21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Házikert

Hagyjuk az elszáradt növényi részeket a növényeken?

Agrofórum Online

Aktuális kerti munkák közé tartozik az elszáradt növényi részek kérdése is: vajon vágjuk-e le őket, vagy hagyjuk a növényeken? Olvasói levelek sokasága érkezik a témában évről évre.

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb vita van a kertbarátok körében, hogy vajon melyik irány az igazi, hiszen van, aki puccra tarolja ilyenkor a kertet, és minden elszáradt növényi részt levág. A másik csoport meg azt képviseli, hogy mindent hagyjunk úgy, ahogyan van, és ne vágjuk le az elszáradt növényi részeket. Kinek van igaza?

Évekig én is levágtam ősszel, ami elszáradt a kertben

Éveken át én is alaposan visszavágtam mindent, és azt gondoltam, hogy a “Tiszta udvar, rendes ház” elve szerint ez így van jól. Aztán egyszer csak belefutottam sünbe, madárba a gallyak között.

Ez jó 10 évvel ezelőtt volt, azóta teljesen megváltozott e téren a gondolatom, hiszen saját szememmel láttam, hogy mennyire fontos a búvóhely a kertben.

Nem kell mindent uraljunk

Bár még csak az utóbbi évtizedben lett divat, hogy a természetet élni hagyjuk a magánkertekben, azért nem árt tudni, hogy nem kell mindent uraljunk. A kert pontosan ez. A díszkert is lehet környezettudatos és fenntartható, emellett rendkívül szép és esztétikus.

A biodiverzitás alapja, hogy minden élőlénynek helyet teremtünk, és eközben szépet alkotunk a természettel együttműködve.

Az elszáradt növényi részek között és növényi részeken rengeteg élőlény tud megbújni, elrejtőzni. Ezért ha levágjuk az elszáradt növényi részeket, akkor pontosan ezeket a rejtekhelyeket szüntetjük meg.

A meghagyott növények akár van hó, akár nincs: nagyon szépen mutatnak télen is
A meghagyott növények akár van hó, akár nincs: nagyon szépen mutatnak télen is (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ho-termeszet-kert-tel-370922/)

Dinamikus kertkép télen is

A télről mindenkinek a kopasz, sivár kert jut eszébe. De mióta ebben az új szellemben meghagyjuk az elszáradt növényi részeket, azóta teljesen más a téli kert is.

A meghagyott növények akár van hó, akár nincs: nagyon szépen mutatnak télen is. Ha megfelelő növénytársítással dolgoztunk, akkor a kert ugyanolyan lépcsőzetességet mutat, mint nyáron, csak annyi különbséggel, hogy most nem virágos és zöld az egész kert, hanem a barna és a sötét színek jellemzik inkább.

Éppen ezért lenne fontos, hogy játékosságot vigyünk bele a kertbe: játszhatunk a kéregmintákkal, kéregszínekkel, a hajtások formájával (göndörfűz például), vagy a színes hajtásokkal, mint a somoknál, ahol a pirostól a sárgáig választhatunk.

Az örökzöldek is ilyenkor érvényesülnek igazán, hiszen a fő zöld színt adják. De ha örökzöldeknél is belevisszük a játékosságot, akkor még izgalmasabb összhatást érünk el, és akár ki is emelhetik a le nem vágott, de elszáradt növényi részeket díszágyásokon belül.

Sövénynyírás, ahogy a profik csinálják

2025. július 10. 08:10

Szeretné, hogy sövénye rendezett és egészséges maradjon? Megmutatjuk az ideális időpontot, technikát és eszközöket is!

Leander ápolása júliusban – tippek a bőséges virágzáshoz

2025. július 9. 08:10

A leander júliusban virágzik a legszebben – de ehhez vízre, tápanyagra és figyelmes gondozásra is szüksége van.

Varázslat a nappaliban: egyetlen estére nyílik ki

2025. július 8. 13:10

Az éjkirálynő-kaktusz virágzása ritka és múló pillanat, de a megfelelő gondozással ön is részese lehet ennek az éjszakai csodának.

Így védjük a kertet a hőség ellen!

2025. július 8. 05:40

A kertet a hőség ellen akkor tudjuk hatékonyan védeni, ha komplexen állunk hozzá a feladathoz. Ez a fenntartható kertek egyik alapszemlélete.

Hány gazda választja majd önkéntesen a biodiverzitás védelmét?

2021. október 27. 14:23

A biodiverzitás, vagyis biológiai sokféleség fontosságát jól mutatja, hogy az EU által már bemutatott uniós előirányzás alapján készülőben van a magyar Nemzeti Biodiverzitás Stratégia. Erről az Agrárminisztérium támogatásával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) rendezett szakmai fórumot.

Mi az a Miyawaki erdő és hogyan került Budapestre?

2024. április 4. 16:40

A városban ballagva egyre több helyen bukkanhatunk úgynevezett Miyawaki minierdőkre, amelyek gombamód szaporodnak a panelek és a belvárosi épületek között.

Kétségbeejtő: 300 ezer hektárnyi mezőgazdasági terület tűnhet el az évtized végére – csak Németországban

2023. október 31. 08:10

Nemcsak az építkezés és a közlekedés, hanem a megújuló energia, a biodiverzitás és a klímavédelem is csökkenti a megművelt földeket.

Konferencia a zöldítésben alkalmazott növényekről – sok fiatallal

2022. október 28. 13:49

A vártnál nagyobb érdeklődés mellett zajlott a Debreceni Egyetem zöldítésben alkalmazott növényekről szóló szakmai konferenciája október 12-én a Nyíregyházi Kutatóintézetben. A szántóföldi szemlével egybekötött rendezvényre feltűnően sok fiatal volt kíváncsi, ami jó jel lehet a hamarosan gyakorlatban is elinduló új KAP-ciklus elején. A nemcsak papíron, hanem a valóságban is fenntartható gazdálkodás a következő években egyre fontosabbá válik, és nem feltétlenül csak a támogatási források miatt, hanem éppen a fiatal, illetve következő generációk jövője érdekében.