19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Szakcikkek

A New Holland bejelentette, hogy a Giro d’Italia 2022 hivatalos támogatója lett

Agrofórum Online

A New Holland Agriculture 2022. február 3-án jelentette be, hogy a Giro d’Italia 2022 kerékpárverseny hivatalos támogatója lett.

A márka a világ legjobb kerékpárversenyzőit fogja kísérni Magyarország és Olaszország útjain, ahogy végighaladnak az év első nagy versenyének 21 szakaszán.

“Nagyon izgatottak vagyunk ezzel a szponzorálással kapcsolatosan. A New Holland jól ismert a kiterjedt értékesítői hálózatáról és a vevőkkel fenntartott szoros kapcsolatáról. Ezzel az együttműködéssel a Giro d’Italia három hete során a versenyt szenvedélyesen figyelemmel kísérő számos rajongóval és partnereinkkel fogunk együtt szurkolni. Velük leszünk az utakon szerte az országban, együtt fogjuk támogatni a világ legjobb kerékpárosait, ahogy végigszáguldanak a városokon és a vidéken.”

– ismertette Sean Lennon, a New Holland Agriculture Európai alelnöke.

A Giro d’Italia az évente megrendezett háromhetes, nagy presztízsű kerékpáros versenyek egyike, amely az adott évben általában a legkorábban kerül megrendezésre, és amit a Tour de France, valamint a Vuelta de España versenyek követnek. Először 1909-ben rendezték meg, így az idei esemény immár a 105. lesz. A 2022-es verseny május 6-án startol Budapesten, az első három szakasza Magyarországon lesz, mielőtt célba veszi Olaszországot. A kerékpárverseny olaszországi része 2022. május 29-én fejeződik be, miután a versenyzők mind a 21 kimerítő szakaszt teljesítették.

“A Giro d’Italia szponzorálása tökéletesen illik a New Holland-hoz.” – tette hozzá Carlo Lambro, a New Holland márkaigazgatója. “Nagyon fontos, hogy osztozik a New Holland-dal az erő, az innováció, az eltökéltség, a szenvedély és a fenntarthatóság értékein, amelyek jelentős szerepet töltenek be mindabban, amit csinálunk. A New Holland, együttműködve ezzel a világszerte nagy érdeklődést kiváltó sporteseménnyel, úgy, hogy azt gazdálkodók is rendszerint nagy számban figyelemmel kísérik, egyúttal bemutathatja vevőinek a márka innovációit és a technológiai fejlesztéseket.”

A Giro d’Italia-ig hátralévő időben a New Holland tájékoztatja és bevonja a vevőit, viszonteladóit és munkatársait a népszerű sporteseményhez kapcsolódó kezdeményezések és kommunikációs tevékenységek gazdag programjaiba.

Matteo Mursia, az RCS Sport értékesítési és kommunikációs igazgatója a következőket tette hozzá: “Nagyon büszkén jelentjük be ezt az együttműködést a New Holland-dal. A Giro d’Italia az olasz vidéken halad keresztül, számos mezőgazdasági jelentőségű területet érintve, ezért ez egy ideális lehetőség az olasz kiválóság, az ipari körzetek, valamint egy olyan tekintélyes és történelmi márka bemutatására, mint amilyen a New Holland. Ez egy kiváló sport-, közösségi és kulturális esemény, amelyben örömmel osztjuk meg partnereinkkel az olyan értékeinket, mint a szenvedély, az érzelmek, az öröm, az erőfeszítés, de odafigyelünk a környezetre, a fenntarthatóságra és az emberekre is”.

A magyarországi szakaszok:

  • Május 6.: Budapest – Székesfehérvár – Esztergom – Visegrád (1. szakasz)
  • Május 7.: Budapesti (2. szakasz)
  • Május 8.: Kaposvár – Nagykanizsa – Badacsony – Tihany – Balatonfüred (3. szakasz) 

A legfrissebb információkat folyamatosan közzétesszük az AGROTEC Magyarország weblapján, illetve a közösségi oldalain.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mérgező növény a kaszálón: mire figyeljen, ha megjelenik az őszi kikerics?

2026. szeptember 20. 14:10

Az őszi kikerics minden része mérgező, ráadásul szárítva sem válik ártalmatlanná. Emberre és haszonállatra egyaránt veszélyt jelenthet.

Egy egyszerű trükk, amellyel egyforma hosszú lesz a tűzifa

2026. szeptember 19. 14:10

A tűzifa darabolásakor rengeteg idő elmehet azzal, ha minden egyes hasáb hosszát külön kell kimérni. Egy egyszerű méretsablonnal gyorsabban haladhat a munka, és a végeredmény is egyenletesebb lesz.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Erőteljes, hatékony, tetszetős, gazdaságos – New Holland T7

2018. július 13. 08:05

A New Holland méltán ismert a folyamatosan fejlődő, minden igényt kielégítő traktorkínálatáról. Ennek ékes bizonyítéka az utóbb években végrehajtott teljes körű modellfrissítés.

Eltűnnek a New Holland ekék a piacról?

2024. április 23. 16:40

A CNH Industrial a Profi című szaklap szerint nemrég eladta az ekegyártó részlegét, mégpedig a Svédországban lévő gyárral és az Överum márkanévvel egyetemben.

Jól zárta a tavalyi évet a CNH Industrial traktorgyártó

2021. február 12. 05:37

A CNH Industrial összes szegmense növekedett 2020 negyedik negyedévében, a cég nettó jövedelme 187 millió dollár volt.

Videó a jövő és a jelen legjobb traktorairól - Robottraktorok és drónok Hannoverből

2019. november 26. 17:41

Az Agritechnica alatt a látvány- és márkakavalkádban egyértelműen kiemelkedtek az olyan gépek, amelyek a erőteljes mezőgazdaság átalakulását vetítették előre.

Gépészet Videó