Házikert

Erdő-mező ehető kincsei augusztusban

Agrofórum Online

Augusztusban is sok elemózsiát rejt az erdő és a mező, ha szemfülesek vagyunk, és van időnk a természetben sétálva gyűjtögetni, böngészgetni. Nézzük sorra, mi mit gyűjtünk ilyenkor!

Medvehagyma-kapri

Míg kora tavasszal a medvehagyma levele a nagy kincs, majd nyáron a medvehagyma virágát és bimbóját szedjük, addig a nyár végén már a termését, melynek az egyik ismert neve a medvehagyma-kapri. Ez egy félkemény mag, melyből készülhet ugyanúgy olajban eltéve fűszerolaj, de tehetjük húsok mellé, pestókba, salátára is. Nyersen is igen finom, bátran rágcsáljuk el!

Gévagomba az öreg fákon

Tavasszal és augusztustól érdemes újra figyelni a gévagombákat. Most, hogy újra jön talán az esősebb, párásabb idő, így az öreg meggyfákon, idősödő ültetvények fáin és fűzligetes erdőkben is gyakori vendég lesz a gévagomba.

Nekünk nagy kedvencünk, hiszen az íze sütve és pörköltnek is könnyen összekeverhető a csirkehúséval, ami miatt alternatív megoldás is lehet a nem húsevős időszakokban.

Turbolyáról már lecsúsztunk, de csalán van bőven!

A turbolyáról lecsúsztunk már várhatóan, de csalán, zsurló lesz bőven! A gyógynövények között a két legismertebbet is megszedhetjük magunknak, ha szeretjük a gyógyteákat a téli időszakban, vagy terápiás céllal. Arra figyeljünk, hogy mindig tiszta, természetes helyről szedjük, ne utak mellett, ahol szennyeződhetnek, természetvédelmi területen pedig nem illendő szedni, bármennyire egészséges lenne.

Ehető virágokból sincs hiány

Kék búzavirágtól a bársonyvirágon át még a tökvirág is szedhető, bár ez utóbbival inkább házikertben fogunk találkozni. Viszont a vadrózsa sokfelé most újabban másodvirágzásban van, ami miatt a virágszirmokat is megszedhetjük még a csipkebogyógyűjtés előtt, ami majd az első fagyok után lesz csak izgalmas.

Vadrózsavirágot még szedhetünk

Vad fűszerek erdőn-mezőn

Az erdő és a mező is tele van finom fűszerekkel, ha ismerjük a növényeket annyira, hogy bátran gyűjthessünk. Egyik nagy kedvencem a hamarosan szedhető borókabogyó lesz, melyből ha eleget szedünk, leszárítva és jól záródó üvegbe téve, akár egy évre is betárolhatunk.

Sziklás társulásokon gyakran találhatunk kakukkfűfajokat, melyek szintén a vad fűszerek közé tartoznak. Ugyanígy gyakori a már kivadult rozmaring, borsikafű, oregánó és majoránna is. Főleg elhagyott tanyavilágban lehet ilyen kincsekre bukkanni.

Az aprószemű vadkörte és vadalma is az elhagyottabb tanyavilág gyümölcsei, de rejthetnek a bokrok szedret, málnát is akár.

A kökény még nem szedhető, erre még várni kell.

Sokfelé sétálva a természetben, fákra felfutott szőlőkbe is botlunk, gyakori a komló is, ami a sörgyártás egyik alapanyaga.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

51 méter, 65 centiméter, több, mint 140 éves és köszöni, jól van

2019. április 12. 08:36

A Somogy-megyei Iharosberényi Erdészet területén hivatalosan is lemérték az eddig legmagasabbnak tartott fa magasságát, és felmérték állapotát.

Visszavadítanák a gazdasági célú erdőket

2019. július 3. 15:50

A kísérleti projekt során meglévő gazdasági tevékenység alatt álló erdőkből kiválasztanak területeket és "elindítják" azokat olyan irányba, hogy jobban hasonlítsanak az idős, őserdő jellegű állományokra.

A Bécsi zöldöv, az egyik legelső zöldöv kezdeményezés

2019. szeptember 11. 04:36

A zöldöv olyan, a városokat körülölelő földterület, ahol döntően erdők, mezőgazdasági területek vagy rekreációs területek helyezkednek el, és korlátozottak a beépítés lehetőségei. Bécs városa szigorú zöldövezeti szabályozással rendelkezik, aminek története több mint 100 évvel korábbra nyúlik vissza.

Gombagyűjtési szabályok I.

2022. április 28. 06:36

Milyen alapvető szabályokat kell betartanunk, ha gombászni indulunk? Mikor és hol gyűjtsünk gombát? Mely területeken kerüljük a gombagyűjtést? A cikksorozat első részében ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.