19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Házikert

Menthetők-e a smaragd tuják?

Agrofórum Online

Sokan nincsenek tisztában vele, miért pusztulnak ki manapság az évtizedekig szépen fejlődő smaragd tuják a kertekből.

A tuják sokáig a legnépszerűbb sövénynövénynek számítottak a hazai kertekben. Ültettük otthon, a telken, vittünk a nagymamának. Úgy tartottuk, hogy öntözni, tápoldatozni, permetezni, még metszeni sem kell.

Aztán valami megváltozott, elpusztult egy, aztán még egy, már a következőnek is barnultak a levelei, mi pedig minden tőlünk telhetőt megpróbáltunk, hogy a valaha volt szépséges tujasorunkat életben tartsuk, de hiába. Mégis mi változott?

A választ sok helyen olvashattuk már: az éghajlat változott meg drámaian, amit nehezen viselnek a smaragd tuják: csökkent a levegő páratartalma, kevesebb a csapadék, szélsőségesebbek a nyári melegek. Emiatt az eddig igénytelennek tartott tujákat egyre több környezeti stressz éri, ami már önmagában a pusztulásukhoz vezethet. 

A védekezőképességük is csökken, könnyen megfertőződnek különféle megbetegedésekkel. Egyszerre támadja őket többféle gombakórokozó, amelyek közül a leggyakoribb a főleg a fiatal növényekre veszélyes, tavaszi didimaszcellás pikkelylevél-barnulás, illetve az őszi kabatíniás hajtás- és ágpusztulás, valamint rovarkártevők, mint a tuja-teknőspajzstetű, borókaszú, díszbogarak.

A védekezésnek is megvannak a maga korlátai. A környezeti stresszfaktorok egy részét trágyázással, tápanyag-utánpótlással, rendszeres öntözéssel ki tudjuk iktatni, de például a túl alacsony páratartalmat nem tudjuk egész nyáron át kompenzálni.

A gombafélék ellen permetezhetünk különféle gombaölőkkel, illetve a beteg hajtásokat eltávolíthatjuk, az említett rovarok egy része ellen viszont nagyon nehéz a védekezés, mivel például a boróka-tarkadíszbogár esetében kizárólag a rajzó egyedek ellen hatásos, a fában megbúvó lárvák ellen nem.

Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai alapján fel kell készülni arra, hogy fokozatosan le kell cserélnünk a tujákat más növényfajokra, amelyek jobban viselik a megváltozott klímát.

Lassan bár, de nagyra növő és jól formálható faj a tiszafa; a korallberkenye csodás színes leveleivel díszít; a babérmeggy sűrű lombozatú, gyorsan növő, könnyen alakítható növény; de választhatjuk a rakétaborókát, ezüstfát, vagy a lombhullatók közül a mogyorót, orgonát vagy a somot. De ezeken kívül is rengeteg lehetőségünk van.

Egy-két könnycseppet elmorzsolva engedjük hát el a smaragd tujákat, és adjunk teret más, ellenállóbb, helyénvalóbb, talán szebb növényeknek is. Van miből választani – hiszen van élet a tuján túl.

(Fotó: Manu_H/Pixabay)

Mit tegyünk ősszel a kertben egy aszályos év után?

2026. szeptember 21. 05:40

Egy aszályos év után az ősz valójában nem lezárás, hanem felkészülés. Ilyenkor dőlhet el, hogy a következő évben ugyanazokat a problémákat ismételjük-e meg,

Most vágja vissza a muskátlit, vagy várjon tavaszig? Nem mindegy, hogyan telelteti

2026. szeptember 20. 11:10

A muskátli metszésének időpontját elsősorban az határozza meg, milyen körülmények között tölti a telet. Más beavatkozást igényel ősszel, és mást a tavaszi újraindulás előtt.

A gyep nem ellenség, de amit sokszor vele művelünk, az igen

2026. szeptember 20. 05:40

A jó gyep az, ami egészséges, használható, illeszkedik a kerthez, és nem igényel aránytalanul sok erőforrást.

Számos előnye van, ha bodza bokrot ültet a kertbe

2026. szeptember 19. 16:10

A kerttulajdonos, ill. a kertlakó madarak, rovarok számára is hasznos, ha ez az őshonos faj, a bodza megtalálható kertben.

A kukorica lesz a hazai vesztese a klímaváltozásnak, a napraforgó pedig az egyik nyertese

2024. október 6. 14:10

A kukorica helyét részben a napraforgó veheti át, illetve teret nyerhetnek olyan tavaszi vetésű növények is, mint például a cirok és a szója.

Tarlóművelésmódok és azok fejlesztésének lehetőségei a Vajdaságban

2019. január 6. 14:06

Az utóbbi évek nyári szélsőséges időjárási helyzetei erőteljesen irányították a figyelmet a tarlóművelés és a tarlógondozás fontosságára. A talajhoz adaptált műveléssel elsősorban a nedvességvesztés csökkentése a fő cél. A szerző a tarlóművelési kísérletekben a talaj állapotát vizsgálta, melyek gyom- és a tarlóborítottság felméréssel egészültek ki.

A német gazdák elkötelezettek az üvegházgáz-kibocsátás mérséklése iránt

2022. március 4. 05:36

Összességében a német gazdák rendkívül nyitottak lennének az éghajlatbarát gazdálkodási módok alkalmazása iránt, hogyha a termékeken ez megfelelően jelölve lenne, illetve ha támogatást vagy nyilvános elismerést kapnának érte.

Luxus lesz a reggeli kávé? 5 alapélelmiszer, amit elvehet tőlünk a felmelegedés

2026. február 7. 07:10

A klímaváltozás nemcsak az időjárást, hanem a bevásárlólistánkat is átírja. Egyre több alapélelmiszer válhat ritkasággá.