Növényvédelmi előrejelzés

Már támad a nyugati dióburok-fúrólégy

Agrofórum Online

Július második dekádjában némi lehűlés után ismét 30 Celsius fok feletti hőmérséklettel tombol a nyár. Szeszélyes eloszlásban szinte az egész országban volt csapadék, de mennyisége a néhány millimétertől a kéthavi átlagig terjedt. A hirtelen hőmérsékletváltozás többfelé pusztító jeget is hozott, nem kímélve a szántóföldi és kertészeti kultúrákat. A jéggel sújtott területeken azonnali védekezéssel lehet csak megóvni a növényeket a további károsodástól.

Általános tapasztalat, hogy a magas hőmérséklet és az extrém UV sugárzás nemcsak a növények egy részét károsította, hanem a kiugróan magas levéltetű fertőzést is lecsökkentette. A kártevő szinte „megsült” a hőségben, de amennyiben lehűlés következne be, ismét emelkedhet a populáció. Az is megfigyelhető, hogy az atka fertőzés viszont folyamatosan emelkedőben van. A kártevő szántóföldi növényeken (kukorica, szója) egyre erősebben támad, akárcsak a zöldségféléken, a gyümölcsösökben és a szőlő ültetvényekben.

A cseresznye és a meggy érése lefutóban van. Sok a fák alatti lehullott beteg gyümölcs, amit elsősorban a gyümölcsmonília fertőzött meg. A hőségben van még bőven a fára ráaszalódott termésből is. Ezek együttesen fertőzési forrásai lehetnek más gyümölcsféléknek is, így érdemes minél gyorsabban felszámolni a fertőző anyagot. Szüret után egyébként is elvégezendő munka a fák további növényvédelme, mert a szárazság ellenére erősödőben van minden csonthéjas fán a sztigminás levéllikasztó betegség, valamint meggyen és cseresznyén a blumeriellás levélfoltosság. Szilván már várható a vörösfoltosság megjelenése a leveleken, tehát a szilvamoly elleni kezelésekkel erre a kórokozóra is gondolni kell.

A gyümölcsmolyok mindegyike (almamoly, keleti gyümölcsmoly, szilvamoly) mindegyike változó intenzitással rajzik, tehát a gyümölcsfák folyamatos védelmet igényelnek.

Zalában a csapdákban megjelentek a nyugati dióburok-fúrólégy első egyedei, tehát a termést már nemcsak az almamolytól, hanem a fúrólégytől is óvni kell.

Az érő málnában a csapdák már fogják a pettyesszárnyú muslicákat, így a folyamatos védekezés és a csapdázás indokolt.

A szőlő ültetvényekben a lisztharmat fertőzés mind a leveleken, mind pedig a fürtökön kis mértékben tovább erősödött, a fürtzáródás közeledtével nagyobb hangsúlyt kell fordítani a védelemre. A szárazság továbbra is gátolja a peronoszpóra és a feketerothadás terjedését, de ennek ellenére a feketerothadás már látható egy-egy bogyón (kávészínű, barnuló bogyó). Ismét felszaporodóban a szőlő levélatka és a nemezes gubacsatka a fiatal leveleken, érzékeny fajtákon védekezésre lehet szükség.

Tart a selyemfényű puszpángmoly rajzása, várható az első hernyók kelése a napokban.

Felszaporodóban szinte minden növénykultúrában az amerikai lepkekabóca, ezért szükség esetén indokolt lehet a rovarölő szeres beavatkozás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Növényvédelmi előrejelzés: megjelenhet a fuzáriumos csőpenész

2018. augusztus 27. 06:08

Augusztus utolsó dekádjában továbbra is a nyári hőség jellemezte az időjárást. A fojtogató meleget csak időnként és szórványosan szakította meg egy-egy zápor, zivatar. A több hete tartó hőségben szinte minden szántóföldi és kertészeti növény a megszokottnál jóval korábban érik. A szántóföldi és a kertészeti kultúrákon országosan jelentkezik a magas UV- sugárzás miatti levél- és terméségés. Ezzel a jelenséggel sajnos nem tudnak mit kezdeni a gazdák.

Rajzik a selyemfényű puszpángmoly

2021. június 23. 11:10

Az elmúlt hét időjárását túlnyomó részt a kánikulai nyár jellemezte. Csapadék egy-két góctól eltekintve nem hullott. A nappali maximum hőmérsékletek általában 30 Celsius fok felett alakultak, de gyakran 32-34 fok körül tartózkodott a hőmérő higanyszála. Éjszaka a hőmérséklet 20 fokig süllyedt csupán. A magas hőmérséklet miatt most alig van harmatképződés és már jelentkeztek az aszálytünetek. A jelenlegi időjárás elsősorban a kártevő rovarok terjedésének kedveznek. A tápanyagfelvétel gátlása miatt egyre-másra jelentkeznek a mikroelem hiány tünetei, szántóföldi és kertészeti kultúrákban egyaránt.

Növekszik a bolharágás kártétele az őszi káposztarepcén

2019. október 1. 08:17

A repce állományokon folyamatosan kelnek a fiatal repcedarázs álhernyók, hiszen a darazsak már a növények kelése óta repkednek a táblák fölött, várva az első növényekre.

Megjelentek a levéltetvek az árpán

2021. október 12. 10:04

Nehezen kelnek az őszi kalászos gabonavetések, heterogén az őszi káposztarepce, nehéz megfelelő minőségű talajmunkát végezni. Vetik az őszi búzát is, de kelő állományt még nem lehet megfigyelni.