Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

Intenzíven látogatják a kártevők a szabadföldi káposztaféléket – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Intenzíven látogatják a kártevők a szabadföldi káposztaféléket – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Október első dekádjának kellemes őszi időjárását rövid időre egy átvonuló hidegfront szakította meg. A front hozott ugyan némi csapadékot, de ez a kevés eső nem enyhített a hetek óta tartó szárazságon. A szabadföldi zöldségfélék sikeres termesztéséhez így elengedhetetlen a folyamatos öntözés. A jelenlegi időjárási körülmények most inkább a még rajzó kártevőknek kedveznek, bár a gyümölcsfélék rovarkártevői már nem rajzanak.

A szabadföldi káposztafélék kártevői közül még most is intenzíven látogatják a növényeket a káposztalepkék és a lombszinten károsító bagolylepkék. Ezek a fajok elsősorban a növények lombozatán károsítanak, de a bagolylepke fajok az első vedlés után fénykerülővé válnak, és befurakodnak a káposzta, karfiol belsejébe, ahol a levélrágás mellett ürülékükkel szennyezik a termést. A rágás miatt rothadást előidéző  kórokozók jelennek meg a növényen. Az ilyen áru piacképtelenné válik ennek következtében.

A bagolylepke kártétele

Az enyhülő meleg kedvezően hatott a molytetvek  szaporodására, így kedvenc tápnövényükön, a káposztaféléken újbóli károsításuk figyelhető meg. A levelek mozgatására nagy felhőben rebbennek fel. Szívogatásuk során az ürülékben sok a mézharmat, amin a korompenész rövid időn belül megtelepszik, így a liszteskével fertőzött növények is piacképtelenek.

Közönséges liszteske

A még betakarítatlan gyümölcsféléken a monília tovább károsít, így a szüret sürgetővé vált. A moníliás termést lehetőség szerint gyűjtsük össze, hogy ne fertőzzön tovább. Ugyanígy járjunk el a lehullott lombbal, égetés helyett készítsünk belőle komposztot, mert kiváló tápanyagutánpótlás a növények számára.

A közhiedelemmel ellentétben a diófa levele is komposztálható, különösen, ha más fajok levelével keverten használjuk.

Néhány helyen a selyemfényű puszpángmoly még jelenleg is rajzik, ezért még várhatóan károsítanak a hernyók is. Ennek a nemzedéknek a hernyói a tartós lehűlés kezdetéig táplálkoznak a bokrok belsejében, ezért kártétel észlelésekor védekezzünk a kártevő hernyók ellen.

Az őszi idő ellenére néhány fogékony rózsafajtán rendkívül felerősödött a lisztharmat és a csillagrozsda fertőzés. A betegségek blokkolása érdekében kén- és réztartalmú készítményekkel blokkoljuk a kórokozók további terjedését és áttelelését a leveleken. A lehullott beteg leveleket semmisítsük meg.

Fertőzés a rózsa levelein

Folytassuk a pázsitra lehullott falevelek összegyűjtését, hogy ne gátolja a fű növekedését. Ha a pázsitban sok elhalt fűszálat látunk, gyepszellőztetővel járjuk át a pázsitot, mert így levegőssé válik a pázsit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kezdhetjük a védekezést a nyugati dióburok-fúrólégy ellen – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. július 18. 09:40

A dióültetvényekben július közepére látványosan megerősödött a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása.

Rengeteg a mollyal fertőzött kukoricatő – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. július 17. 13:10

A fertőzött tövek országos szinten helyenként elérik a 20%-os szintet, miközben jelenleg szünetel a kukoricamoly rajzása.

Hullik az alma, sok az almamollyal fertőzött termés - Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. július 11. 07:40

Megkezdődött a gyümölcshullás, elsősorban a vízhiány miatt, de a lehullott almák mintegy 5%-a almamollyal fertőzött.

Permetezzünk kukoricamoly ellen! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. július 10. 08:40

A kukoricamoly rajzása alacsony szintű, viszont a lárvák (L3-L4) megkezdték a szárba a befurakodást.

Kísérleti klímasemleges üvegházat építenek Hollandiában

2020. március 23. 13:03

Az itt megszerzett eredmények ösztönzést adhatnak a kertészek számára, hogy új fejlesztésekben gondolkodjanak és megvalósulhasson az a céltűzés, amely szerint a holland kertészeti ágazatnak húsz éven belül klímasemlegessé kellene válnia.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a moníliás gyümölcsfertőzés

2022. augusztus 31. 09:15

Az elmúlt időszak változékonyabb időjárása kissé emelte a talajok nedvességtartalmát.

Úttörő kertészeti műtrágyák: „A megtérüléshez a technológiából kell több, nem az inputanyagból!”

2021. február 17. 19:17

Mindegy, hogy a népszerű kertészeti kultúrák újbóli elültetéséről van szó, vagy már növekedésben lévők folyamatos táplálásáról, a jövedelmezőség nyitja a tápanyag-utánpótlásban ma már nem a mennyiség, hanem a minőség.

Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése augusztusban

2019. október 11. 15:33

A burgonya áremelkedése 29,7 százalékról 14,1 százalékosra lassult.