Ház, táj blog

A KITE Zrt. folyamatosan partnerei rendelkezésére áll

KITE Zrt.

A Magyarország Kormányának a Magyar Közlöny 2021. évi 36. számában megjelent 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról a KITE Zrt. folyamatos működését nem akadályozza. A KITE Zrt. kereskedelmi és szolgáltató tevékenysége 2021. március 08-át követően is folyamatos, az alábbi szabályok betartása mellett.

A munkavállalók és partnerek egészségének megóvása érdekében az alkalmazottak többsége továbbra is átmenetileg távmunka keretei között végzi napi feladatait, melyhez minden szükséges informatikai eszközzel rendelkeznek, így az otthoni körülmények között is zavartalanul el tudják látni feladataikat.

Azon kollégák, akik munkavégzése a KITE Zrt. központjához vagy valamely alközpontjához kötött, és feladatuk távmunka keretében nem elvégezhető, A és B csoportbontásban, hetes ciklusokban végzik feladataikat.

A vevők kiszolgálása elsősorban kiszállítással valósul meg. Emellett, természetesen lehetőség van arra is, hogy a vásárlók a megrendelt termékeket saját fuvareszközzel szállítsák el. Ez esetben az alközponttal történt telefonos egyeztetést követően, a megbeszélt időpontban átvehető a szállításra előkészített termék.  

Az értékesítő kollégákkal telefonon vagy e-mailben is kapcsolatba léphetnek a partnerek, így könnyen és gyorsan tudnak egyeztetni a már megrendelt inputanyagok és beruházási termékek átvételéről, valamint a felmerülő további igényekről is.

A KITE Zrt. szerviztevékenysége folyamatos, a területileg illetékes kollégák készséggel állnak a partnerek rendelkezésére. Az alközponti szerviz műhelyekben is ütemezetten folynak a szezonra felkészítő javítási munkák.

A vállalat alközpontjai hétköznapokon a megszokott rend szerint, valamint szombati napokon 8.00-12.00 óra között – a higiéniai szabályok maximális betartása mellett – nyitva tartanak. Egészségünk megőrzése érdekében alközpontjaikban az alábbi higiéniai szabályok betartását kérik:

– az alközpontok eladóterében egyszerre legfeljebb 2 partner tartózkodhat kizárólag az ügyintézés időtartamára,

– az alközpontokban biztosítani kell a legalább 1,5 méter védőtávolságot,

– kérik a bejárati ajtóknál kihelyezett kézfertőtlenítők használatát,

– vegyék figyelembe, hogy belépésük a KITE Zrt. teljes területére (beleértve a külső tereket is) kizárólag a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése mellett engedélyezett, mely a vásárlókkal egy légtérben tartózkodó munkavállalók számára is kötelező.

A KITE Zrt. járványügyi helyzetre megalakult Operatív Törzse folyamatosan felülvizsgálja az eddig meghozott intézkedéseket, valamint a megváltozott munkarenddel kapcsolatosan szerzett tapasztalatok és állami rendelkezések mentén megteszi a szükséges változtatásokat a további zavartalan működés és partnerkiszolgálás érdekében.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fix vagy változó kamrás bálázó

2023. április 18. 13:39

A John Deere a szálastakarmány-betakarítás terén is törekedett arra, hogy minden gazdaságnak méretéhez és technológiájához igazodva ideális bálázót tudjon kínálni.

Hatékony segítség gyümölcstermesztőknek - önjáró és vontatott gyümölcsszedő platformok a KITE Zrt. kínálatában

2021. május 20. 08:34

A mezőgazdaság területén jelentkező munkaerőhiány talán még fokozottabban érinti a gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdákat, hiszen a termesztés során biztosítani kellene több olyan munkaművelet, amelyeket mindezidáig kézzel kellett végezni.

Tavaszi kihívások és megoldások az őszi káposztarepcében

2026. március 12. 11:10

A gyors tavaszi felmelegedés felgyorsítja a repce fejlődését és a kártevők megjelenését is. A megfelelő időzítés kulcsfontosságú a védekezésben.

Gyakorlati Szőlészeti Gépbemutató

2023. november 17. 17:35

Nagyharsány község határában, Baranya vármegyében tart gyakorlati szőlészeti gépbemutatót a Grapello Kft. és a KITE Zrt.