Házikert

Ezeket vethetjük még most a veteményesbe

Agrofórum Online

Ha még van helyünk, vagy frissen lett helyünk, akkor ezeket a haszonnövényeket vethetjük még júliusban, akár annak a végén is a konyhakertbe!

Régen volt egy olyan szokás, hogy július 15. után már nincs vetés, csak betakarítás. De ahogy változik az időjárás és elkezdtek az évszakok egymásba folyni, úgy lesz igaz az is, hogy érdemes lehet még most is magot vetni a kertbe, ha hosszú ősz végén szüretelni szeretnénk.

Dughagymát az árnyékos kertrészbe!

Nagy kedvencünk az újhagyma, és amint szabadul fel a kertben szabad hely, akkor érdemes elduggatni még újhagymának valót. Azért szoktam ezeket félárnyékba, árnyékba vetni, mert így jobb lesz a növekedése és nem megy olyan hamar virágba sem.

Sokféle zöldséget vethetünk a nyár közepén is

Attól, hogy nagy melegek vannak, megmondom őszintén, hogy simán vetek magot még most is. Annyi körültekintéssel, hogy a fajtáknál megnézem már a tenyészidőt, és ha úgy van, akkor kialakítom az árnyékolást vagy a vektorhálóval való takarás támrendszerét.

Mivel hatalmas a légköri szárazság, így ez nagyon kedvez a földibolháknak is. Így a retek, kínai kel, mizuna csak úgy vethető és nevelhető már, hogy fátyolfóliázzuk vagy vektorhálózzuk, hogy a földibolhák ne találják meg a növényeket.

Még egy rövid tenyészidejű cékla beleférhet idén

Ehhez elegendő egy kis alagutat kiépíteni hajlított ívekkel, amire rátesszük a fátyolfóliát és annak oldalait kavicsokkal vagy talajjal lesúlyozzuk.

A zöldborsó vetése is bátran időszerű, amint lesz helyünk, mehet is egy újabb kör zöldborsó a helyére!

A karósbabbal sem vagyunk elkésve, és ha rövid tenyészidejű cékla és sárgarépa magunk is van, akkor azt is vethetünk.

Nagy melegek, nagyobb odafigyelés

A nagy melegek miatt nagyobb odafigyelés kell a kertben. Ez azt is jelenti, hogy a frissen kikelt növényeket ne hagyjuk kiszáradni, mert a gyenge kis gyökerek gyorsan visszaszáradnak és már kezdhetjük is elölről a vetést. Ilyenkor nagyon sérülékenyek a csíranövények.

Póréhagyma, kömény, brokkoli

A hosszú és meleg ősz lehetősége miatt akár póréhagymát, brokkolit, karalábét, köményt, ánizst is vethetünk. Szintén a korábban már említett gondosság elve legyen szemünk előtt, hiszen a nagy kánikulákban ez rendkívül fontos lesz ezeknél a növényeknél is.

A tápanyagok utánpótlásával se fukarkodjunk, mert minél életerősebb egy növény, annál jobban fogja bírni a nagyon szélsőséges időjárást is.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Értékes zöldségnövényeink II. rész

2018. július 27. 11:07

Burgonyafélék, hagymafélék, gyökérzöldségek. Fogyasszuk őket is hasonlóan rendszeresen, mert egészségesek, kiskertekben is sikeresen termeszthetők hazánkban – kis odafigyeléssel. De pontosan miért is értékesek számunkra?

Zöldségvarázs natúr csirkemellel és rukkolával

2019. július 20. 05:36

Ha ránézek erre a sok színes zöldségre, azonnal mosolyogni támad kedvem. Igazi tavaszi-nyári főétel, ami tele van vitamindús zöldségekkel.

Természetes tojásfestési ötletek a kertből

2022. április 13. 07:37

A legszebb gyerekkori emlékeink közé tartozik a húsvét is, amikor már jó pár nappal előtte elkezdtük festeni a tojást, sütöttük a locsolkodók seregének a süteményeket.

Meddig szüretelhetünk még a veteményesben?

2022. október 16. 05:37

Ősszel egyre többen kérdezik tőlem is, hogy mi vajon meddig szüretelünk? Titkon mindig reménykedünk a hosszú indiánnyárban, azért a korai fagyok bekavarhatnak a mi elképzeléseinkbe is.