Házikert

Hogyan éleszd újra a gyepet aszály után

Agrofórum Online

Minden kertben vannak prioritások. Ezt főleg azok a kerttulajdonosok tudják, akik veteményeznek is és dönteni kell, hogy az adott napi öntözési időbe vagy vízfelhasználásba mi fér bele és mi az ami „huszadrangú”. Nyilván a gyep sem az, főleg nem ökológiai szempontból, de most, amikor un. vízstop is van, gyakran a gyep látja kárát a fontossági szempontok miatt.

Gyenge talajok gyepei

Ilyenkor látványosan elkezd szó szerint csörgősre száradni. Ennek egyik oka a talaj is, mert az olyan talajok esetében, ahol mind a humuszréteg, mind a tápanyaggazdálkodás rossz vagy nem megfelelő, ott a gye4p sokkal hamarabb mutatja a kiszáradás jeleit.

Probléma lehet a talaj vízgazdálkodása is. Tipikus probléma a homoktalajok és más talajélethiányos talajok esetében, mert ott ha esik is némi eső vagy van egy gyenge, rövid ideig tartó, kevés vízmennyiségű öntözés, ott a felszínhez közel lévő gyökerek nagyon hamar kitikkadnak, a talaj nem tud érdemben átnedvesedni sem.

A magnéziumpótlás az ilyen talajok esetében javítja a szárazságtűrést is, így bevett szokásként érdemes már tavasszal a tápanyagpótlást elkezdeni, mert minél kiegyensúlyozottabb a fűféle a szezon indulásakor, annál jobb lesz a kánikulásban a stressztűrése is.

Hosszú ideig tartó és nagy vízmennyiséggel öntözés

Szintén gyakori probléma, hogy rövid ideig öntözünk, víztakarékosan, kevés vízmennyiséggel. A fű esetében ugyanúgy, ahogy más növényeknél a kevés víz a felszínhez közeli gyökérrendszert eredményezi, míg a nagymennyiségű, jó áztató öntözés a gyökereket a mélyebb talajszintek felé is csábítja.

Ennek az a nagy előnye, hogy akár ritkább öntözést is kell utána eszközölni, mert a talaj felszíne ugyan kiszárad a kánikulában, az alsóbb rétegekben a gyökérszinteken még nedves is maradhat a talaj.

Szárazságtűrő keverékek

Ha eddig nem tettük meg, akkor most már érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon jó típusú fűfélékből áll-e a gyepünk. A napos és szárazságtűrő gyepkeverék a legideálisabb, főleg most, hogy egyre kevesebb évről-évre a csapadék is. A fűfélék fajtától függően igen eltérő módon reagálhatják le a kánikula időszakait és minél aridabb a körülmény a kertben, annál „igénytelenebb” fűfélékkel érdemes gyepet kialakítani.

Ha a nádképű csenkesz egy 50%-os arányban benne van a keverékünkben, az már fél siker.

Bár a szárazságtűrő keverékekből kialakított gyep is ugyanúgy igényel törődést és ápolást, a nagy nyári légköri aszályokat sokkal jobban viselik az ebből kialakított pázsitok.

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Dísznövények, amelyek jól bírják az aszályt

2025. október 11. 05:40

Az aszálytűrő dísznövények választása nemcsak praktikus, hanem esztétikus megoldás is a modern kertészkedésben.

Állománycsökkenés? Ezek a lehetőségek az anyatehéntartó termelők számára

2022. július 26. 14:17

Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a legeltető állattartókat is, így az anyatehén tartókat egyaránt.

Döbbenetes felismerés született az esőről, ez segít elkerülni az aszályokat a jövőben

2025. december 29. 16:10

Kiderült, hogy nemcsak a csapadék mennyisége számít az aszály megelőzésében, de az is fontos, honnan származik az eső.

Két hét múlva kezdődhet az őszi árpa aratása

2020. június 13. 13:58

A NAK megyei elnökeinek közlése alapján jelenleg a permetezési, növényvédelmi munkák zajlanak, illetve készülnek a gazdák az aratásra.