Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Termésverseny-győztes kukoricahibrid és egy korai nagy hozamú újdonság

Syngenta Kft.

Versenyben bizonyított genetika (SY Evident) és korai magas hozam (SY Electron) – Syngenta kukorica hibridek a reflektorfényben.

A kukorica vetőmag választásnál a gyakorlati döntést sok tényező együttes mérlegelésével valósítjuk meg. Gyakran hangzik el az ország déli, gyorsabban felmelegedő, nagyobb rendelkezésre álló hőösszegű térségekben, hogy vetésszerkezetükben csak a középérésű vagy később hibridek nyerhetnek teret.

Normál, ideális csapadékeloszlásnál és kedvező környezeti feltételek mellett kétségtelen, hogy egy hosszabb érésidővel rendelkező hibrid adhatja a legnagyobb terméseredményt, hacsak a genetikai (elméletben elérhető legnagyobb termés) terméspotenciálját vesszük figyelembe.

Ebből a szántóföldi terméspotenciálja, azaz az adott térségben elérhető legnagyobb termést sajnos a hazai viszonyok között nagyon sok környezeti hatás befolyásolhatja. Gondoljunk csak a kelés környéki hideg stresszhatásokra és a csőtermékenyülésére erősen negatívan ható júliusi aszályos körülményekre is.

A fejlesztési kísérleteink eredményeiben – hacsak az elmúlt tíz évet vesszük figyelembe is – nagyon nagy gyakorisággal fordul elő, hogy egy jól megfontolt korábbi vetésidővel, illetve a portfoliót tekintve egy korábbi érésidejű kukoricahibriddel, mint az SY Electron magasabb termésszintre volt képes, mint a későbbi, jóval nagyobb FAO számmal rendelkező hibridek.

Adódott ez legfőképpen a korábbi virágzás által nyert előnyéből ezen hibrideknek, hiszen már nem érintette őket a júliusi légköri aszály problémája. Gyors és hatékony virágzásszinkronizálásuknak köszönhetően már a szemtelítődés fázisába léptek e káros környezeti hatás időszakában.

Az SY Electron 2024-ben a Nébih fajtakísérletében a 30-as komplex csoportban 9%-kal múlta felül a sztenderdek átlagát a FAO300-as érésidőben, ez 2024-ben 900 kg többlet termést jelentett. (30 korai csoport SD3492 nemesítői kóddal szerepelt az SY Electron.)

2026. március 13-a most péntekre esett, ami a babona ellenére számunkra igazán pozitív eredményt hozott. A Magyar Kukorica Klub XVII. termésversenyének díjátadójára került sor a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán Debrecenben. Az SY Evident hibridünkkel György Gergő öntözetlen kategóriában az első helyezést érte el.

Gergő az újonnan bevezetett SY Evident hibriddel az észak-keleti országrészben, Cigándon a Bodrogközben versenyzett. A hibridválasztás jó döntésnek bizonyult és ehhez szükséges volt Gergő saját területeinek ismerete a vetésidő és a tőszám megválasztásában, illetve a növényvédelem és növénytáplálás terén is.

A Magyar Kukorica Klub XVII. termésversenyének győztese öntözetlen kategóriában az SY Evident hibriddel György Gergő, dr. Szieberth Dénes MKK elnök és Prof. Dr. Stündl László dékán társaságában

Szerző:
Dr. Bódi Zoltán
Vezető fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Újult erővel folytatódik a 6 tonna program

2023. május 8. 16:12

Bár a tavalyi év komoly kihívások elé állította a termelőinket, a 6 tonna program szempontjából mégis sikeresnek mondható, hiszen nagyon jó lehetőséget biztosított tapsztalataink bővítésére.

Jallon hibridárpa: a többlettermés idén sem maradt ígéret

2019. július 15. 09:03

A Jallon hibridárpa kedvezőtlen adottságú talajokon is kiváló terméseredményekre képes.

Alkalmazás segíti a szántóföldi permetezést

2021. április 30. 08:58

Megjelent a Cropwise Spray Assist permetezési applikáció, a Syngenta digitális termékeit fémjelző Cropwise-család első tagja. A vállalat digitális és technológiai csapatának közös fejlesztése - a környezet megóvása mellett - növeli a szántóföldi permetezések hatékonyságát. Az alkalmazás óránkénti időjárási előrejelzéssel (5 napos) és növénykultúrára szabott permetezés-technikai javaslatokkal, fúvókaválasztási ajánlattal segíti a gazdálkodókat.