Kiskerti teendők

Így gyomláljunk tavasszal!

Agrofórum Online

Nemrégiben érkezett hozzám egy olvasói kérdés: hogyan gyomláljunk tavasszal, hogy a termesztendő növényeket ne húzzuk ki?

A válasz talán sokaknak egyszerűnek tűnhet, de megpróbálok egy kezdő számára hasznos választ adni.

Először is nem mindenki kertzseni és még gyakorlott kertészként is simán kihúz az ember tavasszal olyat, amit nem akar, és ültetheti vissza. A következőkben kicsit elmélázunk a kertdinamika mellett, a korán ébredő természetről és gyomflóráról.

Mi ébred először a kertben?

Ha megfordítjuk a kérdést, akkor már jó nyomon lehetünk. Az első igazi „gyomlálandónak számító” gyomok a tyúkhúr, a veronika, a ragadós galaj (bár ez sokszor inkább áprilisi gyom). Ha ezeket először megtanuljuk felismerni és csak ezeket szedjük ki, akkor nagy baj nem érhet minket.

Összetéveszthető egyformaságok

Nagyon sok elsőre összetéveszthető gyom, pontosabban kis levél van ilyenkor a kertben. Ha tudjuk, hogy az ágyásban elszórhatta a magját az egynyári szarkaláb és korán vetettünk mondjuk répaféléket, akkor összekeverhető laikusként a két pici növény levele. Gyakorlat után már felismerhetők, de elsőre megijedhetünk a szeldelt levelek láttán.

Gyomlálás a kiskertben tavasszal
Figyelmesen gyomláljunk a kiskertben tavasszal! (fotó: Pixabay)

Csak ott gyomláljunk, ahol muszáj!

Ha betartjuk azt a szabályt, hogy kora tavasszal nem állunk neki azonnal gyomlálni, hanem hagyunk időt a természetnek, akkor nemcsak elkerüljük az ilyen félreértéseket, de még a nedvességet is jobban a talajban tudjuk tartani.

Mivel a gyomoknak fontos szerepe van a talajegészségben – erről korábban többször írtam itt az Agrofórum oldalán is -, akkor sejthetjük, hogy a gyomlálás nem minden esetben jó!

A gyomok takarják a felszínt és a gyökereik mentén a talajba vezetik a nedvességet. Ez hasznára lehet a frissen kelő dísznövényeinknek is, hiszen május végéig még fagyhat, de ha a gyomok védik a talajt és az alatta csírázó haszon- vagy dísznövényeket, akkor – észszerű mértékig – még jól is jönnek a gyomok.

Jelöljünk meg mindent, amit kell!

Főleg friss magvetésnél érdemes kitáblázni a veteményest, ágyásokat. Ugyanígy, ha valami szabályos minta mentén vetünk: sorban vagy körben, akkor a szabályosság is segít behatárolni, hogy mettől meddig vetettünk és honnan kezdődnek a gyomok.

A frissen kelő növények még gyenge gyökérkezdeményekkel rendelkeznek, így a gyomlálás emiatt sem jó ötlet, hiszen sokkal könnyebben húzzuk ki véletlen is őket, mintha kicsit várunk még és a megerősödött hasznos növények mellől szedjük ki a nekünk nem kellőket.

Kiemelt kép: Pixabay

Titkos trükkök, amikkel télen is terem a kert

2026. január 8. 13:10

Az emberek nagy többsége tavasztól őszig kertészkedik, a téli hónapokban a kert és a kertész is pihen. Pedig vannak módszerek a téli kertészkedésre is. De melyek is ezek?

Mindenképpen szükséges a lemosó permetezés?

2025. november 23. 05:40

A lemosó permetezés célja, hogy a fák és bokrok kérgén, rügyein, ágain megbúvó kártevők és kórokozók telelő alakjait gyérítse.

Most kell ültetni: őszi hagymások

2025. október 12. 05:40

Aki tavaszi virágpompára vágyik, ne késlekedjen: az őszi hagymások ültetésének ideje most van!

Esővízgyűjtés a kertben – így spórolhat a vízdíjon

2025. szeptember 25. 05:40

Az esővíz gyűjtése és felhasználása hatékony megoldást kínál mindazoknak, akik szeretnék mérsékelni költségeiket és óvni a természetet.

Hozza ki a hibridkalászosokból a maximumot!

2022. augusztus 29. 12:29

A jelenlegi bizonytalan termesztési környezetben még inkább felértékelődik a termésbiztonság.

Búzavetés és az őszi tapasztalatok (x)

2019. június 1. 15:19

Minél egyöntetűbb a vetőmag, annál jobb a vetőgépben a keresztirányú és hosszanti eloszlás; a HORSCH legújabb, SingularSystem csoroszlyával történő vetéssel, ahol a vetőmagot egy extra fogókerék ágyazza be a talajba, sokkal stabilabb és biztonságosabbá vált a vetés.

A tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV)

2020. május 22. 04:37

Az elmúlt évek elhúzódó meleg őszi időjárása kifejezetten kedvezett a levéltetvek, különösen a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) elszaporodásának. A zöld őszibarack-levéltetű a tarlórépa sárgaságvírusának legfőbb vektora.

Pöttinger az Agritechnicán

2019. november 25. 10:17

A cég fűkaszáit a jó talajkövetés, vágási minőség, alacsony vesztesség, egyszerű kezelhetőség és a precíziós munka jellemzi.