Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Jallon hibridárpa: a többlettermés idén sem maradt ígéret

Syngenta Kft.

A Jallon hibridárpa kedvezőtlen adottságú talajokon is kiváló terméseredményekre képes. A Veszprém megyei Agro-Vanyola Kft. négy éve kezdett bele a Syngenta Hyvido-programjába. Terméseredményei azóta minden évben jelentősen magasabbak a korábban használt fajtaárpákkal szemben.

Az Agro-Vanyola Kft. Veszprém megyében, Pápától északra összesen mintegy 630 hektáros területen gazdálkodik. A vanyolai székhelyű agrárvállalkozás profiljába főként klasszikus szántóföldi növények – durumbúza, őszi árpa, árpa, rozs, kukorica, napraforgó, repce – termesztése tartozik. Ezen kívül állattenyésztéssel is foglalkoznak: húsmarhákat tartanak.

Mint ahogy a cég vezetője, Veiland Attila fogalmazott: a területeik talajadottságai meglehetősen vegyesek, a 9-től egészen a 35 aranykoronáig megtalálható itt minden a homokos talajtól a kötött vályogtalajon át a jobb adottságú területekig.

  • – Cégünk már régóta foglalkozott – a jelenleginél jóval kevésbé intenzív technológiával – fajtaárpák termesztésével, mígnem négy évvel ezelőtt a Syngenta révén megismerkedtünk a Hyvido-programmal, amely a Jallon hibridárpája mellé termesztéstechnológiát is kínál. Úgy döntöttünk, kipróbáljuk az új hibridet. Az első évben direkt a fajtaárpa mellé vetettük és az első aratáskor 8 tonna hektáronkénti terményt tudtunk betakarítani. Ez jóval felülmúlta a fajtaárpa teljesítményét.

A következő évben már nagyobb, talaj szempontjából gyengébb adottságú területeken vetették el a Jallon hibridárpát. Az aszályos 2017-es termesztési szezon mérlege 7 tonna volt hektáronként, míg a fajtaárpa 4 tonnát hozott. Egy évvel később pedig a 10 aranykoronás, összesen 20 hektáros földterületről 5,8 tonnát takaríthattak be. „Ha valamelyik év kedvezőtlenül alakult a kalászosok számára, akkor a 2018-as évet mindenképpen ezek közé sorolnám, így ezt feltétlenül jó eredménynek tartom”, hangsúlyozta Veiland Attila.

  • – Tavaly ősszel aztán már 40 hektáros, nagyrészt homokos talajon vetettük el a Jallont. Szeptember 25-én vetettünk, szerencsénk volt az időjárással. A terület megázott, szépen kikeltek a növények, dús állománnyal fordultunk a télbe. Technológiát tekintve a Syngenta által ajánlott intenzív termesztéstechnológiát alkalmaztuk. Tápanyagok tekintetében pedig nitrogént és bokrosító lombtrágyát juttattunk ki. Növényvédelmi kezelések közül szárszilárdítást, gombaölőt és őszi gyomirtást alkalmaztunk. A téli fagy megcsípte a leveleket, de ahogy jobbra fordult az időjárás, máris hajtottak az új levelek. Az áprilisi melegek okoztak némi fennakadást, de a növények összességében igen szépen fejlődtek. A betakarítás végén pedig az átlagunk 7,57 tonna lett, amit nagyon jónak értékelek. A beltartalmi értékek tekintetésben 12-es víztartalom mellett 13,5 fehérjét, és 62-es hektolitertömeget értünk el. Az eredmény nem lepett meg, hiszen tudtam, hogy a Jallon képes ilyen teljesítményre. Inkább azt emelném ki, hogy ilyen viszontagságok közepette is milyen szép hozamra volt képes.

Ezek tükrében az idei évet is nagyon pozitívan értékelem és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben is szeretnénk foglalkozni ezzel a hibriddel, amely stressztűrése, fejlődőképessége és terményeredményei révén is bizonyította kivételes tulajdonságait, tette hozzá Veiland Attila.

  • – A Jallonnal szinte minden évben megdupláztuk árpahozamunkat. Régebben évente 35-40 mázsákat arattunk, átlagos időjárás esetén ezzel 7-8 tonnákat is meg lehet célozni a mi területi adottságainkkal is. Egy „gazdagabb” földön pedig még stabilabb eredményekkel lehet termelni. Ki szeretném emelni, hogy nekünk nagyon sokat jelentett a Syngenta szaktanácsadási rendszere. Évek óta részt veszünk a Contivo™ programban. A vállalat szakértője, Bársony Csaba nagyon sokat segített nekünk. A közös gondolkodásunk előnyünkre vált, a gazdálkodásunk kiegyensúlyozottabb, intenzívebb, jövedelmezőbb lett és termésszintjeink örvendetesen pozitív irányba változtak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Újdonság a Syngenta kínálatában - nemcsak véd, többletet is ad a kalászosnak

2019. január 24. 09:54

Több éves kutató- és fejlesztőmunka eredményeként a kalászos gabona területén 2019-től elérhető a gazdálkodók számára az Elatus Era. A készítmény a rozsda, a szeptória, a foltbetegségek és a fuzárium ellen is sikerrel vethető be, emellett markáns zöldítő-termésnövelő hatással is rendelkezik.

Újult erővel folytatódik a 6 tonna program

2023. május 8. 16:12

Bár a tavalyi év komoly kihívások elé állította a termelőinket, a 6 tonna program szempontjából mégis sikeresnek mondható, hiszen nagyon jó lehetőséget biztosított tapsztalataink bővítésére.

A kalászosok barátja az Elatus Era

2023. március 17. 09:34

A kalászos kultúrák területe növekedett a 2022/23 szezonban, és a növekvő területtel növekednek az elvárások.

Az alma 2018. évi növényvédelmi érdekességei

2018. október 29. 07:37

A vegetáció kezdetén – március 19. és 24. között – az ültetvényeknek el kellett viselni egy komolyabb lehűlést, melynek közvetlen hatása az almástermésűeket kevésbé érintette.