2018. március 9.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet közzétette legfrissebb statisztikai jelentését, amely a 2017-es műtrágya-értékesítést elemzi.
2018. március 8.
A hazai dió termelői ára 46 százalékkal volt magasabb (3081 forint/kilogramm) 2017-ben, mint egy évvel korábban.
2018. március 8.
Magyarországon a full-fat szóját 134 ezer forint/tonna, a takarmánykukoricát átlagosan 44,5 ezer forint/tonna áron értékesítették februárban.
2016. december 6.
AKI: a Budapesti Nagybani Piacon a belföldi termesztésű paprikatípusok termelői ára átlagosan 8 százalékkal maradt alul a 2015 47. hetében mérttől.
2016. november 8.
A Budapesti Nagybani Piacon a belpiaci fokhagyma 1200 forint/kilogramm leggyakoribb ára 37 százalékkal volt magasabb a 43. héten, mint a 2015 ugyanezen hetében.
2016. november 7.
A kukorica fronthavi jegyzése október második felében hullámzott a chicagói árutőzsdén, míg a párizsi árutőzsdén és a BÉT-en erősödést lehetett megfigyelni.
2016. január 22.
A tervek szerint 2017. január 1-jétől, jogutóddal szűnne meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
2015. december 7.
A kukorica legközelebbi lejáratra szóló jegyzése 140–145 dollár/tonna tartományban ingadozott 2015. november végén - olvasható az AKI gabona- és olajnövény-piaci jelentésében.
2015. december 7.
A gömb típusú paradicsom termelői ára átlagosan 4 százalékkal (436 forint/kg), a fürtösé 10 százalékkal (542 forint/kg) volt magasabb - olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentésében.