Házikert

Kerttervezés az alapoktól a kivitelezésig

Agrofórum Online

Hogyan készül egy kertterv, és muszáj egyszerre kivitelezni? Ezernyi kérdés merül fel egy magánkert tulajdonosában, amikor eljön a pont: terveztetni kellene.

A kerttervezés egy összetett feladat, és szinte azt mondhatom, hogy nincsen két egyforma. Bár nekem is vannak bevált „kitek”, amikor valaki balkonra keres megoldásokat, vagy adott fix ágyásméretekben gondolkodik csak, netán balkon-összeültetések érdekesek, de a legtöbb kert annyira egyedi, hogy nem lehet sablonokkal dolgozni.

A tulajdonos érezze jól magát benne

Az első lépés mindig az nálunk, hogy kifaggatjuk a tulajdonost, hogy milyen érzéseket vár a kerttől? Milyen funkciók vannak a kertben, ami miatt tervezni kell? Melyek a jövőbeli tervei a kerttel? Gondolok itt például arra, hogy ha a későbbi tervekben van egy medence, akkor azt már a tervezés megkezdésekor elkezdjük kitalálni, hogy hol ideális, mert akkor oda nem ültetünk fákat, cserjéket, évelőket. Hiszen minek is?

Szeretem, hogy legendás szolgáltatásként emlegetik a megrendelőink, hogy „olyan alaposan beszéljük át a tanácsadás során a kertjüket, hogy maga előtt látja megvalósulva, kezében egy pohár vörösborral a naplementében.” És valójában ez a lényeg. A tulajdonos szemüvegén keresztül kell tudnunk álmodni, látni, és ehhez a helyi adottságokból kell dolgozni.

Talajminta fontossága

Kifejezetten morcos tudok lenni, amikor talajminta nélkül terveznek kerteket, sőt tudok olyanról is, aki ki sem megy a területre. A talajmintából sok olyan dolog kiderül, ami a növényválasztásra kihatással van. Nemcsak lehet, hogy van, hanem valóban kihatással is van. Egy meszes talajba nem tehetünk mészkerülő növényeket és így tovább…

A kerttervezés egy összetett feladat, és szinte nincsen két egyforma terv (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/viz-nyar-epulet-epites-6032280/)

Amikor már rajzolunk

A legtöbb feladat a rajzolással van, amikor az összes fentebb már említett részt végigvettük és végiggondoltuk. Akkor már számokban és rajzokban is látszik a kert leendő képe és egy 3D látványtervből szépen kirajzolódik majd az, amit végeredményben látunk.

A kert kivitelezése tervek alapján

Mindig kérdés, hogy a tulajdonos magának ülteti vagy kivitelezőt bíz meg? Mert ilyenkor teljesen más tervek készülnek már az elejétől kezdve. Míg egy kertépítő cég számára a „műszakibb” rajzok világa nem áll távol, addig egy klasszikus hobbikertésznek közérthetőbb tervekre van szüksége. Nagyon hálás feladat az, amikor közérthető terveket kell rajzoljunk, sokkal nagyobb öröm is számomra, mint amikor minden digitálisan készül és sehol a kézirajz varázsa.

A kivitelezés viszont akár szakaszokra is bontható. Ha élő példát akarok említeni, akkor az egyik szakaszolás oka, ha túl nagy a kert és a tulajdonos maga építi szabadidejében. Ott más kapacitások dolgoznak majd, mint egy nagy csapat kivonulásakor, ahol mindent földmunkagépek túrnak ki.

Ilyenkor minden esetben javaslok egy szakaszos kivitelezést, hogy az ültetési időben is ideálisak lehessünk. Például idén már nem ajánlom ilyenkor, ősz derekán fák, cserjék telepítését sem, mert a begyökeresedés már nehézkes. De az évelőket is érdemesebb tavasszal ültetni, mert jobb az eredés is.

Egyedül ilyenkor még az őszi hagymások ültetését szoktam javasolni, mert ott kell nekik a hideghatás, hogy tavasszal kivirágozhassanak.

Kerttervezés: mit érdemes tudni az agyagos talajról?

2025. január 30. 05:40

Az agyagos talaj sok kerttulajdonos számára kihívást jelenthet, azonban megfelelő kezeléssel és gondoskodással rendkívül termékeny közeget biztosíthat a növényeknek.

Hangulatos fények, melyek nem zavarják a kert állatait sem

2025. január 29. 15:40

Amikor világítást választunk, érdemes figyelembe venni a kertben élő állatokat is, hiszen a fények hatással lehetnek a madarakra, rovarokra, sőt, a kisebb emlősökre is.

16 szobanövény, amelyek nem kedvelik a beltéri körülményeket

2025. január 29. 12:10

Néhány szobanövény nem tolerálja a téli beltéri körülményeket. Így például az alacsony páratartalmat vagy a hőmérséklet-ingadozást.

A szobai azáleák gondozása: a hosszan virágzó színpompás növényekért

2025. január 29. 09:10

Amint az azáleák elvirágoztak, távolítsuk el az elszáradt virágokat! A szobai azáleák ilyenkor átültethetők, és kihelyezhetők a szabadba.

Precíziós szolgáltatásokkal díjazzuk, ha most rendeli meg a tavaszi komplex műtrágyákat!

2020. december 16. 08:46

A talajmintavétel és a tápanyag-gazdálkodás képezik a növénytermesztés alappilléreit, és nem csak a talaj, hanem a növény igényeit is középpontba helyezik. Itt is igaz a szükséges és elégséges elv betartása. A szükségtelenül kijuttatott műtrágya pazarlás, a kevés tápanyag pedig limitálja a termést.

Talajminták tárolása, címkézése

2023. február 16. 05:38

Az átlagmintát ajánlatos közvetlenül a kb. 12 kg talaj befogadására alkalmas polietilén tasakba tenni és felcímkézni, milyen céllal vettük.

Jelentés és talajmintavétel nitrátérzékeny területeken

2020. március 24. 09:30

Idén is eljött a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak, valamint az állattartóknak a nitrát adatszolgáltatás időszaka.

Agrárhírek Videó

Hogyan vegyünk általában talajmintát?

2023. február 15. 05:36

A talajmintavétel célja általában az adott területre jellemző átlagminta felvétele, mely a talajtulajdonságok és a tápanyagtartalom meghatározására alkalmas.