Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Újra munkában a permetezőgép

Yara Hungária Kft.

A január közepi határszemlék során vegyes képpel találkozhattunk az őszi növényeket illetően. Vannak időben elvetett, már a talajt teljesen fedő árpák, a bokrosodás állapotában lévő búzák, regulált, erős gyökérnyakkal bíró repcék, de vannak éppen csak soroló gabonák, rosszul kelt, alig fejlődött, vagy sok lombot vesztő repcék is.

Mivel változó állapotúak a növényeink, több megközelítéssel adunk termékajánlatot, illetve többféle lehetőséget, kombinációt is javaslunk a gazdáknak.

1. Gyenge, későn vetett növények kezelése

Az ilyen növényeknek nem csak a földfeletti része, hanem a földalatti gyökérrendszere is gyenge. Ahhoz, hogy az állomány az emelkedő hőmérséklet és növekvő megvilágítás hatására kirobbanóan gyors növekedést mutasson – és lehetőleg minél rövidebb idő alatt – tápanyagra és vízre van szükség. Ezt a vizet és tápanyagot viszont csak erős, vagy megerősített gyökérrendszer tudja felvenni.

A hangsúly a gyorsaságon van, mire kijuttatjuk az első nitrogén fejtrágyát, addigra a növények már a télvégi állapothoz képest sokkal fejlettebb gyökérzettel rendelkezhetnek. Amint a talajra munkagéppel rá lehet menni és az időjárás is enyhül érdemes magas foszfortartalmú lombtrágyát használni. Ennek előnye, hogy közvetlenül a növényre kerül, gyorsan felszívódik, a növényben mobil elemként a gyökérzetbe is eljut, és a talajtani tényezők (pH, talajhőmérséklet stb.) sem befolyásolják a felvételt.

Erre a célra a YaraVita Zeatrel-t javasoljuk 2-3 l/ha dózisban. A kezelés hatására már egy hét után nem csak a gyökértömeg növekszik, hanem a zöldtömeg is. Magas foszfortartalom (455 g/l) mellett káliumot, magnéziumot és cinket is tartalmaz. A termék kiválóan használható mákvetések tavaszi indítására is.

2. Fejlett, szépen beállt állományok kezelése

Gabonák

Azt mondjuk: a puding próbája az evés. Ezt a pudigot – a YaraVita Gramitrel-t – már nem próbálni kell, hanem használni, mert a mögötte álló 55 év forgalmazás igazolja, hogy összetétele, hatékonysága és ár:érték aránya miatt helye van a gyakorlatban.

Mikroelemtartalma, arányai és mennyisége, valamint a termék formulázása kiemelkedik a „növényspecifikusként” ajánlott hazai lombtrágya termékskálából. 2-3 l/ha dózisban, még a februári időszakban alkalmazva az egyik terméselem – a kalászok száma – jelentősen befolyásolható. (A hazai klímaviszonyokat figyelembe véve ez a terméstényező már február közepére-végére eldőlhet.)

Őszi káposztarepce

A jól indult, regulált állományok esetében a téli lombvesztés utáni regenerálásra (Mg, Ca), a növény növekvő bóréhségére (B), a rejtett mikroelemhiányok (Mn, Mo) kezelésére a YaraVita Brassitrel Pro-t ajánljuk 2-3 l/ha mennyiségben. Ez a termék sem újdonság, ugyanakkor a kísérleti eredmények, a termelői visszajelzések és az értékesített mennyiségek egyértelmű visszaigazolást adnak, hogy ez egy hatékony lombtrágya.

Mivel a repcében egymást érik a növényvédő szeres kezelések, így a növények bórigényének kielégítésére és a bór élettani tulajdonságaira (nem, vagy csak korlátozottan mobil a növényben) tekintettel érdemes többször, és kisebb adagokban kijuttatni. Bórpótlásra a YaraVita Bortrac lombtrágyánkat javasoljuk 1,5-2 l/ha dózisban.

1+2. A növény felkészítése a stresszhelyzetek kezelésére

Mindkét fejlettség esetén az első tápanyagos kezelést javasolt biostimulátorral kiegészíteni. Stressz folyamatosan éri a növényt: hideg-meleg hatás, nagyobb hőingások, szárazság, UV stb.

Legtöbben akkor nyúlnak csak a biostimulátorokhoz, amikor a növény már sárgul, barnul, lankad, szárad stb. Pedig az a növény, amely hormonálisan „fel van készítve”, az jobban tolerálja ezeket a „kellemetlen” helyzeteket.

A Yara több éves fejlesztés után új biostimulátor családdal, a YaraAmplix-szel jelenik meg 2025-ben a magyar inputpiacon. Ennek első tagja a YaraAmplix Optivi, ami egy növényi eredetű és enzimatikus lebontású fehérjehidrolizátum.

Ez az aminosavak és peptidek keveréke serkenti a növekedést, javítja a tápanyag-hatékonyságot, fokozza a fotoszintézist és az abiotikus stresszekkel szembeni toleranciát. Ajánlott dózisa egyszeri kezeléssel 2,5-3 l/ha de érdemes ezt is kisebb adagokban osztottan kijuttatni. A termék biogazdálkodásban is engedélyezett. Növényvédő szerekkel és YaraVitákkal való keverésére a megújult formátumú www.app.yaraplus.com honlap használható.

Költséget akar csökkenti, de a terméselvárásokat sem akarja alább adni? Akkor tekintse át tavaszi lombtrágya kínálatunkat: alacsony hektárdózisok, magas hatóanyagtartalmak, hatékony formulázás.

Szakmai segítségért, javaslatért keressenek bennünket továbbra is bizalommal!  

Táplálja a talajt – ne pazarolja a műtrágyát!

2025. július 9. 16:10

A talaj nem igényel állandó műtrágyázást. Okos tápanyag-utánpótlással egyszerre lehet kertje szép és a környezet is hálás érte.

A földnek ára, a termőtalajnak értéke van

2025. június 23. 14:10

A szármaradványok tudatos talajba forgatása értékes tápanyagot és jobb vízháztartást biztosít a következő kultúrák számára.

A kukorica életútja a tápanyagigény függvényében

2025. június 11. 14:10

A kukorica tápanyagigénye kritikus pontokon változik. A TIMAC AGRO célzott megoldásokkal segíti a stresszhelyzetek kezelését.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.

Heti Fórum: A repce tavaszi kártevőit várva

2021. március 1. 08:52

Az idő melegedésével számítani kell a repce kora tavaszi kártevőinek gyors betelepülésére. Mivel tudnak a termelők ezek ellen védekezni? Hogyan lehet beiktatni az integrált növényvédelem elemeit (rezisztencia menedzsment, szerrotáció), ami a repce esetén kiemelten fontos szempont lett az utóbbi években? Milyen szempontokat kell a termelőknek figyelembe venniük, amikor a repce inszekticides védelmét tervezik?

A Propulse aranyat ér

2018. május 2. 11:48

Őszi káposztarepcében a Propulse a virágzás stádiumában alkalmazva a szártőkorhadást, fehérszárúságot okozó Sclerotinia sclerotiorum és a repce becőrontó Alternaria brassicae kórokozók ellen kiemelkedő hatékonysággal rendelkezik.

Megindult az amerikai kukoricabogarak rajzása

2021. július 6. 07:34

Az őszi káposztarepce érésével és aratásával párhuzamosan a környéket ellepték a kirajzó becőormányosok, sok esetben a lakott környezetben is.

Fókuszban a gyakorlatorientált növényvédelmi kutatás

2018. február 6. 12:17

Az atkáktól a gyapottok-bagolylepkén és tripszeken át a mozaik vírusig. Keszthelyen gyűlt össze a növényvédős szakma.