Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Szójának áll a világ

SAATEN-UNION Hungária Kft.

Magyarországnak, a magyar termelőknek megérné többet foglalkozni szójával, amelynek piaca világszerte keresleti, termesztése hazai viszonyok között is egyértelműen nyereséges, és jól beilleszthető a fenntartható vetésforgóba is.

A szóját érintő teljes termékpálya stabil lábakon áll, hiszen a világ növényi alapú fehérjeigényének döntő részét a szójababra és az abból előállított termékekre alapozzuk. A dél- és észak-amerikai termelés volumene és kiemelkedően nagy exportképessége jelentős hatással van a szója globális jelenlétére.

Sőt, mivel árutőzsdei termékről van szó, a szóját érintő teljes vertikum finanszírozási adottságai is kedvezőek. Ráadásul minden résztvevő számára jó üzlet a szója, hiszen árualapként a keresleti piac része nemzetközi szinten is, és stabil árral, nagy áruértékkel rendelkezik.

Az Európai Unió behozatalra szorul

Az Európai Unió nettó szójaimportőr a globális növényifehérje-piacon. A szójából és a belőle előállított számos, részben feldolgozott termékből jelentős behozatalra szorulunk, hiszen belső termelésünk alig éri el az igények tíz százalékát. Tehát mivel Európa nettó felvásárló, a kiszolgáltatottság jellemzi kontinensünket.

Az importszója nélkülözhetetlen, az igény és a felhasználás további növekedést mutat. Ennek hatására a pillangós növények termesztésének európai szintű ösztönzéséhez az utóbbi években komoly erőforrások állnak rendelkezésre, termelésünk fokozásával ugyanis mérsékelhető a kiszolgáltatottság.

És ne felejtsük el azt sem, hogy a szója termesztésének erősödése, a vetésterület növelése az egyéb pillangósokkal együtt a fenntartható és többféle növényre alapozott mezőgazdaság egyik meghatározó eleme.

A tengerentúli importból származó szójatermést 90-95%-ban GMO-fajtákra alapozzák, és ehhez igazodó termesztéstechnológiát használnak. Az európai termelők viszont hisznek a GMO-mentes mezőgazdaságban, és termékeiket ennek megfelelően állítják elő.

A belső termelésből származó szója mennyisége az importhoz képest lényegesen kisebb, kontinensünkre emiatt nagy tömegben áramlik be a GMO termék. Emiatt a GMO-mentes szója Európában jól értékesíthető, szerepe élelmiszer-biztonsági szempontból felértékelődött, így keresett termékké vált és korlátlan mennyiségben eladható a belső piacainkon.

Óriási lehetőség a magyar gazdáknak

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan adottságú földterülettel, ahol ez a növény jól fejlődik. Ha megfelelően felkészülünk rá, a szója viszonylag takarékos technológiával és jövedelmezően termeszthető. A vetésforgóba jól beilleszthető, a relatív alacsonynak mondható termésszintek is már könnyedén fedezik a ráfordításokat.

A szója kismértékű termésingadozás mellett megbízhatóan terem. Kiváló megtérülés jellemzi, hiszen könnyen és jó áron értékesíthető, rövid ideig köti le a termőföldet, így a ráfordítások gyorsan kifizetődnek.

Mindezek ismeretében hazai viszonylatban tovább szükséges dolgozni azon, hogy a gazdálkodók bátrabban nyúljanak a szójához és egyéb pillangós fehérjenövényekhez. Ebben a szakmailag megalapozott, a termelési régió sajátosságaihoz illeszkedő fajtahasználat már fél sikert jelent.  

A SAATEN-UNION a hazai viszonyokra nemesít

A gazdálkodóknak a saját adottságaikhoz kell adaptálniuk a szójatermesztésüket és hozzá megtalálni a megfelelő fajtát. Ennek érdekében a termőképesség megcélzását alapvetőnek tekintjük.

Ugyanakkor cégünk a nemesítés és a hazai körülményekhez illeszthető fajták kiválasztása során kiemelt figyelmet fordít az alkalmazkodóképességre, termésstabilitásra, kedvező érési és beltartalmi tulajdonságokra és a veszteségektől mentes betakaríthatóságra is. Ezek az agronómiai szempontból meghatározó tulajdonságok hozzájárulnak napjaink korszerű, fenntartható és sikeres szójatermesztéséhez.

A SAATEN-UNION célja, hogy a szója esetében is gyakorlati tapasztalatok alapján összeállított, a hazai körülményekhez és termesztési elvárásokhoz jól adaptálódó fajtaválasztékot biztosítson.

Törekszünk a nagy termésstabilitású, különböző érésidejű, a vetésforgókba regionális szinten is jól beilleszthető, biztonságos és profitorientált gazdálkodást lehetővé tevő fajták portfólióba állítására.

Újdonságunk az idei szezonban a SURAJA, és meggyőző üzemi tapasztalatok birtokában hívjuk fel a figyelmet az elmúlt években bevezetett PAULA, YAKARI, POCAHONTAS és ANANDA fajtáinkra.

Varga Gábor

termékfejlesztő

SAATEN-UNION Hungária Kft.

www.saaten-union.hu

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Hektáronként 200 ezer forint nyereség a kukoricán – látványos eredmények születtek Nádudvaron

2026. szeptember 29. 13:10

A KITE nádudvari bemutatója gyakorlati válaszokat adott a termelőknek a gazdasági és ökonómiai kihívásokra.

Orosz és ukrán búzát vásárolt Egyiptom a legutóbbi tenderen

2020. augusztus 6. 05:37

A párizsi árutőzsdén nem volt túl jó a hangulat, csak a takarmánybúza ára ment feljebb, a repce, a kukorica és a malmi búza árjegyzése ezzel szemben csökkent a következő határidőre.

A lassú betakarítás és a rossz termésviszonyok miatt drágult a búza

2023. július 6. 09:46

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent a következő határidőre.

A kedvezőtlen időjárás miatt drágulnak a gabonák

2019. július 4. 07:58

A búza 2,4, a szója 1,1, a kukorica pedig 4,1 százalékkal drágult, ennek oka főként a kedvezőtlen időjárás.

A csökkenő orosz árak húzták le a búza árát

2024. február 9. 10:10

Iránykeresés jellemezte a csütörtöki kereskedési napot a terménypiacokon a tengerentúlon és kontinensünkön is.