A robotnemesítésé lenne a jövő? Sokan tettük fel a kérdést nyilvánosan is, megcsak úgy magunkban, amikor meghallgattuk Szegeden egy multinacionális növénynemesítő cég képviselőjének előadását.
Április 26-dikán a GK Nonprofit Kft., Tanácstermében tartotta éves közgyűlését a magyar Növénynemesítők Egyesülete. Ennek keretében tartott egy hazánkban is kísérleti bázissal rendelkező multi cég vezető munkatársa érdekfeszítő és elgondolkodtató előadást A mezőgazdaság digitalizációja címmel.
Talán nem túlzás, hogy a hallottak okán tátva maradt a szánk.
Mert miről is volt szó?
Lényegében arról, hogy a digitális technológia ma már mindent, pontosabban majdnem mindent tud.
Olyan gépek, eszközök tesztelik, illetve bizonyos szempontból válogatják a kísérletbe állított fajtákat vetéstől a betakarításig, amelyek minden vizsgált paramétert rögzítenek és ettől kezdve a növénynemesítő ki sem megy a tenyészkertbe, csak ül a számítógép előtt.
Egy frankensteini jövő rémképei tárultak fel előttem és egykori főnököm mondása jutott eszembe. Egy-egy ígéretes növényfajtáról mondta, hogy ez már olyan szuper, hogy gyalog megy a magtárba.
Hát itt még azért nem tartunk, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Az előadó, akit sokan felismernek majd a képről (az öltönyös úr) nem kérte ugyan neve elhallgatását, de miután annak közléséhez a hozzájárulását elfelejtettem megkérni, így a képes megoldást választottam. (Egyébként – szabad a gazda – az illető Könczöl Péter.)
Elmondta, hogy a világ népesség növekedése okán (2030-ra 8,3 milliárd fő) a jövőben fokozott ütemű élelmiszer-termelésre lesz szükség. Ehhez járul hozzá a mezőgazdaságban végbemenő automatizálás, amelynek egyes lépcsőfokai: precíziós technológia a szántóföldi növénytermesztésben, a kísérletezés és tesztelés folyamatában és a növénynemesítésben is.
Ez utóbbiról beszélt részletesebben. Az automatizálás kiterjed a szántóföldi kísérleti eszközökre, a vetőmag logisztikára és a kísérletben lévő fajták képfelismerő fenotipizálására. Mód van a genotipizálásra is, amely alapot ad a várható genetikai érték előrejelzésére és ezt követően kerül sor a kiválasztott egyedek, vonalak, hibridek (kukorica) kísérletbe állítására.
Jó, jó mondhatják, de ennek mi értelme van?
Hatalmas tömeg (egyed, populáció) vizsgálatára nyújt lehetősége a digitális technika, így megnövekszik annak esélye, hogy a legígéretesebb egyedeket válassza ki a gép.
A nemesítő meg széttárja a kezét és – a ma szokásos zsargonnal élve – csak ennyit mond, mint aki semmiről sem tehet: Ezt dobta a gép.
Lássuk a számokat: 2012-ben hagyományos módszerrel 210 ezer parcellán 30 ezer vonalat voltak képesek felvételezni, a digitális technológiával 2017-re már milliós nagyságrendű parcellán, 700 ezer kukorica vonalat teszteltek. Arra a kérdésre, hogy milyen szempontok szerint? A válasz: termőképesség.
A rendezvény hallgatói közül többen is felvetették, hogy az egyéb fajtatulajdonságokat nem vizsgálják?
Jelenleg még nem – volt a válasz – de a rendszer folyamatos fejlesztés alatt áll.
Sokunkban egy olyan kép alakult ki (bennem egyértelműen), hogy a jövő növénynemesítése kettő irányt vesz – akár az élelmiszer-kereskedelem. Lesznek a multi cégek – mint a nagyáruházak – a tömegtermékeikkel, és lesznek a kézműves piacok mintájára a „kézműves termékek” (fajták).
Ezek a hazai, szerény nemesítési feltételek mellett előállított igényes termékek mégis keresettek lesznek a piac egy jelentős, minőségorientált hányadán. Mire gondolok? Betegségellenállóság, vízleadóképesség, szárszilárdság, beltartalom, stressztűrés és még lehetne sorolni.
Az előadást hallgatva, eleinte arra gondoltam, hogy ha ez a digitalizáció ilyen hatásfokkal dolgozik, akkor a hazai „kisüzemi” nemesítésnek befellegzett.
Aztán fordult – bennem – a kocka. Lehet, hogy a minőség és a választék iránti növekvő igény teremti meg a magyar növénynemesítők létbiztonságát?
Meg az a rög, amelyen a Teremtő társaiként – a nemesítők teszik a dolgukat, ahogy a költő mondja: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”.
A tábla széléről – Dr. Bódis László
