Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Kiváló hibridek Magyaratádon – 25 éves a KWS

Agrofórum Online

A KWS Magyarország Kft. – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét nagyszabású szántóföldi bemutatóval várta az érdeklődőket. Az idei évnek különleges apropója is van, hiszen idén ünnepli a cég fennállásának 25. évfordulóját.

Szanyi István, a KWS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója nyitóbeszédében elmondta, jelenleg mindenki kiútkeresésben van. Hazánk klímája változik, egyre melegebbek a nyarak és egyre kevesebb csapadék hullik.

Az emelkedő energiaárak mellett a terményárak alacsonyan maradtak, az EU szabályozások pedig abba az irányba haladnak, hogy 2030-ig felére kell csökkenteni a növényvédő szerek felhasználását. Az idei esztendő azt is megmutatta, hogy a növényvédelmi problémák vagy a toxinok jelenléte a terményben mennyire meg tudja keseríteni az életünket.

Az elfogadható árbevételért

A mai megváltozott körülmények között az egyik legfontosabb szempont lehet, hogyan tudunk hatékonyan termelni, és alacsony inputköltségekkel akár egy viszonylag szerényebb termést, de mégis elfogadható árbevételt elérni.

Amiben a KWS igazán segíteni tud a gazdálkodóknak, az a kockázatmenedzsment. A portfólióban megtalálhatók a kalászosok, a repce és a tavaszi kultúrák is, mint a napraforgó, kukorica és – a jövő egyik nagy reménysége – a cirok.

Jelenleg sokan gondolkoznak azon, hogy érdemes-e repcét vetni, vagy sem. Amennyiben az időjárás is úgy akarja, vannak olyan kimagasló hibridek a KWS kínálatában, amikkel érdemes számolni idén is. Jelesül a 2024-es GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérlet győztes KWS MIKADOS.

Extrém körülmények közt is jól teljesít a kukorica és a napraforgó

Észrevehetően visszaesett az elmúlt 4-5 évben a kukorica vetésterülete. A KWS mégis hisz ebben a növényben, hiszen az új, modern KWS kukorica hibridek, mint a KWS HYPOLITO és a KWS OLTENIO extrém körülmények között is jól szerepelnek. A napraforgóban szintén vannak még lehetőségek, hiszen a mostani száraz időszakokat is jobban tolerálja.

A KWS továbbra is hisz a kukoricában
A KWS továbbra is hisz a kukoricában

A klasszikus szántóföldi növények mellett a KWS komoly nemesítői munkát végzett a cirok esetében, melynek köszönhetően kiváló szemes és siló cirok hibrideket tud ajánlani az érdeklődőknek. Jövő tavasszal a KWS RUBINUS, korai érésű vörös szemű szemes cirok bővíti tovább a magyarországi kínálatot.

Az Innovation Farm területén a megjelentek élőben is megtekinthették a KWS portfólióját és praktikus technológiai tanácsokkal felvértezve térhettek haza.

Az Innovation Farm látványos bemutatóterülete
Az Innovation Farm látványos bemutatóterülete

A rendezvény zárásaként a KWS találkozóra hívta partnereit, hogy együtt ünnepeljék az elmúlt 25 év sikereit.

A KWS Magyarország Kft. a jövő évben is szeretettel vár minden régi és új látogatót az Innovation Farmon.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Növények védelme a természet erejével

2018. március 6. 13:47

A Trichoderma nemzetségbe tartozó gombafajok a kórokozókkal szemben hatékony védelmet nyújtanak a növényeknek.

Kártevők az őszi repcetáblákon, II. rész

2023. szeptember 22. 15:10

Az őszi káposztarepce a kártevők körében olyannyira kedvelt növény, hogy egyetlen cikkben fel sem lehetett sorolni mindannyiukat. Következzenek most az első részből kimaradó fajok.

Két hónapos mélypontról emelkedik a búza ára

2020. február 13. 07:25

A koronavírussal kapcsolatos hírek okoztak gondot korábban a piacon, de végül a járvány visszaszorításával kapcsolatos fejlemények hatására a vevők kerültek fölénybe a parketten.

Innováció, teljesítmény, minőség és megbízhatóság (x)

2019. július 1. 12:48

Az 1936-ban alapított EURALIS francia termelői tulajdonban lévő, szövetkezeti rendszerben működő, nemzetközi mezőgazdasági vállalatcsoport, ami több, mint 10 éve van jelen Magyarországon. Az elmúlt években a magyar piacon szójában, cirokban piacvezetők lettek, és emellett évről évre folyamatosan nő az EURALIS repcével bevetett területek nagysága. Az EURALIS innovatív cégként egy saját minősítési rendszert dolgozott ki és vezetett be P3 néven. A P3 logóval csak a legígéretesebb, kiemelkedő képességekkel rendelkező hibridjeiket jelölik és ajánlják a termelők számára.