Ház, táj blog

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

KITE Zrt.

A KITE Zrt. rendkívül fontosnak tartja, hogy - igazodva a kialakult járványügyi helyzethez-, előrelátó módon, közösen, minden lehetséges erőfeszítést megtegyen munkavállalói és partnerei egészségének és vállalatuk folyamatos működésének megőrzése érdekében. Ennek érdekében újabb szigorító intézkedéseket vezettek be, melyek a lehetséges tovább fertőzések elkerülését segítik.

Minden erejükkel azon vannak, hogy az értékesítést és ezzel együtt a magyar mezőgazdaságban dolgozó partnereik kiszolgálását semmi se gátolhassa.

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

Partnereik és kollégáik egészségének megőrzése érdekében visszaállították a tavasszal bevezetett zónákat, valamint az „A”, „B” hetes munkarendet.

A váltott munkahét azonban nem alkalmazható a szervizeseknél. Ebben az esetben a műhelyekbe belépő szerelő kollégák számát kell korlátozni. A műhelyekben gépállásonként egyidejűleg maximum 2 fő szervizszerelő tartózkodhat.

Az irodaépületekben dolgozó beosztottak a közösségi terekben, valamint a munkavégzési helyüktől eltérő irodákban kötelesek a maszk hordására.

Vásárlóik számára továbbra is lehetséges az alközponti épületek látogatása, azonban a KITE Zrt. alközponti épületeibe érkezéskor kérik az alábbi pontokban felsoroltak figyelembevételét!

 – Belépés kizárólag a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése mellett engedélyezett, ez az ügyfélterekben dolgozó kollégáik számára is kötelező,

– biztosítani kell a legalább 1,5 méteres védőtávolságot,

– illetve kérik a bejárati ajtókhoz kihelyezett kézfertőtlenítők használatát.

Ezúton kérik egészségünk megőrzése érdekében partnereik további együttműködését az intézkedéseik betartásában!

 

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Abszolút zöld flottára vált a KITE Zrt.

2019. május 15. 08:28

A KITE Zrt. célkitűzése a saját járműflotta üzemeltetésében a károsanyag-kibocsátás csökkentése. A vállalat 3 év alatt 150 öntöltő hibrid elektromos Toyota beszerzése mellett döntött.

Mikroorganizmusokkal egy fenntarthatóbb jövőért, avagy a KITE Zrt. mikrobiológiai kísérletei

2023. április 6. 06:34

Ahogy azt már a korábbi cikkeinkben is megírtuk, a növényi szimbionta mikroorganizmusok rendkívül fontosak és hasznosak az egyes haszonnövények egészséges fejlődése szempontjából. Ezen mikroorganizmusok szántóföldi felhasználásával az új környezetvédelmi irányelveknek és elvárásoknak megfelelően növelhetjük a terméshozamot, vagy védhetjük meg haszonnövényeinket a környezeti stressz okozta terméscsökkenéstől.

Itt a zöldborsószezon - a KITE Zrt. bemutatta a legújabb fajtákat

2019. június 7. 06:38

Az ország minden szegletében jelen vannak a KITE Zrt. és a van Waveren közös együttműködésében kínált zöldborsófajtái. Ma Magyarországon nincs olyan feldolgozó, illetve integrátor, aki az elmúlt években ne használta volna ezeket a fajtákat.