek meghatározzák, hogy e beavatkozás során hektáronként hány korhadó fát kell meghagyni.
Az idős fák jelenléte attól is függ, hogy az erdőkezelésben milyen hosszú vágásfordulót (kitermelési időt) választanak meg. A vágásforduló hosszát meghatározza az erdőalkotó fák fajösszetétele és a vágási ütemterv is.
Tarvágásos gazdálkodás
A tarvágásos gazdálkodás a hazai gyakorlatban sajnos még gyakori. Lényege, hogy a vágásérett erdőt egyszerre, teljesen kivágják. Ebben az esetben az erdő leginkább egy faültetvény funkcióját tölti be, amelyet azonos korú és fajú fák alkotnak.
Mivel a fákat aránylag fiatalon, kb. 70-80 éves korban kivágják, semmi esély nincs arra, hogy elérjék az időskort. Az a csekély mennyiségű holtfa, amely itt megtalálható, főleg vékonyabb, elszáradt ágakból és egy-egy fiatalon elszáradt fából áll, ami nem teszi lehetővé, hogy a holtfára épülő odúlakó közösségek egyáltalán kialakuljanak és fennmaradjanak. A tarvágás céljával kezelt erdő állat- és gombafajokban nagyon szegény.
Szálalásos gazdálkodás
Ennél az erdőgazdálkodási módnál az erdőt eltérő korú fák alkotják. A fák lombkoronája terebélyesebb, és előfordulhatnak kiszáradt ágakkal, odúval rendelkező idősebb egyedek. A fákat jellemzően egyenként termelik ki. Szálaló erdőben a fákat 3 kategóriára osztják:
- értékfa,
- segítőfa (ökológiai és termelési szempontból is fontos faegyedek – ide tartoznak a lábon száradt vagy odvas fák is),
- kivágható fa (ökológiai és termelési szempontból is nemkívánatos fafajok, amelyek akadályozzák az értékfa és a segítőfa megfelelő növekedését).
Lékeléses gazdálkodás
A lékeléses erdőgazdálkodás a tarvágásos és a szálalásos gazdálkodás között képez átmenetet, ám sajnos a tarvágásos gazdálkodáshoz hasonlít inkább. Ebben az esetben a fakitermelés ütemterv szerinti szakaszokban történik: egyszerre csak kisebb területeken végeznek vágást, de ez is azt eredményezi, hogy a fák erdőrészenként azonos korúak lesznek, az élőhely-megőrzés csekély szerepet kap, a homogén erdőrészek miatt pedig a biodiverzitás is viszonylag alacsony. Az idős fa és a holtfa itt is kevés, mert a vágásérett erdőrészeket fiatalon kivágják. A holtfák képviselői itt is csak pár vékonyabb, elszáradt ág és fiatalon elszáradt fa lesz.
Természetközeli gazdálkodás
A természetközeli gazdálkodás során a szakemberek törekednek az egyensúly megteremtésére a gazdasági célok és az erdő természetes ökológiai viszonyainak megőrzése között.
Ennek megvalósításához a gazdálkodás során csak annyi és olyan mértékű emberi beavatkozásnak szabad történnie az erdő ökológiai rendszerébe, amennyi a kitűzött célok érdekében feltétlenül szükséges. Ebből kifolyólag az erdőt változatos korú és fajú fák alkotják, köztük nagyobb mennyiségű idős és holtfa marad. A természetközeli erdőkben a holtfák minden formája megtalálható – ezzel biztosítva van az erdei életközösségek nagy fajgazdagsága.
Járjunk nyitott szemmel az erdőben, figyeljük meg, vajon melyik gazdálkodási mód az uralkodó a környéken! Támogassuk a természetközeli gazdálkodás művelőit és mindazokat, akik a lehetőségeikhez mérten a lehető legtöbbet igyekeznek kihozni a biodiverzitás javára az élőhelyek fenntartása és a gazdaságosság érdekellentéte közepette!
Kapcsolódó cikkek:
