Állattenyésztés

Veszettség: indul a rókák vakcinázása

Nébih

Március végén ismét elindul a rókák veszettség elleni tavaszi immunizálási programja Magyarországon. A védekezés az ország déli és keleti vármegyéinek érintett területeit érinti.

A vakcinázással egy időben ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elrendelnek az érintett térségekben. A veszettség elleni védekezés továbbra is közös társadalmi érdek.

Légi úton juttatják ki a vakcinát

A program 2026. március 28-án kezdődik, amikor kisrepülőgépek segítségével vakcinát tartalmazó csalétkeket szórnak ki az érintett területeken. A művelet kizárólag külterületeken történik, a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti.

Az egyes térségekben végzett munkák pontos időpontjáról a járási állategészségügyi hivatalok és az önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot. A külterületeken figyelmeztető plakátok jelzik majd a vakcinázási program zajlását a kirándulók és gazdálkodók számára.

A programba bevont területek térképe, valamint az érintett települések listája vármegyei bontásban elérhető a Nébih honlapján.

Így ellenőrzik az immunizálás eredményességét

A vakcinázás hatékonyságát a hatóság laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrzi. Ehhez a kilőtt rókákból vesznek mintát, amelyek segítségével megállapítható, hogy az állatok elfogyasztották-e a vakcinát tartalmazó csalétkeket. Az eddigi tapasztalatok szerint a program hatékony: az érintett területeken a rókák több mint háromnegyede felveszi a vakcinát.

A rókák vakcinázási programja 2026. március 28-án kezdődik

Magyarországon a veszettség legfontosabb természetes terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya meghaladja az ötvenezer egyedet. A fertőzés nemcsak a vadon élő állatokra jelent veszélyt, hanem a házi emlősállatokra és az emberre is.

Határ menti térségekben jelentkezett a betegség

Az utóbbi években Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében több veszettségesetet is kimutattak az ukrán és román határ közelében.

A hatósági adatok szerint:

  • 2022-ben 4 esetet,
  • 2023-ban 16 esetet,
  • 2024-ben 18 esetet,
  • 2025-ben pedig 2 esetet igazoltak.

A betegség feltételezhetően a vadállomány határon átnyúló mozgása révén jelent meg Magyarországon. Emiatt a vármegye 2022 óta elveszítette veszettségmentes státuszát, ezért a vakcinázást itt dupla csaléteksűrűséggel végzik, amíg a járványügyi helyzet ezt indokolja.

A háziállatok védelme is kulcsfontosságú

A veszettség elleni védekezés fontos eleme a háziállatok rendszeres oltása is. Magyarországon a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, míg a macskák esetében kifejezetten ajánlott.

A Nébih arra is felhívja a figyelmet, hogy a veszettség gyanújának bejelentése jogszabályi kötelezettség. Ha idegrendszeri tüneteket mutató elhullott háziállatot vagy elhullott vadállatot találnak, a mintavételről az állategészségügyi hatóság gondoskodik.

A betegség a szomszédos országokban továbbra is jelen van, ezért a keleti országhatár térségében folyamatos járványügyi kockázattal kell számolni. A szakemberek szerint emiatt elengedhetetlen a rókák vakcinázása, a kutyák kötelező oltása, valamint a gyanús esetek gyors bejelentése.

A veszettségről, a betegség tüneteiről és a megelőzés lehetőségeiről további információk találhatók a Nébih tematikus oldalán.

Képek: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Jussanak el mindenkihez a talajvédelemmel kapcsolatos tudnivalók!

2024. július 12. 05:40

Házikert-tulajdonosként is sokat tehetünk kertünk talajának védelmében, sőt ha ismerjük a fizikai tulajdonságait és a benne zajló jellemző folyamatokat, akkor nagyobb eséllyel telepítjük be a kertünket sikeresen a megfelelő növényfajokkal, és helyes gyakorlatokkal fogunk termeszteni is benne.

Növénykórokozó baktérium jelenlétét igazolták hazánkban

2023. március 30. 13:02

Az Európában először 2015-ben azonosított, növényekre veszélyes Ralstonia pseudosolanacearum kórokozó kapcsán Magyarországon jelenleg három vármegye: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala érintett.

Júniustól interaktív térkép is segíti a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma elleni védekezést

2026. június 7. 05:40

A Nébih új interaktív térképének segítségével a gazdálkodók, házikert-tulajdonosok és a szakemberek is időben nyomon követhetik a betegség hazai terjedését.

Fontos a felelős állattartás

2019. április 20. 10:03

Nem szabad élő állatokat ajándékozni, csak olyan helyre, ahol alapos megfontolás után vágnak bele a gondozásukba.