2019. április 4.
A kukoricabarkó kis-ázsiai gyökerű, mely a XX. század közepén indult észak-balkáni hódító útjára. Magyarországon a faj által okozott kártétek 1944-től datálhatók, amikor is Alsótekeres pusztán kukoricán elsőként megfigyelték rágását.
2019. április 2.
A vetésfehérítő bogarak a termesztett gabonaféléink egyik legjelentősebb kártevői. Kártevőként Magyarországon először az 1850-es évek végén írták le. Az elmúlt évtizedekben, az 1980-as évektől kezdődően becsült kártétele megduplázódott őszi búzában.
2019. március 29.
A repcefénybogár kártevővé nyilvánításán mintegy fél évszázadon át vitatkoztak. Az 1800-as évek derekán és végén, kifejezetten veszélyes kártevőként említették, majd az 1900-as évek elején a szakemberek megosztottá váltak.
2019. március 27.
Függetlenül attól, hogy a pázsitfűvek (Poaceae) közé tartozó kalászosok kártevői jelentősen megegyeznek, a kártevők nyomon követésének és sikeres megfékezésének mindig nagyobb hangsúlyt kell kapnia az intenzívebb termesztéstechnológiájú állományok (malmi búza, vagy sörárpa) esetében.
2019. március 25.
A szárormányosok kártevőként való megítélése sokat változott az elmúlt néhány évtizedekben. Amíg korábban vita tárgyát képezte, hogy a szárban élő lárvák okoznak-e mérhető veszteséget, mára már senki nem kételkedik sem az imágók, sem a lárvák kártételében.