Házikert

Miért üreges az uborka?

Agrofórum Online

Gyakori kérdés a hobbikertészektől, de még a nagyobb uborkatermesztőknél is előforduló probléma időszakosan, hogy kívülről szép a termés, belül viszont üreges, netántán még keserű is. Ilyenkor meg lehet ezt előzni? Mit lehet kezdeni az uborkával, hogy ne legyen üreges?

Fajtakérdés is

Talán az egyik legkevésbé bekalkulált tényező a fajtakérdés. Sokszor jártunk mi is már úgy az évek során, hogy ha nem jó fajtát választottunk, akkor vagy keserű lett az uborka vagy üreges belül, pedig a vizet és a tápanyagot ugyanúgy megkapta, mint előtte években más fajta esetében. Vannak erre a tényezőkre érzékeny fajták és vannak a kevésbé érzékeny fajták.

Víz, víz, víz

A legtöbbször a kiegyenlítettlen víz okozza az uborka üregességét. A vízigénye amúgy is magas az uborkának és nem véletlen, hogy legszebben hidrokultúrában lehet termeszteni. A másik kiváló megoldás az önöntözős magaságyás, ahol szintén egyensúlyban van és állandóan igény szerint elérhető közelségben a víz. Ha ez a két opció nem működőképes a kertünkben, akkor még mindig az árasztásos öntözés nagy vízadagjai is megoldásként szolgálhatnak.

Mivel az uborkának nagyok a levélfelületei, így a kipárolgás is magas, nem véletlen hát, hogy a lédús és jó uborkához sok vízre is szükség van.

Tápanyagproblémák

Az üregesség harmadik oka lehet, hogy a tápanyagok nem megfelelő módon szívódnak fel és nem raktározódnak el megfelelő módon. Ha a talajban magas a nitrogénmennyiség és alacsony a bórkoncentráció, akkor szinte mindig üreges lesz az uborka, ráadásul a bór a virágok bekötődéséért is felelős, így kevés bór esetén a virágokat is elrúghatja a növényünk.

Ha túl sok a nitrogén, akkor a termés ugyanúgy gyors ütemben növekszik, mint a hajtás többi része. Ilyenkor nem tud a növény szövetileg lépést tartani a növekedés ütemével, ha röviden akarnánk az okokat megfogalmazni. Elsősorban a külső réteg növekszik, míg a belső „lemarad” és kialakul az üregesség.

Rossz beporzás is oka lehet?

Egy meglepőbb oka is lehet az üregességnek. Most, amikor egyre kevesebb a beporzó rovar a felelőtlen növényvédőszerhasználat és a környezeti károsítások miatt, így a jövőben várhatóan ezzel is számolni kell. Ha rossz a beporzás, akkor a magvak sem alakulnak ki rendesen a termésen belül. Ez is üregesedéshez vezet az uborka termésen belül.

A nagy kánikula is csökkenti a pollenszemek életképességét.

Rossz betárolás

Ahogy idősödik a termés, úgy szárad belülről is az uborka. Amikor leszedjük és napokig tároljuk és csak utána használjuk fel, az is tipikusan előidézheti az üregesedést, sőt a kesernyedést is a termések végeiben. Az uborkát érdemes 24 órán belül feldolgozni a betakarítás után, de addig is tároljuk sötét, hűvös helyen.

Alpesi hanga: a kert téli színvarázslója

2025. október 1. 08:10

Az alpesi hanga már decemberben színt visz a kertbe. Tippek ültetéshez, gondozáshoz és metszéshez, hogy sokáig pompázzon!

Komposztálás hibái, amiket a legtöbben elkövetnek

2025. október 1. 05:40

A komposzt nem bomlik le rendesen, rossz szagot áraszt vagy kártevőket vonz? Ezeket a problémákat többnyire néhány tipikus hiba okozza.

Szobanövények kezdőknek: túlélnek mindent is

2025. szeptember 30. 08:10

Strapabíró, kevés törődést igénylő zöldeket keres? Mutatjuk a 6 legjobb szobanövényt, amelyek a feledékenyeknél is beválnak.

Szúnyogmentes kert természetes módszerekkel

2025. szeptember 30. 05:40

Léteznek természetes módszerek, amelyekkel hatékonyan csökkenthető a szúnyogok száma a kertben, és megőrizhető az ökológiai egyensúly.

Tápanyag-ellátási javaslat támrendszeres konzervuborka termesztéshez I.

2023. április 28. 14:12

A 80-as években sláger zöldségnek számító konzervuborka, előbb keletebbre, a délalföldi vármegyékbe húzódott, napjainkban sajnos azt kell megállapítani, hogy számottevő termesztés már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében folyik.

Az uborkatermesztés 7 titka

2022. május 25. 07:36

Talán hihetetlennek tűnik, de igaz: mindössze néhány kulcsfontosságú trükkön múlik az, hogy a saját termesztésű uborka silány vagy bőséges terméshozammal ajándékozza-e meg a gazdáját.

Hangos ajtózsanér – az uborka lehet a megoldás?

2024. január 20. 12:10

Amióta világ a világ (de legalábbis használunk ajtót), az ember kutatja, miként lehet optimálisan, zajcsillapítással záródó nyílászárókat tervezni – vagy ha már nyikorog a zsanér, mivel lehet ezt az idegtépő hangot csillapítani?

Uborka elrakása télire - izgalmas receptek

2022. október 8. 08:38

Tegyük el télire többféle felhasználási módhoz, hogy télen is legyen saját uborkánk a kamrapolcról, mélyhűtőből!