Növényvédelem
Fizetett tartalom

Merjünk változtatni a gyomirtási technológián!

Több mint 10 éve foglalkozom az őszi gyomirtás kérdéskörével. Ahogy a legtöbb gazdát az országban, engem sem igazán érdekelt a téma.

Tolnában nem voltak egyszikű gyomnövények, mint Baranyában, Somogyban, ahol már tíz-egynéhány évvel ezelőtt is elterjedtek. Számtalan érvet tudtam arra, hogy miért ne csináljuk: drága, fölösleges, mert úgyis elpusztulnak, nem okoz kárt a tyúkhúr, késő van már, a permetezőt is elmostam stb.

De a versenyképesség megőrzése, a hatékonyság javítása rákényszerített minket arra, hogy alkalmazkodjunk a folyamatosan változó körülményekhez.

Miért hasznos Magyarországon is az őszi gyomirtás?

A kalászosokban a legnagyobb felületen megjelenő egyszikű gyomnövény a nagy széltippan. Az ellene való védekezés kezdetben tavaszra esett, de a rendelkezésre álló hatóanyagok korlátozott száma és az, hogy a magról kelő kétszikű gyomok ellen külön védekezésre volt szükség, felvetette az őszi gyomirtás lehetőségét. Ez a technológia Nyugat-Európában már régóta bevált, nem véletlen, hogy főleg a dunántúli termelők kezdték el alkalmazni a kétezres évek elején. A talajművelésben bekövetkezett változások is nagymértékben hatottak a gyomosodási viszonyokra. A forgatásos talajművelés visszaszorulása, a sekélyművelés térnyerése kimondottan kedvezett a T1-T2 életformájú gyomok elterjedésének, melyek az őszi kalászosok gyomflórájának meghatározói.

Hatottak a szakmai érvek, és olyan partnereket kerestem, akik fogékonyak voltak az újra, és hajlandóak voltak kipróbálni az őszi gyomirtást, majd lemérni, van-e pozitív hatása.

Az egyik partneremnél a tavaszi határjárás során rendkívül gyomos (tyúkhúr, veronika, repce) őszi vetést találtunk, amit ő perzselő hatású gyomirtó szerrel azonnal kezelt, de a hatás a búzán is meglátszott. Ekkor döntöttem el, hogy ősszel mindenképpen meggyőzöm az őszi gyomirtásról. De nem kellett győzködni! Emlékezett rá, hogy mit találtunk tavasszal, és csak annyit kérdezett: „mit javasolsz, hogy csináljuk?”

Jobb megelőzni a bajt, mint a kárt kezelni

És azóta is minden évben elvégzi az őszi gyomirtást: nemcsak a repce utáni táblákon, hanem valamennyin, ahol őszi kalászos kerül elvetésre. Ezúton is köszönöm neki, hogy partner volt, hiszen a tapasztalat mellett önbizalomra is szert tettem, és azóta kiállok amellett, hogy a T1-T2-es gyomok ellen nem tavasszal kell védekezni. Ezek kora tavaszra ráadásul már bimbósak, akár virágoznak is, és kevésbé vagy egyáltalán nem érzékenyek a gyomirtókra. Ősszel még kicsik, a kezelés idején szik- vagy 2-4 leveles fejlettségben vannak, és sokkal hatékonyabban irthatók.

Egy másik, Paks melletti partneremnek is javasoltam az őszi gyomirtást. Tavasszal panaszkodott, hogy csupa veronika és tyúkhúr a területe, pedig már mindent kipróbált, az őszi gyomirtást is. Kértem, beszéljünk, és elmondom, hogyan kell jól csinálni. Nos, négy éve hűséges partnere a Nufarm őszi gyomirtó szereinek, az Agility+Alliance őszi gyomirtási csomagnak.

Az elmúlt években megszerzett tudással segítek partnereimnek. Immár ők is mondják, hogy nem az a megoldás a drága, ami többe kerül, hanem az, ami kárt okoz, vagy amit többször kell elvégezni.

És még valami. A nagy őszi kalászosterülettel rendelkező termelőknek komoly munkaszervezési feladat, hogy a tavaszi munkacsúcs idején mindent a lehető legoptimálisabb időben tudjanak elvégezni, ezért fontos a kora tavaszi munkacsúcs mérséklése is. Az őszi gyomirtás nemcsak a hatékonyságot növeli jelentősen, de rengeteg időt is felszabadít. Erre különösen nagy szükség van, amikor az időjárás nagyon leszűkíti a tavaszi munkák időszakát.

Technológiai javaslatunkról és termékajánlatunkról bővebben olvashat itt.

Mihálovics György
Nyugat-Magyarország régióvezetője,
Tolna, Baranya és Bács-Kiskun
nyugati részének területi képviselője

Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.com/hu

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Segítséget is tud „hívni” a kukorica, ha megtámadják a gyökerét

2026. szeptember 13. 07:10

A növények érzékelik a kártevők támadását, vegyületeket termelnek, sőt természetes ellenségeiket is a helyszínre csalogathatják.

Égetően fontos a betelepedő szárormányosok visszaszorítása

2021. március 2. 11:31

Február utolsó dekádjában kettősség jellemezte az ország időjárását. A nappali, tavaszt idéző 15-20 Celsius fokos hőmérséklet lecsökkent 10 fok körülire, éjszakánként viszont fagypont körül alakult a léghőmérséklet. A meleg napok miatt több növényfajnál beindult a nedvkeringés és a fejlődés. Az idén lehullott csapadék januárban és februárban is elmaradt a sokévi átlagtól, ami kedvez a belvíz eltűnésének és a nedvességgel telített talajok felszáradásának.

Durumbúza, a figyelemre méltó kultúra

2025. július 31. 13:10

A durumbúza termesztése gazdasági előnyt jelent, ugyanakkor a terménydiverzifikáció szempontjából is kiemelkedő a jelentősége.

Látványos és hasznos kalászos fajtakísérletek Békésből

2021. július 5. 10:21

2021-ben megfelelő odafigyelés mellett a kalászos állományok szépek, jól fejlődtek, és ígéretes állapotban várják a kombájnokat. Nincs ez másképp Békéscsaba és Murony között sem. A saját és integrált területen, nagyjából 900 hektáron a növénytermesztést folytató Invest-Projekt Bt.-nél a napraforgó, a kukorica, a búza és a repce mellett csemegekukoricával, zöldborsóval, olajtökkel és ipari paradicsommal foglalkoznak, a vetésszerkezet így változatos.

Olvasóinktól: Fejér megyében is egyre több a rozsda és a lisztharmat

2018. január 30. 19:50

A lisztharmat és rozsda a Fejér megyei kalászos gabonákon is megjelent, ahogy repcében szárormányossal is lehet már találkozni.