Házikert

Orgona metszése: Így fiatalíthatjuk a bokrunkat

Agrofórum Online

Az orgonavirág nemcsak szimbolikus értéke miatt népszerű, anyák napjához kapcsolódó virágként, hanem gyönyörű megjelenéséért és kellemes illatáért is.

Ahogy a tavasz korábban érkezett, az orgona virágai is hamarabb kinyíltak, most pedig aggódunk, hogy anyák napjára már elhervadnak. Talán a mostani lehűlés adhat még reményt arra, hogy kicsit tovább élvezzük ezeket a gyönyörű virágokat és azok illatát az ünnep alatt.

Virágzása általában május elejétől egészen a végéig tart, azonban a mostani szélsőséges időjárás miatt és az igen korán jelentkező tartós felmelegedés által a természet olyannyira korábbra tolta ezt az időpontot, hogy már április elején megkezdődött.

Ha továbbra is nyárias időjárás lett volna, akkor bizony május első vasárnapjára már biztosan elvirágzott volna! Szerencsére a jelenlegi tartósabb lehűlés lassítja a növény fejlődését, megállítja a szirmok bomlását, és mivel még sok bimbó maradt az orgonákon, így talán kitartanak a rendszerinti időszak kezdetéig.

Így tudunk segíteni az orgonabokrunknak a szélsőséges időjárási viszonyok közt:

Az orgona metszése rendszeresen segít megőrizni alakjukat és virágzási teljesítményüket.

Az első néhány év során az elvirágzott hajtásokat és terméseket érdemes levágni, ezt segíti a növényt, hogy gyorsan megerősödhessen kertünkben. Érdemes ezt a műveletet a szélsőséges időjárási viszonyok során is elvégezni, hiszen ezzel támogathatjuk a növény regenerálódását, mivel az elhaló részek levágása serkenti az új hajtások növekedését és új virágok képződését.

Arra érdemes figyelni, hogy kárt ne okozzunk, így használjunk metszőollót és egy kevésbé hideg napon tegyük ezt meg, hogy a fagykárokat elkerüljük.

Fiatalító orgona metszése

Amennyiben felkopott a növényünk, télen erősebben visszavághatjuk egy fiatalító metszésre, így ismét megerősödhet és csodaszép lesz a bokrunk, azonban arra számítanunk kell, hogy a következő évben biztosan elmarad a hajtás!

Ügyeljünk arra, hogy rendszeresen ellenőrizzük az orgona növényeket kórokozók és kártevők jelenlétét. Szükség esetén alkalmazzunk megfelelő kezeléseket, hogy megelőzzük a betegségek terjedését és megőrizzük a növények egészségét.

Ennél a növénynél a levélaknázó molyra és levélfoltosságot okozó gombákra, valamint emellett baktériumos betegségekre is figyelnünk kell, mert tipikusan ezek veszélyeztethetik őket. Érdemes kontakt szert vagy valamilyen permetezőszert használni, még mielőtt a kórokozók elszaporodnának.

Az orgonavirágok szeretik a nedves, jó vízelvezetésű talajt. Rendszeresen öntözzük a növényt, hogy megőrizzük a nedvességet, különösen száraz időszakokban. Tápanyagpótlásra használjunk lassan oldódó műtrágyát, hogy biztosítsuk a virágok egészséges növekedését és virágzását.

Anyák napja

Az anyák napja hagyománya az Egyesült Államokból ered, ahol az 1800-as évek közepén alakult ki. Ann Jarvis amerikai aktivista kezdeményezte, hogy legyen egy nap, amikor az emberek hálát adhatnak édesanyjuknak az áldozatos munkáért és odafigyelésért.

(Fotó: Karsten Paulick/Pixabay)

Így lesz bombabiztos tiszafasövénye télre

2025. szeptember 13. 16:10

Ősszel van a tiszafa ideje: ültetés, metszés, szaporítás, télre felkészítés – minden, amit a tartós, zárt sövényhez tudni kell.

2025-ben fészkelt először hazánkban a feketeszárnyú kuhi!

2025. szeptember 13. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hírt adott arról, hogy feketeszárnyú kuhi idén először, sikeresen költött hazánkban.

Burgonya ír módra? Igen, így csinálja!

2025. szeptember 12. 15:10

Megemelt gerinc, jó vízelvezetés, pontos tőtávok: így ültesse a burgonyát ír módszerrel, szakmai ajánlások alapján.

Őszi gyepápolás: trágya, tápanyag, túlélés – egy cikkben

2025. szeptember 12. 11:10

Egyenletes trágyázás, gondos előkészítés és megfelelő időzítés = egészséges, télálló gyep, mely erősen és dúsan indul tavasszal.

6 fügetermesztési hiba, amit el kell kerülnünk

2024. augusztus 15. 08:10

A füge termesztésével kapcsolatban az a legbosszantóbb, hogy mindenki azt mondja, milyen könnyű fügét termeszteni, hiszen alig van vele tennivaló.

Túl sok a levél, kevés a füge? – így alakítsa a koronát nyáron!

2025. július 13. 13:10

A túlburjánzó fügelomb nyáron a termést is visszavetheti – mutatjuk, hogyan érdemes alakítani a koronát a jobb hozamért.

Várjunk még a csonthéjas gyümölcsfák metszésével!

2025. január 14. 07:10

A hazai üzemi gyakorlatban egyre inkább áttérnek a csonthéjas gyümölcsfajok fáinak nyári metszésére.

Szaporítható most még a málna?

2022. november 4. 04:37

Szomszédom kertjében nagy gyümölcsfű, finom málna terem, tudnám most valahogy szaporítani?