Ház, táj blog

Génbankból kiszabadított ritka paradicsomok

ÖMKI, Fotók: ÖMKI

Tavaly tavasszal örökbefogadók kertjeiben tesztelték őket, az augusztusi szüret után pedig a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás konyhájában is bizonyítottak az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) kiemelkedő minőségű öko paradicsompalántái, amelyekből az idén 30 darabot ajánlott fel a szervezet a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Közösségi Kertek programja javára a Föld Napja alkalmából.

A 49. világméretű esemény kiemelt témája idén a biológiai sokszínűség megőrzése. A különleges ízvilágú tájfajták iránti érdeklődésre való tekintettel az öko palánták május közepétől – korlátozott mennyiségben – kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek.

 „Valódi gasztronómiai ínyencségekről van szó, amelyeket eddig jóformán csak a génbankok őriztek. Kincset érő agrárörökséget hagytak ránk az adott tájban élő, azt alakító gazdálkodó elődeink. Meggyőződésünk, hogy ezeknek a méltatlanul elfeledett tájfajtáknak helyük van a kiskertekben, az oktatásban, a vacsoraasztalokon” – mondta el az ÖMKi tájfajta paradicsom projektjének felelőse, Takács Bence.

„A máriapócsi több kóstoló eredménye szerint is kenterbe veri a bolti koktélparadicsomokat, a gyöngyösi egyedi módon hozza a paprika alakú, hosszúkás változatok összetett ízvilágát, a vékony héjú mátrafüredi pedig az ökörszív alakkörre jellemző lédússágával, zamatával hódít” – tette hozzá a projektvezető.

Az ipari termelés miatt az utóbbi évtizedekben kiszorultak a kínálatból azok a mára elfeledett tájfajta paradicsomok, amelyek közül az ÖMKi több tucatot szabadított ki a génbankból 2012 óta. Az ország egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó önálló szervezetének kutatói azzal a céllal vizsgálták ezeket a tájfajtákat éveken át, hogy a legízletesebbeket, legalkalmazkodóbbakat újra közkinccsé tegyék.

2016-ig összesen 35 paradicsom tájfajtát vizsgáltak az ÖMKi munkatársai 28 együttműködő gazdaságban, tavaly pedig a biogazdálkodás és bioélelmiszer-fogyasztás népszerűsítését célzó „Talajtól a tányérig” kampány részeként a szervezet be is mutatta a legjobbakat. A kiválasztott öko palántákat lelkes örökbefogadók nevelték, termésük pedig a kampányzáró augusztusi Nagy Lecsó családi napon a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás konyhájában is bizonyított.

Az ÖMKi a biológiai sokféleség üzenetét zászlajára tűző idei világesemény, a 49. Föld Napja alkalmából 30 db öko palántát adományozott a KÉK városi közösségi kert projektje javára, amelyeket a legnagyobb hazai ökologikus módszerekkel művelt városi egységben, a 2600 négyzetméter alapterületű Kerthatár Közösségi Kertben ültettek el.

„Azzal, hogy tájfajta palántákról van szó, felhívhatjuk a figyelmet a változatos, sokszínű, fenntartható mezőgazdaság és a közösségi élményen alapuló helyi termelés fontosságára, amelyek iránt a KÉK is elkötelezett. Fontosnak tartjuk a kertészeti kultúra megőrzését, nemcsak vidéken, de a városokban is, különösen a fiatal generációk körében, erős hangsúlyt fektetve az ökológiai művelési módra” – mondta el Kertész Monika, a KÉK Közösségi Kertek programjának vezetője.

Az ÖMKi palántái május közepétől – korlátozott mennyiségben – kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek. A forgalomba hozatal helyéről és időpontjáról a biokutatas.hu oldalon kaphatnak információt az érdeklődők.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Miért nem pirosodik a paradicsom? A válasz az időjárásban keresendő

2026. augusztus 6. 11:10

A tartós nyári hőség nemcsak a terméskötést, hanem a paradicsom érését is lassíthatja. A jelenség mögött jól ismert élettani folyamatok állnak.

Mi okozza a paradicsom leveleinek foltokban történő barnulását?

2025. augusztus 27. 04:38

A paradicsom levelein vettem észre számomra ismeretlen tüneteket, foltokban történő barnulást. Mi okozza ezt a levélbetegséget?

Karó nélkül nem terem? A paradicsom titka

2025. június 24. 11:10

A karózott paradicsom nemcsak szebben terem, de ellenállóbb is a betegségekkel szemben. Mutatjuk a legjobb támasztási módszereket és a leggyakoribb hibákat.

Mi okozza a paradicsom bogyóinak repedését?

2020. augusztus 5. 09:06

Házikertemben egyre több paradicsom bogyója reped meg még az érés vége előtt. Mi okozhatja ezt?