A tengerparti hangulatot idéző hangok egyike a kabócák összetéveszthetetlen zümmögése, amit a hazai domb- és hegyvidéki tájakon néha hallhatunk a melegebb nyári napokon. Az év rovarának megválasztott óriás énekeskabóca küllemével és zenéjével egyaránt kiérdemli a figyelemreméltó jelzőt. Dr. Mezőfi László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetének egyetemi adjunktusa mutatta be az őshonos, természetvédelmi oltalom alatt álló fajt.
A kabócák vagy kabócaalakúak (Auchenorrhyncha) alrendje világszerte több mint 40 000 fajt számlál. A szinte kivétel nélkül növényi nedvekkel táplálkozó szárazföldi ízeltlábúak a kifejléssel fejlődő rovarok közé tartoznak. Fejük legtöbbször felülről lapított, csápjaik rövidek, szipókájuk a fej tövi részén ered és a potroh irányába mutat. Két összetett szemük mellett 2-3 pontszemük is van. Nyugalmi állapotban a két pár, jellemzően hártyás szárnyuk háztetőszerűen borul a test hátoldalára.
A 2022-ben az év rovarának választott óriás énekeskabóca (Tibicina haematodes) az énekeskabóca-félék családjába (Cicadidae) tartozik. Ez a család közel 2 000 fajt foglal magába és az ide tartozó fajokra jellemző, hogy a hímek speciális hangképző szervvel rendelkeznek. Az első potrohszelvényük két oldalán található speciális kitinlemezt – a hangképző membránt – a potrohszelvényben megbúvó izmaik segítségével ritmikusan ki-be pattintgatják – tudtuk meg a MATE Rovartani Tanszékének kutatójától.
„A potrohukban található dobüreg ezt a hangot jelentősen felerősíti, így a hímek hangja akár több száz méterre is elhallatszik. A kabócák között az énekeskabócák rendelkeznek a legnagyobb testmérettel, méretük akár az öt centimétert is elérheti. A többi kabócától némileg eltérően, az énekeskabócák lárvái kevésbé hasonlítanak kifejlett formájukra. Ennek oka, hogy a lárváik különböző fás szárú növények gyökereit szívogatják és a táplálékért nem ritkán akár több méter mélyre is leásnak a talajba. Ezért a lárvák első pár lába erős ásólábbá módosult. A föld alatt a lárva több évig, sőt, egyes fajok esetében akár több mint egy évtizedig is fejlődik, mielőtt előbújna a föld alól. Ha elérkezik az ideje, akkor a lárva előássa magát a talajból, majd felkapaszkodik egy közeli növényre, ahol kifejlett kabócává vedlik.”
A környezeti körülményektől és a táplálék minőségétől függően az óriás énekeskabóca fejlődése több mint három évig is tarthat, mely alatt a lárvák négyszer vedlenek. A kabócák jelenlétéről nemcsak jellegzetes „zizegős” hangjuk, hanem a maguk mögött hagyott lárvabőrük is árulkodik. A kabócák általában melegkedvelő ízeltlábúak, így az énekeskabócák is jellemzően a meleg nyári hónapokra bújnak elő a talajból. A kifejlett kabócák maximum pár hétig élnek, elsődleges feladatuk a párkeresés és párosodás, miután ez megtörtént és a nőstény lerakta a tojásait, jellemzően még az ősz beköszönte előtt elpusztulnak.
Az év rovara külső megjelenésében talán meglepetés azok számára, akik eddig csak a hangjukkal találkoztak: teste majdnem teljesen fekete, gyengén szőrözött, míg a potrohszelvények hátsó éle, a lábai és a főbb szárnyerek vörösesbarnák.
Előfordulásukat tekintve, az Ibériai-félsziget kivételével Dél-Európa legtöbb országában megtalálhatóak, emellett Közép- és Kelet-Európa délebbi országaiban is jelen vannak. A MATE munkatársától azt is megtudtuk, hazánkban az énekét csak a melegebb domb- és hegyvidéki tájakon hallhatjuk, jellemzően csak a tikkasztóbb nyári napokon.
„Éneke jellegzetes, ez alapján jól elkülöníthető a többi honos énekeskabócától. Elsősorban a nőstényeket csalogatja, azonban egy-egy hangosabb egyed közelébe több hím is odagyűlhet, melyek aztán hangerőben egymást próbálják túllicitálni. Közép-Európában a kifejlett példányok jellemzően június elejétől július közepéig fordulnak elő.”
Az év rovarának táplálkozása a különböző fejlődési szakaszokban hasonló: az imágó és a lárva fás szárú növények nedveivel táplálkozik, csak míg az imágó a föld feletti, addig a lárva a növény föld alatti részein szívogat. Kedvelt fajok számára például a kökény, szőlő, közönséges gyertyán vagy az erdei fenyő.
Ha ezen a nyáron a hazai dombokon meghalljuk a speciális ciripelő zenét, érdemes lesz megindulni a hang forrása felé, hátha közelről is szemügyre vehetjük az óriás énekeskabócát.
Kiemelt kép: „Szerző: Fráter Szabolcs, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0”
