Növényvédelem
Növényvédelem

Növényi immunválaszok

Növényi immunválaszok

Agrofórum Online

Ahogy az állati, úgy a növényi szervezet is folyamatos készenlétben áll a fertőzések leküzdése céljából. A növényi immunitás két fő komponensből tevődik össze: a kezdeti védelmi mechanizmus a betolakodó szervezet sejtfelszíni receptoros érzékelése, míg a második riasztási útvonal sejten belüli receptorválasz eredménye - a hortidaily.com szerint.

Az utóbbi időben egyre több bizonyíték kerül napvilágra a két – eddig különállónak hitt – mechanizmus szerves kapcsolatáról. Egy, a Thorsten Nürnberger, a Tübingeni Egyetem növényi molekuláris sejtbiológia professzora, valamint Jane Parker professzor (Max Planck Intézet) által vezetett nemzetközi kutatócsoport feltárta a két folyamat közötti kapcsolatot olyan elemek felfedezésével, melyek mindkét folyamat jelátviteli útjában szerepet játszanak. A megfelelő immunvédelem és a patogén szervezetekkel szembeni erős ellenálló képesség különösen fontos tényezők a növénynemesítésben.

A csapat eredményeit, melyek egy új növényi immunrendszer-modellt alapozhatnak meg, a neves Nature természettudományos folyóiratban publikálták.

Összevetve az állati és emberi immunrendszerrel, a növényeké kevésbé ismert, mely abban az esetben aktiválódik, hogyha a növényi sejt felületén elhelyezkedő érzékelő sejtek képesek megkötni és felismerni a különböző patogén szervezetek jelenlétére utaló részecskéket. ,,Ez a rendszer leginkább gyenge, nem-specifikus immunválaszt vált ki a növényekben.” – mondta el Rory Pruitt, a tanulmány első szerzője. Az immunválasz ellenére gyakran néhány kórokozó képes úgynevezett effektorfehérjéket ,,csempészni” a növényi sejtekbe, amelyek ki tudják kapcsolni a sejtek védelmi mechanizmusát.

Az immunrendszer második jelátviteli útvonala az effektorok felismerésén alapul, mely működésbe hozza a növény védekezőképességét. A legtöbb esetben ez a folyamat eredményez kifejezett választ: az érintett növényi sejtek programozott sejthalál következtében pusztulnak el, amely szöveti elváltozásokhoz, léziók kialakulásához vezet, így a kórokozó már nem tud továbbterjedni. Miközben a kutatók igyekeztek a legalapvetőbb elemekre bontani az immunfolyamatokat, fény derült számos párhuzamra. A növények nem rendelkeznek antitestes immunválasszal úgy, mint az állatok, ugyanakkor megdöbbentő hasonlóságokra derült fény a jelátviteli utak molekuláris folyamatainak és a bennük részt vevő szerves anyagok kémiai összetétele tekintetében.

A szakértők szerint ez a kutatási terület alapvető a növényi betegségekkel szemben ellenálló fajták nemesítésében.

Forrás: https://www.hortidaily.com/article/9354428/two-branches-of-plant-immune-response-closely-linked/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi okozza, amikor a fa egyik oldala kipusztul?

2024. április 16. 15:10

Nem ritka látvány, amikor egy fa egyik fele élettelen, a másik pedig teljes pompájában virágzik. Vajon mi okozza ezt?

Hihetetlen mennyiségű illegális növényvédő szert foglaltak le a magyar hatóságok

2024. április 15. 08:40

A Magyar Növényvédelmi Szövetség hamisítás és illegális növényvédő szer forgalmazás elleni rendezvényének célja, hogy fórumot biztosítson a konzultációra a különböző területeken dolgozó hatóságok, szakértők számára, akik az illegális termékek piacra jutásának megakadályozásán, visszaszorításán dolgoznak.

Itt a bizonyíték, hogy a rózsaillóolaj hatékony a kártevők ellen

2024. április 1. 16:10

Japán kutatók a gyakorlatban is bizonyították, hogy a rózsa illóolaja aktiválja a paradicsom védekezőgénjeit, másrészt vonzza a ragadozókat, amelyek a növény kártevőit fogyasztják.

A lézer a levél alatt is elpusztítja a kártevőket, a növény károsítása nélkül

2024. március 27. 07:10

Az üvegházas kertészet egyik legnagyobb kihívása a kártevők elleni védekezés a növényre és a környezetre gyakorolt negatív következmények nélkül.

Dunazugi Denevérkutató Program - 22 denevérfaj él a Pilisi Parkerdő területén

2019. június 9. 11:35

A denevérek az erdő természetességének indikátorai, emblematikus jelölő fajok. Az utóbbi két évtized során erdőlakó denevéreink egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek. Megmaradt állományaik rendkívül sérülékennyé váltak, melynek egyik fő oka, hogy szaporodó kolóniáikról, azok helyzetéről nem áll elegendő információ a rendelkezésre.

Rákellenes vegyületeket tartalmazó zöldségek és gyümölcsök

2019. augusztus 4. 05:38

Ami a gyümölcsöket és a zöldségeket a rákellenes gyógyszerekben található vegyületekhez hasonlóvá teszi, az a flavonoidoknak nevezett antioxidánsok bősége.

AM: fel kell gyorsítani a digitális és a zöld átállást

2023. június 2. 15:26

A héten Brüsszelben rendezték meg az agrárkutatás és -innováció legnagyobb seregszemléjének számító „EU AgriResearch Conference” eseményt, amely témájában a kutatás és fejlesztés környezeti dimenziójára fókuszált.

Utolsó helyen állunk az EU-ban a napi zöldségfogyasztás tekintetében

2019. október 31. 13:16

A javasolt napi ötszöri étkezés helyett a háromszori étkezés a leggyakoribb, legtöbben az uzsonnát és a vacsorát hagyják ki, amikor kiemelt szerepet kaphatnának a zöldségek és a gyümölcsök.